A szellem győri műhelyei

HELYSZÍNI

A győri Műhely című kulturális folyóirat legújabb tematikus összeállítása a Széchenyi István Egyetemhez kötődik, szerzői az intézmény oktatói közül kerültek ki. A lapszám bemutatóján elénk tárult a győri tudományos kutatások egész panorámája.

A szellem győri műhelyei

Villányi László főszerkesztő emlékeztette a Műhely-esten összegyűlt érdeklődőket: Győrött a szellem embereinek, a város fejlődéséért aggódó polgároknak hosszú évtizedekig szívfájdalma volt az egyetem hiánya. A Műhely folyóirat mindig is kiállt az ügy mellett, és egyre szorosabb kapcsolatot alakított ki az intézménnyel, amely 1986 óta viseli a Széchenyi István nevet, 2002-ben pedig egyetemmé vált. Folyamatosan nőtt azoknak a Műhely-szerzőknek a száma, akik ott tanítanak, az egyetem pedig jó néhány éve anyagilag is támogatja a folyóiratot.

Villányi László a budapesti Írók Boltjában egy korábbi lapszám bemutatóján (Fotó: Irodalmi Jelen)

Szekeres Tamás rektor megnyitójában feltette a kérdést: Mi szüksége van Győrnek egy folyóiratra? Majd így válaszolt rá: „Az értelem az, amire szükség van. Az értelem, ami különleges küldetése azoknak, akik értelmiségiként azonosítják magukat. Akiknek lételeme mindaz, amit a kultúra jelent. Akiknek a jólét nem csak anyagi, hanem szellemi javakat is jelent. A lap hozzájárul a szellemi élethez, kulturális központtá emelve Győrt. Halk szavú főszerkesztője pedig a legjobb hazai kulturális folyóirattá emelte a Műhelyt” – hangsúlyozta a rektor, akinek jelmondata, hogy mindennap tenni kell valamit a városért.

A tematikus lapszám a főszerkesztő által állandó szerzőként bemutatott Szoboszlói Kiss Katalin filozófiatörténész tanulmányával kezdődik.  A filozófia első megújítói, a szofisták című értekezés a ma már kevésbé ismert, elhanyagolt filozófusokat, a szofistákat mutatja be. „Úgy kell elképzelni őket, mint az ördög ügyvédjeit a Krisztus előtti 5. századi Athénban, mert nagyon jó perbeszédeket mondtak” – magyarázta a kutató.

A következő oldalakon egy interjú olvasható Egy reneszánsz ember címmel: Ruppert István orgonaművészt, az egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézetének igazgatóját Szabó Balázs zenetudós kérdezte. Az előadóművészként is jó nevű, de igen szerény tanár és intézményvezető, aki eredetileg mérnöknek készült, így foglalta össze emberi és művészi hitvallását: „Úgy próbálok mindent csinálni, hogy ne kelljen szégyenkeznem.”

Ittzés Gergelyt úgy mutatta be Villányi László, hogy nem csak kiválóan fuvolázik, de jól ír is. A Műhely különszámában A zenei hang kettős természete címmel közölt értekezést. „A zenét is állandó mozgásként érzékeljük, melynek lendülete, változó sebessége, ereje, karaktere van. Amíg azonban nem a zenét tárgyaljuk, hanem csak annak alapelemét, a hangot, nem beszélhetünk gesztusokról, mozdulatokról. Viszont a mozgáshoz szükséges anyagot a zenész a hangban találja meg” – foglalta össze tanulmánya egy aspektusát a szerző.

A következő írással kapcsolatban Villányi László elárulta, amikor Kottmayer Tibort felkérte, hogy készítsen interjút Winkler Gábor építésszel, csak annyi kívánsága volt: valamiképpen az egész életének ars poeticája legyen benne a beszélgetésben. Az Aki játssza az építészet szimfóniáját című interjúban ezt sikerült is megvalósítani. „Egy reneszánsz ember mondta, hogy az építészeknek minden szabályt a muzsikusoktól kell tanulnunk. Építkezni is úgy szeretek, ahogy a zene. Banális, de minden építmény mögött van egy zenei alkotás” – mesélte Winkler Gábor.

Az építészetnél maradva vette át a szót Czigány Tamás, akinek a jóvoltából egy erdei kápolna található Pannonhalmán. „A kápolnán nincs ajtó, nincs ablak, nincs benne fűtés és mesterséges világítás. Átfúj rajta a szél, átsüt rajta a nap. Átmeneti tér a természetben” – jellemezte az épületet az alkotó, és erről közölt egy rövid szöveget a Műhelyben, melyhez maga készített illusztrációkat is.

A különszám borítóját egyébként Radosza Attila festménye díszíti, és még számos alkotása gazdagítja a folyóiratot Koppány Attila és Tolnay Imre festményei mellett. Radosza a Műhely-esten elmondta, képzőművészként nonfiguratív képeket készít, ami látszólag szabad alkotásmód, pedig számos tényező határozza meg. A folyóiratba A művész személyisége és környezete címmel írt cikket. „Számomra a hiteles művész megítélésében talán a legfontosabb szempont az, hogy az önismeret és a belső inspiráló erők vállalása milyen mértékben fejeződik ki a művészeti tevékenységben” – olvasható a gondolatfolyamban.

Tolnay Imre képzőművészként, fotográfusként, művészeti íróként régóta jelen van a győri Műhelyben, most Geometria és gesztus tárgyában írt tanulmányt a lapba. „Elsőre úgy tűnhet, hogy az építészet anyaga az építő- és kötőanyag, pedig mindenekelőtt a tér. A festészetnek is csak látszólag alapanyaga a vászon és a festék, sokkal inkább az alapvető jelhagyási módok, amik a festészetben tetten érhetők: legősibb a gesztus, a másik pedig a geometria” – fogalmazta meg az esten az alkotó.

Szakál Gyula személyesen nem tudta bemutatni Győr történeti modellváltásai és kapcsolata a lakosság vallási-etnikai szerkezetével és térbeli elhelyezkedésével című tanulmányát, amelynek egyik lényeges megállapítása szerint: „A katonaváros, püspöki székváros, patrícius jellegű polgárváros, nyitott kereskedőváros, majd iparváros változtatási igényében és küzdelmében mindig az új elfogadása győzött. A gazdasági és emberi kapcsolatok mindvégig nyitottak voltak, ennek köszönhető a város befogadó jellege.”

Varga Balázs történész A győri politikai és közigazgatási elit a koalíciós időszak (1945–1948) helyi sajtója tükrében című tanulmánya kapcsán – többek között – a következőket mondta: „A bőséges korabeli sajtó vizsgálata alapján észrevettem, vannak olyan témák, amelyekkel kapcsolatban sűrűbben jelennek meg a helyi vezetés prominens személyeiről cikkek. Négy ilyen nagy témakört találtam: életút és életmód, botrányok és ügyek, közlekedési balesetek, 1948-as helyi elitváltás témaköre.”

Honvári János az 1960-as évekre emlékezik Egyetem helyett főiskola – A Győri Műszaki Egyetem terve címmel. „1963-ban az MSZMP bizottsága döntött arról, hogy Győrben egyetemet kell létesíteni. Elkészült a beruházási program, kijelölték a helyét, de hirtelen leállt a terv. Kiderült, hogy az elképzelés, miszerint az országnak 77 ezer mérnökre van szüksége, homokvárra épült. A Győri Műszaki Egyetem ügye 1966 márciusában szerepelt utoljára a Politikai Bizottság ülésén. Az apparátus azt javasolta, hogy hatálytalanítsák az egyetem létesítéséről szóló törvényerejű rendeletet, mert az új helyzetben megfelelő felsőfokú technikumi, illetve egyetemi esti és levelező oktatás esetén az egyetem létesítésére nincs szükség.”

Winkler Csaba a győri jogászképzésről értekezett, kiemelve azt a jelentős hatást, amelyet az eredetileg kizárólag mérnöki szakokkal megindított főiskola fejlődésében jelentett. „Ma már az intézmény hallgatói létszámának közel fele nem mérnökhallgató, s az oktatói kar is jelentősen átalakult azzal, hogy a humán területek oktatói egyre nagyobb szerepet kapnak az oktatásban. Ez a tény az intézmény külső arculatában s a humán kultúra területén a városra, illetve a térségre kifejtett hatásában jól látható.”

Végezetül Rechnitzer János számolt be egy Magyarországon úttörő győri kutatási programról, melyet a lapban is bemutat: feltérképezik, hogy egy dinamikus szektor – Győr esetében a járműipar – milyen hatással van a városra és a térségre. A felmérés részeként megrajzolják a város és vonzáskörzete  társadalmának szerkezetét.

Zoljánszky Alexandra