Otthon Némethonban

HELYSZÍNI

Új sorozat indult az Írók Boltjában: egy-egy nemzet kortárs irodalmának hazai reprezentációjáról kaphatunk képet avatott műfordítóktól. Az első alkalommal a német irodalomról tudtunk meg sokat Blaschtik Évától és Nádori Lídiától.

Otthon Némethonban

A beszélgetők, akik mindketten neves fordítók, szerkesztők – Blaschtik Éva a Corvina Kiadó főszerkesztője is –, Németország irodalma mellett nem feledkeztek meg az osztrák és svájci szerzőkről sem, bár a fókuszban érthetően a legnagyobb ország állt. Általánosan elterjedt nézet – vetette fel Nádori Lídia kezdésként –, hogy megszűnt a hazai kultúrában a német irodalom dominanciája, holott, akárcsak a német zene, évtizedekig meghatározó volt a magyarországi művelődésben. Blaschtik Éva szerint nem csökkent az érdeklődés, de a német szerzők nem lettek könnyebben olvashatók, s ez a mai marketingszempontokat figyelembe véve sok kiadót visszariaszt.

A német szerzők nem lettek könnyebben olvashatók, de az érdeklődés nem csökkent

Ha már a kiadói választásokról esett szó, megtudhattuk a fordítóktól, miként „megy ez” manapság. Ideális esetben a külföldi ügynökök ajánlásai alapján, a hazai fordítók megbízható értékítéletére támaszkodva döntenek a kiadók, de sokszor sarokba szorítja őket a határidő egy-egy pályázat beadásakor. Vannak „kockázatmentesen” vállalható szerzők, akiknek már magyar fordításban is létezik komoly életműve: Günter Grasst, Siegfried Lenzet, Martin Walsert kitűnően ültették át magyarra legutóbb Győri László, Tatár Sándor, Lendvai Katalin – sorolta a példákat Blaschtik Éva.

Walserrel rögtön el is érkeztünk a beszélgetésben német irodalom „traumatémájához” (utalva itt a FISZ egy héttel ezelőtti konferenciájának címére), vagyis a bűnösség és feldolgozás kérdéséhez. Walser szólalt fel ugyanis először a német írószövetségben, hogy elég volt a felelősség folytonos hangoztatásából a második világháborús bűnök tekintetében, kerüljön szóba végre a német nép szenvedése is. Egyébként néhány napja, február 13-án emlékeztünk meg Drezda bombázásának 68. évfordulójáról – hívta fel a figyelmet Blaschtik Éva –, amelyet a német televízió egész nap figyelemmel kísért műsoraival.

Blaschtik Éva többek között Sebald fordítója is

Legyen a nézőpont azonban akár a bűnösségé, akár a szenvedésé, a múltfeldolgozásban élen járnak a németek. Magyarországon nem csak a múlt irodalmi kibeszélése maradt el messze ettől (hiszen sok feltétel nem is adott hozzá, vagy másképpen), de nem is igen vagyunk rá fogékonyak – állapították meg a beszélgetők. „A kiadók nem szeretik a náci témát” – összegezte Blaschtik Éva, aki azért fontos kivételként említette Günter Grass Hagymahántás közben című regényét (Győri László fordítása), melyben az író felfedte Waffen SS-es múltját. Az esszéíróként elismert Jean Amerie munkásságához fontos kapocs Kertész Imre, aki a Sorstalanság egzisztencializmusát is a megdöbbentő sorsú osztrák író világlátásából merítette. A múltfeldolgozás terén kiemelkedő Winfried Georg Sebald életműve, amely az Európa Kiadónak köszönhetően immár idehaza is nagyon népszerű.

Van, ami még a német irodalomban is feldolgozásra vár: a fordulat idejének, a Fal leomlásának nagyregényét mint a „Messiást” várják a németek – tudtuk meg Nádori Lídiától, de az a mai napig nem született meg. (Bár néha óriási figyelmet gerjesztve beharangozzák, azután kiderül, hogy mégsem az.)

Nádori Lídia magyarításában olvashatjuk mások mellett Terézia Morát

Rendkívül szimpatikus ellenben az a lelkesedés, amellyel a németek felkarolták a migráns irodalmat: milliószám élnek országukban német vagy idegen ajkú betelepülők, akiknek az irodalma egyfajta „vérfrissítést” jelent a közelmúltban kissé „leült” kortárs német literatúra számára. A Bosch Alapítványnak külön ágazata alakult arra, hogy a bevándorlókból német ajkúvá lett írókat felkarolja, felolvasókörutakat szervezzen nekik, műveiket népszerűsítse. Csak néhány hozzánk közel álló példa: Terézia Mora Sopronból származott el tizenkilenc évesen, Nagyabonyi Melinda ötévesen került Svájcba, Herta Müller és Catalin Dorian Florescu Romániából érkeztek német területre. Mint Nádori Lídia megjegyezte, a hazai fogadtatás érdekes módon nem szükségszerűen lelkes attól, hogy az író múltjának van egy közös szelete a miénkkel, hiszen épp Terézia Mora (fordítója maga Nádori) kap sok „fanyalgó” kritikát itthon.

A beszélgetés egyik „főszereplője” Jenny Erpenbeck volt, aki született berlini, és az Otthon című regényéről külön szót ejtettek a beszélgetők – a mű fordítója Blaschtik Éva. Erpenbeck a manapság Németországban nagyon divatossá lett „Fräuleinwunder” áramlat alkotója. A „csodakisasszonyok” elnevezésnek történelmi múltja van, az irodalomban az üstökösként felbukkanó női tehetségekre kezdte a német média alkalmazni, s ha a kifejezésnek van is egy kis bulváríze, Erpenbeck regénye semmiben nem kapcsolható e kategóriához. Az Otthon egy brandenburgi tó partján álló ház története, melynek lakói az idővel együtt folyton változnak, és az ő sorsukon keresztül mutatja be az író a történelem egy-egy korszakának kataklizmáit. Egyvalaki állandó szereplője csak a ház életének, s ezáltal a regénynek: a kertész, akinek évszakról évszakra ismétlődő tevékenységét mint egy zenemű tételeit vezeti fel az író.

Az Otthon című regény hazájában több rangos díjat is elnyert

Blaschtik Éva megosztotta velünk, hogy a regény minden mikrotörténete igaz: a szerző nagymamájának a házáról van szó, és az összes korábbi lakó kilétét, életét levéltári kutatások alapján tárta fel Erpenbeck. A fordítónak egyébként a német kiadó ajánlotta a művet, melyet Karádi Éva, a Lettre Internationale, valamint a L’Harmattan Kiadó „Valahol Európában” című sorozatának szerkesztője fogadott be.

Búcsúzóul pótolnivalóinkra kérdezett rá Nádori Lídia: kiknek a műveit hiányolja a magyar könyvesboltokból Blaschtik Éva? A fordító első helyen Catalin Dorian Florescut említette, aki a bánáti svábság történetét dolgozta fel több művében, s ez irányban nem szabadna érdekteleneknek lennünk. Josef Haslinger osztrák írónak ugyan megjelent magyarul Operabál című regénye, de sokkal több műve lenne érdemes fordításra. Nádori Lídia kiegészítette a sort Katja Lange-Müllerrel, aki a kortárs német irodalom egyik legbájosabb könyvét írta, az „Elsietett állatszeretet”-et – fordította le spontán egyik kedvenc műve címét –, s ha kiadói fülekhez is elért, talán számíthatunk megjelenésére a jövőben.

Szöveg és fotók: Laik Eszter