Nem csak köztünk marad

KritX

Az anya halálától egészen a tatárszentgyörgyi romagyilkosságokig ível az ihletforrása Kántor Péter Köztünk maradjon című verseskötetének, amely mindannyiunk közös, megbeszélendő problémáira irányítja a figyelmet.

Nem csak köztünk marad

Kántor Péter legújabb, Köztünk maradjon című verseskötete három év (2009–2012) költői terméséből készült válogatás. A kötet hangvételében, témaválasztásában azonban nemcsak az elmúlt néhány év, hanem az eddigi életmű sok vonása is megtalálható: a Kántor Péterre jellemző visszafogott személyesség hangján fogalmazódnak meg az emberi lét általános kérdései, történelem és közélet problémái, élet és irodalom/művészet viszonya. Versei most sem válnak önismétléssé, mindig tudnak újat nyújtani.

Összegző, számvető gesztussal indít a kötet, nyitóversében (Csak ami kell) a kacatokkal teli zsák az eltelt élet metaforája: „Nem tudta pontosan, mi van a zsákban, / s ha mindent kiborítana, hogy lássa egyben, / akkor se tudná. – Csak ami kell, csak azt! – / azt   kipakolja majd, hogy el ne vesszen.” Az összegyűlt élményanyag átformálása, költészetbe való átmentése az alkotás célja, így a csomagolás, selejtezés képe nem ritka a további versekben sem (pl. Lomtárban). A nyitóvers továbbgondolásának tekinthető A könyvespolc előtt ugyanakkor rákérdez a válogatás értelmére, utalva a felgyűlt anyag egyenértékűségére: „De hát muszáj-e nekem választani / dadogás és dadogás között?”

Ennek a költészetfelfogásnak is köszönhetően Kántor verseiben kiemelt helye van a hétköznapi létérzékelésnek. Melankolikus szemlélődés jellemzi A kávéházban című verset, amelyben egymásba tűnik az ablakból látható utcai világ és az üvegen visszatükröződő akvárium: „A kávéház nagy üvegablaka / visszatükrözi az akvárium üvegét, / elsuhan egy hal, egy sárga villamos”. A mindennapok szűkösségével, korlátozottságával kerül ellentétbe a nem szokványos sorsú fényképész, Robert Capa, akinek sikerül kijutnia a tűzvonalba, de itt életét veszti. Hasonló tükörszerepet tölt be a Szerelmes triptichon harmadik darabjában a szappanopera, amely éppen közhelyessége révén csal könnyet nézője szemébe, mert saját életére ismer rá benne: „A nő bugyuta, a pasas önző. / És az egész történet, az is milyen lapos!”

Farkas Imre: A művész verítéke

Az Örüljek-e? című vers jól összegzi ezt a létélményt, ütközteti a beszélő nagy eszméket, fontos eseményeket nélkülöző korát annak kényelmes biztonságával, felszínes örömeivel: „hogy az eszmék vacsoramaradékán / korom a visszaváltható üvegpalackban / bízik, s Polóniusszal üzeni a Szellem: / Ofélia, menj karatézni, és te, Hamlet, / egy túlélő táborban hűtsd magad, / engem felejts el, esti mese voltam / gyerekeknek; egy futballstadionban emeld magasra aranyserleged – / örüljek-e?”

Különböző módon idézi a múltat A hetvenes évek, a Lópokróc, a Dal az ifjúságról, de a hol fanyar nosztalgiával, hol pajkosabb iróniával megszólaló költeményekben közös a szembenézés őszintesége. Tárgyak és személyek kapcsolódnak össze, a lópokróc a munkatábort megjárt apa emlékét hordozza: „valamelyik szekrény alján / emlékeztet a hidegekre, / s hogy nem volt fázós, aki visszajött / és a lópokrócot is visszahozta.”, a zónapörkölt pedig a hetvenes évek egyhangú biztonságának és szürke céltalanságának jelképe: „nem volt eldöngetés, csak melldöngetés / csak ködbe vesző kicsi haldoklások, / csak valami megfoghatatlan álmos / rosszérzés, levertség időközönként”. Ebből a szempontból ide kapcsolható a Lucian Freud-ciklus egyik verse, a Lucian Freud monológja a magára hagyott testről, hiszen az idealizálást elutasító festő szerepébe bújt beszélő hasonló művészetfelfogást érvényesít: „nemcsak úgy önmagában érdekli, a látvány, / hogy szép-e vagy csúnya, persze az is, / hanem hogy mit mutat neki a test a létből, / mit tud a létezésről az anyag.” Ahogy Freud festészetében a test, Kántor költészetében a tárgyak, személyek, események megjelenítése a belső lényeg felfedését szolgálja, amit az esztétikumnál előbbre helyeznek mindketten.

A verseskötet létértelmező vonulata a Levél anyámnak című ciklusban tetőzik: az anya halála okozta fájdalom és gyász prózaverseiben mondódnak ki a legsúlyosabb gondolatok – mégis egyszerűen és közvetlenül. Az élet nem egyértelmű, eleve adott a Megtanulni élni – III. és a Megszokod... című versekben, folyamatosan tanulni, szokni kell, mindennap vannak előreláthatatlan buktatói. Ebbe a sorba illeszkedik A dolgok neheze című vers is, amelyben állandó túlélés és küzdelem keveréke az élet, mindig egy alkalommal tovább halasztódik a dolgok neheze. A szövegekben az anya halála képezi azt a mozzanatot, amikor nemcsak a hozzá fűződő viszonyt, hanem a lepergett éveket, a lét értelmét is újra kell fogalmazni. Talán ezért is olyan leltárszerű a ciklus címadó verse, a Levél anyámnak: az elhunyt személyes tárgyairól, eladásra szánt lakásáról szóló beszámoló összegzés és búcsú, de a tőlük való szükségszerű megválásban enyhül a gyász: „amíg fel nem bukkan végre a megfelelő vevő a lakásra, / amíg valaki nyájasan az asztalhoz nem invitál majd, és a szél / le nem törli arcomról az árvák könnyét.”

Farkas Imre: Dupla rés

Kántor Péter kötetében a történelmi eseményekre való utalások és a közéleti versek sem nélkülözik a személyességet. Az első szövegek között lévő Lapozgató a 19. század elejétől a 20. század végéig tekinti át a fontosabb eseményeket, fokozatosan megjelennek a családi párhuzamok – a nagymama Gloire-ból megmaradt csorba vázája, az anya „dudlija” –, majd a huszadik század közepétől a lírai én is bevonódik, így válik személyes vontakozásúvá a történelem: „életem egyetlenegy forradalmát / disznóbőr iskolatáskámmal / hat és fél évesen abszolváltam / ötvenhatban az első A-ban”. Ugyanígy a családi tapasztalattal, az anya rettegésével kerül párhuzamba a normandiai partaszállás a Szél sikálja című versben. Az In memoriam Tatárszentgyörgy 2009 lírai énje pedig mély együttérzést fogalmaz meg a kiszolgáltatottakkal, s legszebb gesztusa, hogy nem kívülállóként beszél, hanem önmagát is felelősként nevezi meg: „egy reggel én is / láttam a tükörben, ahogy lesütöm a szemem, / és vakarózom, de hiába vakarózom / nem tudom levakarni magamról a szennyet, a beletörődés szennyét, gyalázatát.”

A számos képvers, irodalmi ihletésű vagy alkalmi költemény a fővonulat mellett más próbálkozásokról is tanúskodik. Mégis a kötet legnagyobb erénye a visszafogottsága mellett is átütő személyesség: szinte folyamatosan érezzük, hogy ez a költői világ nem létrehozója virtuozitását akarja bizonygatni, nem zárul önmagába, hanem köztünk, és nem csak köztünk marad.

A szerző a kötetért 2013-ban megkapta az Artisjus Irodalmi Nagydíjat.

Kántor Péter: Köztünk maradjon. Magvető Kiadó, Budapest, 2012.

Legkedvezőbb internetes ár:1947 forint

Xantus Boróka