Beolvastak a Maximnak
Az újvidéki kritikustusa legutóbbi rendezvényén Barlog Károly rövidpróza-kötetéről vitáztak. Az első kötetek gyermekbetegségein kívül többek között szó esett a tengertelenségről és a magyar kártyáról is.
Beolvastak a Maximnak
2013. április 15-én a Fiatal Írók Szövetsége Olvass be! kritikustusa-sorozatának aktuális célpontja Barlog Károly Maxim című kispróza-kötete volt. Kelemen Emese, Lábadi Dávid és Szalma Brigitta újvidéki bölcsészhallgatók beszélgettek a szokásos helyen, az újvidéki Művészklubban Berényi Emőke, a FISZ vajdasági koordinátora vezetésével.
A beolvasók
Magán hordozza-e a Maxim az első kötetek vonásait? Ez volt a vitaindító kérdés, amelyre többségében nemleges válasz érkezett. Szalma Brigitta szerint attól egy fokkal jobbnak ítélhető olvasmány Barlog Károly műve, és mindez a szerző irodalmi műveltségének is köszönhető. Kiérleltség, megszerkesztettség jellemző rá, ettől pedig nem első, hanem „másfeledikféle” kötet benyomását kelti Kelemen Emese szerint.
Az esten Berényi Emőke ellensúlyozta a pozitív véleményeket, szerinte tipikus első kötet a Maxim, irodalmi pallérozottsága dicséretes, ám hátrány, hogy a felvett sallangoktól nem próbál szabadulni. Az első fejezet egyfajta ars poétikának számít, a montázsművészet körülírásának: ,,A régiek poézise betonköltészet, ugyanis ők mesterember pozícióból alkottak, de az övé afféle szabómester-líra, toldozó-foltozó...” – hangzott Berényi összegzése. Gyakoriak a kötetben az intertextuális utalások, amelyek gyakran zavaróan öncélúak, máskor viszont megállják a helyüket. Mintha ezekre íródnának rá, és nem belőlük indulnának ki a szövegek.
Szalma Brigitta felolvasta azt a részt, amelyet legfurcsábbnak talált, mindezt annak bizonyítékaként, hogy Barlog intertextualitása többféle hagyományból is merít: nem ritkán reklámszövegekből, rajzfilmidézetekből, akár éppen a Hófehérke és a hét törpéből:
,,Semmi értelme annak, hogy valami tartósat és lezártat alkossunk – folytatja Maxim – sokkal inkább arra kell törekednünk, hogy nyitva hagyjuk az ajtót, az ablakot, így bárki beléphessen a szövegünkbe. Hagyjuk, hogy egyenek a tányérkánkból, igyanak a pohárkánkból és aludjanak az ágyacskánkban és hagyjuk, hogy más bőrén is megtapasztaljuk a létünket...”
A tusa nézői
Berényi Emőke itt a Garaczi László után szabadon használt malterego fogalmára emlékeztetett, vagyis arra: kicsoda tulajdonképpen Maxim? Lábadi Dávid szerint mindenki, aki a szerző nem mer lenni, ugyanis a szereplő kimondja, amit Barlog Károly nem. Arról is beszél, milyen a jó író: olyan viszonyrendszert épít ki szerző és szereplő között, mint Kosztolányi és Esti Kornél esetében.
A beszélgetők azt is megállapították, hogy ha a kötetnek más címet adnának a Kovács Istenke fejezetek, sokkal inkább fednék a könyv tartalmának egészét, mint a Maxim. Egybehangzó vélemény volt, hogy a címadó rész túlszerkesztett, ellentétben a Kártyanovellák című ciklussal, amely egészen vallomásos, így közelebb engedi az olvasót. Ilyen részek még az anekdotázások, a délszláv háborúról szóló, titós történetek, a vajdaságiasság szavakba öntése, Kosztolányi Dezső és Tolnai Ottó megidézése – például a tenger és az azúrkék motívumának újragondolásával. Berényi Emőke idézte az idevonatkozó részt: ,,Kovács Istenke most arra gondol, hogy még sohasem látta élőben a tengert, s akár egy régen elveszített vagy sosem volt végtag helye, viszket neki ez a hiány, ez a tengertelenség. Félre ne értsd kedves olvasó, nem a hatalmas víztömeg látvány hiányzik Kovács Istenkének, sokkal inkább azt a különbséget szeretné teresülve látni, amely a vajdasági magyar írót mássá teszi az anyaországi magyar íróhoz képest.”
A tenger-motívumot Emese a nemzedék kérdésével kapcsolta össze. Az első tengertelen nemzedék talán Barlogé – hangzott a felvetés. Túlmutat az esten a téma, mégis megállapították, egy új (tengertelen) nemzedék hangjának kibontakozásáról beszélhetünk.
Az utolsó, negyedik fejezetben, ahol a szerző helyezi el magát a vajdasági magyar irodalomban, megjelenik a ,,téves csatatér” fogalma. Ezzel kapcsolatban pedig az is, hogy a csatateret elhagyva hogyan változik meg a vajdasági író nézőpontja. Barlog Károly ugyanis Budapesten él, amelyből Újvidéket kreál, vagy Berényi Emőke meglátása szerint egy képzelt, köztes teret hoz létre, aszfaltdzsentriként jár az írók között.
A kemény gerinces kötet
Írjon-e regényt Barlog Károly? – vetődött fel a kérdés a beszélgetés végén. Van még lap a magyar kártyában – hangzott a válasz a Kártyanovellák ciklusra célozva. De egy bővebb novellaciklus mindenképpen benne van még a szerzőben és a témában. A Maximot a beszélgetők végül nyolc és felesre pontozták. Mihez képest? Leginkább kedvenc olvasmányaikhoz, a Svejkhez, a Mester és Margaritához és a Pixelhez mérten.
Két hét múlva pedig újabb kötetnek olvasnak be a kritikustusa szereplői.
Barlog Károly: Maxim. Forum-JAK-Prae.hu, 2013.
Lennert Móger Tímea
Fotók: Kiss Anita
