HELYSZÍNI

Az ősszel megalakult Erdélyi Művészeti Központ bemutatkozó tárlatát tekinthették meg a kolozsváriak a hétvégén a Minerva-házban. A Székely Nemzeti Múzeumhoz tartozó intézmény célja a második világháború utáni erdélyi magyar képzőművészek alkotásainak összegyűjtése, gondozása és bemutatása.

Az összerdélyi közgyűjtemény bemutatkozása Kolozsváron

A kolozsvári Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva Termében és az alagsori kiállítótérben helyet kapó értékes festmények, grafikák, szobrok és textilmunkák számos érdeklődőt vonzottak. A közismert erdélyi alkotók – Nagy Albert, Nagy Imre, Szolnay Sándor, Mattis Teutsch János, Mohy Sándor, Kós András, Miklóssy Gábor, Andrásy Zoltán, Balázs Péter, Varga Nándor Lajos, Tóth László, Baász Imre, Gy. Szabó Béla, Plugor Sándor, Vetró Artúr, Lövith Egon, Gergely István, Benczédi Sándor, Román Viktor, Pallos Sch. Jutta, Cseh Gusztáv, Fülöp Antal Andor, Kovács Zoltán, Incze János Dés, Györkös Mányi Albert – kiállított műveit a Sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumhoz tartozó Gyárfás Jenő Képtár anyagából és az Erdélyi Művészeti Központnak adományozott műalkotásokból válogatták.

A rendezvény házigazdája, Tibori Szabó Zoltán köszöntő szavai után Debreczi János konzul Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának képviseletében hívta föl a figyelmet az EMŰK jelentőségére és hiánypótló jellegére. Majd Kántor Lajos műkritikus, irodalomtörténész vette át a szót, aki méltató beszédében hangsúlyozta: a tárlatmegnyitó nemcsak képzőművészeti ünnep, hanem a sokaktól annyira várt összefogás talán történelminek mondható jelenkori példája is. Erdély, Belső-Erdély és a Székelyföld, a Partium és a Bánság képviselteti itt magát, csupán azt sajnálhatjuk, hogy ezekben az ünnepi órákban nem lehetnek jelen e kitűnő művészeti munkák megalkotói, mint a tavaly elhunyt Jakobovits Miklós, aki az erdélyi magyar képzőművészet modern múzeumi összefogásának legkitartóbb szorgalmazója volt. A kiállítás egyébként az ő emléke előtt is tisztelegni kíván.
Kántor az intézmény előfutáraként emelte ki többek között Kós Károly ilyen irányú kezdeményezését, a Barabás Miklós Céh megalakítását, amelynek Jakobovits volt 1994-től az elnöke. De hasonló törekvés volt a gyergyószárhegyi Barátság alkotótábor, amely országos jelentőségűvé nőtte ki magát, valamint az irodalomközpontúság körül hosszú és heves vitát kiváltó, a Korunkban Benkő Samu által fölvetett kérdés is: a Merre keressük művelődésünk súlypontját? – amelynek kapcsán a szerző az erdélyi képzőművészet középpontba állítását szorgalmazta.
„A most megnyíló tárlat, az ennek égisze alatt találkozó festők, grafikusok, szobrászok, textilesek jelenléte egyértelműen bizonyítékkal szolgál atekintetben, hogy az erdélyi magyar képzőművészet a huszadik században rendkívüli értékek teremtőjének bizonyul, közvetlenül vagy közvetve kapcsolódván az itt élő egyetemes magyarság problémáihoz” – fogalmazott Kántor, és mivel nehéz lett volna külön-külön minden egyes alkotóra és kiállított műre kitérni, csak néhány képzőművész alakját elevenítette fel, akikhez barátság fűzte.

Az irodalomtörténész, műkritikus szerint azonban nemcsak a már eltávozott, klasszikusnak számító alkotóink műveire kell odafigyelnünk, hanem a kortárs képzőművészek újító jellegű műfajaira, mint az installációra, a performanszra is. Az Erdélyi Művészeti Központ ilyen irányban is nyitni próbál.
Végezetül Varga Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója az intézmény létrejöttével kapcsolatban kiemelte: nem sepsiszentgyörgyi vagy székelyföldi, hanem összerdélyi közgyűjteményt szeretnének kialakítani, hiszen a térség magyar képzőművészete van olyan erős és életképes, vannak olyan múltbeli és jelenbeli eredményei, amelyek alapján megérdemli, hogy saját központja legyen.
A rendszerváltás óta számos rendezvényen, kiállításon, alkotótáborban merült föl egy olyan kiállítás, közgyűjtemény, múzeum létrehozásának ötlete, ahol nem szakad meg a történelem Gyárfás Jenőnél és Barabás Miklósnál. Varga szerint ezt az igényt az is kiváltotta, hogy több jelentős erdélyi alkotót az országhatáron túl nem igazán ismernek. Csak nagy klasszikusainkról hallottak Budapesten, pedig nagyon sok olyan művész van, aki dolgozott magányosan, a tűrt és tiltott kategóriában, akikről nem tudunk, vagy csak a lokális köztudatban él. Több ilyen művészt próbál az Erdélyi Művészeti Központ valamilyen formában kanonizálni és természetesen nyitott a jelenkori képzőművészet felé is. Ezzel kapcsolatban emelte ki a Sepsiszentgyörgyön 2010 óta működő Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér tevékenységét, amelytől a helyi idősebbek egyelőre még idegenkednek, de a fiatalok annál inkább rajonganak érte.
Az EMűK működésének komoly előzménye a kolozsvári székhelyű Barabás Miklós Céh, a csíkszeredai KOKEM, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ vagy a sepsiszentgyörgyi Etna Alapítvány. Az olyan nagy erdélyi művészek, mint Barabás Miklós, Gyárfás Jenő, Mattis Teutsch János, Nagy Imre, Nagy Albert vagy Kós Károly életműve már múzeumi törzsanyag.
A kiállítás meghívást kapott a Bukaresti Balassi Intézetbe és Budapesttel is folynak már a tárgyalások, 2014-ben a magyar fővárosban és más magyarországi településeken is bemutatkoznak. Az ősz folyamán Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen lesz látható a tárlat.
A kolozsvári Minerva-házban március 20-ig tekinthetők meg az alkotások, hétköznapokon délelőtt tizenegy és délután három óra között.
                                    

Varga Melinda