Havasi karácsony

HELYSZÍNI

Habár azt jósolják, nem lesz fehér karácsonyunk, az Odeon kávézóban a filmes-költészeti beszélgetéssorozat estje a havasi tájakkal mégiscsak megidézte azt. Csender Leventével és Horváth László Imrével az Emberek a havason című film néhány részletét nézhettük meg.

Havasi karácsony

Mi sem lehetett volna szebb búcsú az idei év rendezvényeitől, mint ez a film – ahogy Csender Levente fogalmazott, számára nem is volt kérdés, hogy ezt válassza. Az Emberek a havason Nyírő József novelláiból készült, de a rendező, Szőts István is a havasok szülötte, amiképp ott töltötte gyermekkorát Csender Levente, aki az est vendégeként fűzte hozzá gondolatait a levetített jelenetekhez.

Horváth László Imre és Csender Levente

Ráhangolásképp meghallgathattuk az író Síró asszony című novelláját, arról a generációs és földrajzi eltávolodásról – modernebb környezetben –, amelyet a ’42-ben játszódó film némely epizódja beszél el a székelyek életéből. Mint Csender megosztotta a hallgatósággal, személyes benyomásai, emlékei vannak arról a máig élő kettősségről, amely a keresztény hit és a pogány hiedelmek párhuzamosságából táplálkozik, és amelyet páratlan érzékletességgel ábrázol a film. Például, amikor a főhős Gergő és felesége megkeresztelik kisfiukat. Miután a falubeli sekrestyés „lerázta” az apát, mert nem akar felmenni a nagy télben a hegyre, a szülők úgy határoznak, maguk végzik el a feladatot. Útközben számos baljós jel inti veszélyre az apát: háromszor hall farkasüvöltést, ami halált jelent, kiszóródik a só, amit a sekrestyés küldött, és megfagy a keresztvíz. A szülők párbeszédéből a pogány hitvilág félelmei burjánzanak elő, majd a következő képkockákon már a keresztelő utáni ragyogó tavasszal az apa életfát választ kis-Gergőnek, s bemutatja a természet-istennek gyermekét.

A terem elsötétül, a film pereg

Csender Levente kiemelte a történetek dramaturgiáját, amely mindig elkerüli a giccset, habár ott a lehetősége. A drámai helyzeteket azonban többnyire feloldás követi, majd az idilli képekbe többnyire beüt egy tragédia, és végül mindezt lezárja az érzelmi megnyugvás.

A második filmrészletben Gergő halott feleségével a karján száll fel a vonatra, mert nincs pénze elszállíttatni a holtat, így maga viszi el Kolozsvárra, és a vonaton azt kell eljátszania, hogy az asszony nagybeteg. A törvényt megtestesítő szigorú, ámde emberséges kalauz (Makláry Zoltán alakítása) döntéséhez nélkülözhetetlen az utastársak néma szolidaritása. A jelenet ereje rendkívüli, a német expresszionizmus némafilmes eszközeivel él – a tekintetek, a mozdulatok mondanak el mindent, egyetlen szó nélkül. Csender Levente emlékeztetett, hogy nem véletlenül kapta az Emberek a havason egykor a Velencei Filmfesztivál nagydíját, aminek köszönhetően Vittorio de Sica is láthatta a művet.

A karácsonyi hangulat is megvolt

Az úton levés, az utazás egyébként is az egyik legfontosabb toposz a székelységről szóló irodalomban, akár Székelyföldről Magyarországra, akár Amerikába vándorolnak, de még országon belül is, hiszen „a Havasokból Kolozsvárra elmenni felér egy kanadai úttal” – fogalmazott Csender Levente. „A »tekergés«, ahogy arrafelé mondják, benned is ott van” – jegyezte meg Horváth László Imre, hiszen Csender a ’90-es évek elején települt át Budapestre. A jelen helyett azonban inkább a múltat idézte fel: a ’45 előtt Kanadába emigráló tömegeket, és azokat az osztrák menekülttáborokat, amelyeket még a ’80-as években is fenntartottak azoknak, akik a határon átszöktek. Egyébként nem sokkal a film forgatása előtt csatolták vissza Észak-Erdélyt Magyarországhoz, és a határ lebontásán dolgozott munkaszolgálatosként Radnóti Miklós is – tudtuk meg Csender Leventétől. Szőts István azonban kikerülte az aktuálpolitikai kérdéseket, mindig tisztán az embert ábrázolta az egyes jelenetekben.

Horváth László Imre, a beszélgetéssorozat szerkesztője

Az ember egyik legfontosabb karaktere a filmben a száz éves Üdő Márton, aki a hegy nagy öregje, egyfajta sámán, ugyanakkor mélyen hívő keresztény. Zárásképp két jelenetet is láthattunk, melyben Márton a központi figura: először a tűz körül más véneket próbál meggyőzni, hogy ünnepeljék meg méltón a karácsonyt, építsenek betlehemest. Az összes többi férfi azonban korábban megharagudott valamiért Istenre, és hallani sem akarnak róla, hogy a „szent felségnek” áldozzanak. Később Gergő temetése a filmben igazi költészet: Üdő Márton a test mellé helyezi fejszéjét, és a hegyek magaslatai között beszél a fekvő holthoz, akinek még egyszer utoljára megmutatja a havasi tájat, a természet pazarságát. „Ébredj” – szólítja a holtat, hogy megkérdezze, sajnálja-e itthagyni mindezt. „No, ha nem, akkor Isten veled, Gergő, mert ebből a gazdag nagyvilágból annyi sem volt tiéd, ahova a könnyed lecsöppent.”

Búcsú Gergőtől

Horváth László Imre saját írói műhelyéről is kérdezte Csender Leventét, aki Tamási Áront és Bodor Ádámot emelte ki fontos példaként, valamint a mágikus realizmust, illetve annak azt az ágát, amely a végsőkig lecsupaszított Bodor-novellákban jelenik meg. „A figuráim nagyon gyakran úton vannak két ország között, keresik a helyüket” – fogalmazott az író. „A kezdeti történeteim kisebb falvakban, a havasokban játszódtak, majd kisvárosokban, és lassan tágult a tér”. Arra a kérdésre, hogy úgy érzi-e, tartozik ezeknek az embereknek azzal, hogy tudósítson róluk, az író úgy válaszolt, meg kell valahogy őrizni azokat, akik lassan kikopnak az emlékezetből. Az írás számára egyébként nem esztétikai döntés, „ösztönösen dolgozom, írom, ami ki akar jönni, a többi nyelvi kérdés” – felelte.

Az Odeon kávézó nagyon hangulatos közösségi tér lett

Búcsúzóul Csender Levente Födni offszetlemezzel című novelláját hallgathattuk meg; ebben az író felidézi a sok-sok generációval azelőtt épült öreg házat, amely mára „megvakult” fél ablakára. A tetőt végül újra kellett fedni, s ehhez egy időben nyomdai offszetlemezeket használtak. Az elbeszélő csak a munka végeztével fedezi fel, milyen mondén naptárképek vannak ezeken a nyomólemezeken, amelyek csillognak a holdfényben. Akár sorba rakhatta volna őket hónapok szerint, hogy „olvashassa az idő, hol is tart, ha a ház fölé száll.”

Offszetnyomás - a novellában, legalábbis

Szőts István filmjének zárójelenetére az esten nem került sor, ám Horváth László Imréék szóban felidézték, hogy a betlehemes jelenettel búcsúzik a mű – érdemes megnézni a videómegosztón is látható alkotást, amelynek végén a száz Éves Üdő Márton a jászolnál a kis Gergő oldalán hirdeti az élet megújulását.

Mi pedig azt reméljük, e sorozat is folytatódik majd az Odeonban jövőre, ahogy az egyéb irodalmi estek városszerte. Addig is boldog karácsonyt kívánunk!

Szöveg és fotók: Laik Eszter