Bújtatott történelem és eksztázis

HELYSZÍNI

A Magyar Írószövetség emlékkonferenciát rendezett az idei Ottlik-centenárium alkalmából.

Bújtatott történelem és eksztázis

A konferenciát Szentmártoni János elnök berlini távolléte miatt Vasy Géza nyitotta meg, aki Ottlik Gézát a 20. század legfontosabb magyar írói közé sorolta. Az első rész levezető elnökeként, a második részben előadóként szereplő irodalomtörténész részleteket olvasott fel az utazást egészségi állapota miatt nem vállaló Tőzsér Árpád Ottlik „trilógiájáról” című tanulmányából, amely teljes terjedelmében az Alföld decemberi számában olvasható.

Vasy Géza

Tőzsér, aki a hranicei tüzériskolában szerzett tapasztalatokat, Musil Törless iskolaéveit olvasta előbb, és tanulmányában összeveti a két regényt. Míg Musil katonaiskolai figuráinak cselekedeteit a matematikai determinizmus, addig az Ottliknál szereplőkét a valószínűségelmélet törvényével jellemezhetjük: ami történt, mindig másképp is lehetett volna. Musil könyve démonibb, Ottliké keresztényibb. A magyar író úgy nyilatkozott, hogy bár későn, de hallott Musil regényéről, ám szándékosan nem olvasta, hogy elkerülje a közvetlen hatást. A megfeleltetések, párhuzamok azért sem relevánsak, mert Ottlik regénye a világirodalom egyetemes érvényű alkotása, ebben a minőségében „az emberi gondolkodás és erkölcs átírása kíván lenni a kor reprezentatív tudásának megfelelően”.

Thimár Attila irodalomtörténész szabad előadásban vázolta Ottlik szerepét a magyar irodalmi hagyományban, különös tekintettel az író művészethez való viszonyára, esztétikai irányultságára. Receptív írásainak köréből, interjúiból kirajzolódik: az író nagyra tartotta Kosztolányit, Ady is meghatározó volt számára, és többször említi Babitsot. Ottlik elmondása szerint egyetemista korában dőlt el, hogy prózaíró lesz; bár volt formaérzéke, verseit nem publikálta, a kéziratos hagyatékban maradtak. Rádiósorozatában ugyanakkor elmélyülten és kifinomultan elemezte Dsida Jenő, Juhász Gyula, Kosztolányi és mások költészetét. Művészetszemlélete nem az arisztotelészi befogadó, hanem az alkotó felől tekint az alkotásra, mely Thimár „szivacsmetaforája” szerint egyik végével belelóg a transzcendens, nem megtapasztalható világba, másik végén pedig „átcsöpög” a valóságba.

Thimár Attila

Varga Viktor Ottlik és Kosztolányi kapcsán a két alkotó közös vonásait vizsgálta, majd Babits Kosztolányi-kritikáját elemezte. Ottlik 1978-as esszéjében szubjektív merítést kapunk Kosztolányi életművéből, a boldogság-boldogtalanság, létintenzitás kérdéséről. Ottliknál csakúgy, mint Kosztolányinál a gyerekkori létállapot alkalmas a boldogság megragadására, a valóság, létezés monumentalitása a Hajnali részegség című versében Ottlik számára bizonyíték arra, hogy létezni csodálatos, nagyszerű, regényes dolog.

Gunda-Szabó Dóra az író 1980-ban megjelent Próza című kötetéről tartott előadást. Az első recepciók csalódást fejeztek ki, mert újra regényt vártak az írótól, helyette egy vegyes műfajú, lazán szerkesztett tanulmánykötet állt össze, amely azonban esztétikailag egységes. Később olyan értelmezés is megjelent, mely szerint regényként is olvasható. A Prózát egyes szám első személyű elbeszélés fogja keretbe, ha önéletrajzi szempontból nézzük, témája írói, művészi hitvallás. Szövegtípusai naplóoldalak, interjúk, publicisztikai írások, melyek szépirodalmi dimenzióba helyeződnek.

Gunda-Szabó Dóra

Vasy Géza előadásában az Ottlik-recepciót tekintette végig. A viszonylag késői pálykezdés után az 1959-ben először megjelent Iskola a határon bár diákregényként indult, komoly elemzői hullámot indított el. A hivatalos fórumok a 20-as évek ellenforradalmának bírálatát látták benne, egy prefasiszta rendszerét, ahogyan akkor a Horthy-korszak társadalmát megítélték. Az ’56 utáni időszakban még hangsúlyosabbá vált értelmezésében az antifasizmus „mentséget” adott ugyan a regénynek, de a polgáriakra rótt dekadens jelző mellett egyre inkább egzisztencialistának nyilvánították, ami a szocializmusban elítélő minősítést jelentett. Miután Határ Győző leírta, hogy a Szovjetunióban is hasonló módon működtek a tisztképzők, a regény 1968-ig nem jelent meg új kiadásban, pedig több nyelvre lefordították. 1976-ra végül már a negyedik kiadást érte meg, és lassan az írót is elismerték, 1981-ben Ottlik József Attila 1985-ben Kossuth-díjat kapott. De senki nem írta le, amit ma gondolunk: az Iskola a határon a XX. századi magyar irodalom tíz legjobb regénye között van.

Borbély László Ottlik szabadságfogalmát járta körül. A Hajónapló témája a nyelv és lehetőségeinek kifejtése. A gátfutó győzelme arról szól, hogy az élet egy fontos pillanatát átérezzük, meg tudjuk ragadni. „Kontemplálni, tűnődni, elmélázni.” Hasonló példák Ottliknál, amikor Medve zárkába kerül, s az ott eltöltött időszak belső utazássá válik, vagy a betegszobában a külső mellett a belső nyugalom megtalálása. Jakobi Péter a Minden megvan című elbeszélésben így beszél erről: „Be kell érnem a pillanat megfogható parányi részecskéivel.”

Borbély László

N. Pál József az Ottlik-irodalom történelmi vonatkozásaira hívta fel figyelmet előadásában. A Buda három idősíkja a magyar történelem három sorsfordító időszaka: a húszas évek az első világháborút követően, 1944 Nagyváradon, végül a Lukács uszodai jelenet 1957-ben, vagyis az ’56-os forradalom után. Fontos történelmi motívumok, amikor Merényi álmában megjelenik az 1571-es lepantói csata, illetve hogy az Iskola a határon első vendégszövege a Himnuszra utal.

N. Pál József

Utolsó előadóként Fráter Zoltán három motívumon – a ragyogáson, az emlék jelenné válásán és a zene szerepén – keresztül mutatta be az eksztázis narratíváját Ottlik műveiben. A Minden megvan című novellagyűjtemény huszonegy történetéből kilencben találkozhatunk ezekkel a motívumokkal. A Hamisjátékosok című írásban a tavasz fényei Szebek Miklós számára az értelem megvilágosodását hozzák el, a Kegyelem című novellában Tibor a gyerekkori énjére vágyakozik, a zene pedig fontos szerepet kap a Vegyészek bárzongoristájának életében, emlékezésében.

Fráter Zoltán

Búcsúzóul Ács Margit, a második rész levezető elnöke megköszönte az Ottlik Géza-emlékkonferencián előadók munkáját, és reményét fejezte ki, hogy az itt elhangzott előadások kötetben is megjelenhetnek.

Szöveg és fotók: Csanda Mária