Versek, gyökerek, vánkosok

HELYSZÍNI

Réger Ádám, a Magyar Napló szerkesztője beszélgetett Iancu Laurával a Kinek a semmi a mindene című verseskötetéről a Magyar Írószövetségben. A moldvai származású költő negyedik kötete az idei Könyvhétre jelent meg a Magyar Napló Kiadó gondozásában.

Versek, gyökerek, vánkosok

A beszélgetés kezdetén Réger megemlítette, hogy a kötetnek először a "Haza az éjszakába", majd az "Isten távozott a helyszínről" címet akarta adni a költő, s rákérdezett, miért emellett kötött ki végül. Iancu Laura bevallotta, nehezen tud címeket adni, mindig is ez jelentett számára gondot az alkotás folyamán. Ezúttal is különböző verssorok kerültek szóba, majd Szentmártoni János, a kiadó vezetőjének javaslatára ez lett a kötet címe. Iancu elmondta, hogy azért érzi találónak, mert ő maga vallja, hogy mindaz, amije van, nem az övé. Ajándéknak tart mindent, ami van, s épp ezért a birtoklást sem tekinti céljának. A moderátor Néri Szent Fülöpnek, a „nevető szentként” ismert, szegény gyerekeket tanító, nevelő papnak egy mondását idézte, aki arra a kérdésre, hogy miként lehet boldog ilyen szegényen, azt válaszolta: „Épp azért vagyok boldog, mert nincs semmim!” Ezután a szerző tolmácsolásában hallgathattuk meg egyik versét a kötetből, melyben Lakatos Demetert, a csángó költőt idézte.

(Fotó: iroszovetseg.hu)

Innen a hagyomány, a szülőföld kérdésére terelődött a szó, s Réger feltette a kérdést, hogy valóban „sok vánkosa”, otthona van-e Iancunak? A költő egyszerű, szabatos kifejezésekbe öntötte válaszát: „Nehéz, ha az embernek több vánkosa van, de Isten szép története eddig az életem. Küzdelmes volt, de több volt a szépség, mint a nehézség.”

Hozzátette még, hogy ez az élet nem az örökkévalóság, ezért nem kell túlontúl mély gyökereket ereszteni, csak az a fontos, hogy bárhol is van az ember, éljen úgy, hogy szemébe tudjon nézni a többieknek. Úton levésnek éli meg az életet, és fontos számára Magyarország, a magyarság. Réger kérésére felolvasta a Késve érkeznek hozzám a szavak című versét, s ennek kapcsán vallotta be, hogy számára a költemény egyfajta érkezés, csak akkor ír, csak akkor születik verse, amikor az mintegy sugallatként, mondhatni áldásként érkezik.

Arra a kérdésre, hogy hol, hogyan ír, a költőnő elárulta, hogy otthon, a szülőfalujában nehezen tud írni, de olvasni is, mert ritkán van lehetősége hazamenni, s otthona olyan különleges világ, hogy amióta eljött, azóta is azzal foglalkozik tanulmányaiban, könyveiben. Réger kifejtette, hogy a kötetre jellemző a párbeszédes stílus, és a két fő megszólított szintén az otthon képzetét, hangulatát, archetípusát mutatja fel: Isten és az édesanya. A moderátor József Attilával vont párhuzamot az anya-motívumban, s meg is kérdezte a költőt, hogy miért ilyen erős nála ez a kötődés? „Édesanyám testesíti meg a múltat, a szülőföldemet” – válaszolta Iancu, és elmesélte, hogy huszonkét éve él már távol a családjától, és hogy milyen felemás, édes-keserű érzések töltik be, amikor haza utazik.

„Látjuk egymáson, hogy öregszünk” – fogalmazta meg az otthoniakról, s kifejtette, hogy szavakba alig önthető, amit a reményről, az elmúlásról érez, arról, hogy vége lesz mindennek. Azért is tartja fontosnak a verseket, mert így le tudja írni azt, ami nehezen megfogható, fel tudja jegyezni azt, ami elveszne. A személyes, vallomásos költészet kapcsán arról beszélgettek még Réger Ádámmal, hogy a versformát ez mennyiben befolyásolja, s hogy a lírai alanyok mögött hogyan, milyen mértékben rejtőzik el a szerző. Iancu Laura tömören így fogalmazta meg ezt a dilemmát: „A szerző minden versben benne van, de nem minden vers szól róla.” A népdalok világát szemügyre véve láthatjuk, hogy az emberi érzelmek, élmények mennyire sokszínűek, és hogy nem azt a logikus rendet követik, amit időnként elvárnának tőlük. Így értelmezi ő is az alkotásait, ezért kötődik a szabad vershez, s vallja, hogy jóval több az ember, mint amit „gyártani” lehet belőle előre készített formák által, s ezt nem csupán a versformákra, hanem a mesterségesen felépített életformákra is értette.

Zárásként a költő hitére terelődött a szó. Szerinte téves az a sztereotípia, hogy a hívő, vallásos embere élete „egy délibábos, rózsaszín világ”, s hozzátette még, mekkora küzdelem „akarni a hitet” és kitartani hűségesen. Az est zárásaként felolvasta Átkelés című költeményét.

Tartalmas, jól felépített, ugyanakkor a spontaneitásnak is helyet adó könyvbemutatón vehettek részt az érdeklők, s utána lehetőség nyílt a könyv megvásárlására és dedikáltatására.

Csepcsányi Éva