Fáradhatatlan kadenciák és a vajdasági Akció

HELYSZÍNI

A pezsgő vajdasági irodalmi életből ezúttal Zalán Tibor délvidéki látogatásáról, valamint a Bencsik Orsolyával beszélgető Tolnai Ottó estjéről számolunk be.

Fáradhatatlan kadenciák

és a vajdasági Akció

Zalánolás

Zalán Tibor költőt és Fáradt kadenciák című, a Kortárs Kiadó gondozásában idén megjelent kötetét mutatták be Zentán 2012. október 22-én. Beszédes István házigazda, a zEtna Kiadó szerkesztője a felvezetésben egészen mitikus összehasonlításokkal élt a sokoldalú alkotó, költő, író, dramaturg és pedagógus bemutatásánál. ,,Agamemnón-alkat, csatából visszatért hadvezér bizalomkeltő napmaszkkal az arcán” – szólt a jellemezése. A többieket is kérte, meséljenek a bennük élő Zalán Tibor-képről. Mint közeli jóbarátok között általában, az emlékek idéződtek fel legelőbb, a Sziveri János, Fenyvesi Ottó, Balázs Attila személyéhez való közös kötődések és a város, Újvidék. Erről Tibornak eszébe jutott a legutóbbi látogatása a tartományi székvárosban, amikor sörözők teraszáról figyelte a balkáni zsongást. Beszédes pedig azt állapította meg: Zalán Tibor szemlélődési köre költőként is a terasz, egyfajta szétnézésképp (szétnézés-kép) önmagába és a külvilágra. Innen adta magát az átkötés a Terasz című vershez, annak záró soraihoz: ,,…akár a hangyák / menetelnek lent a néma fűben a halottak”. Halmozódik a halott anyag az életünkben a múló idővel? Öregedés, halál, hozzáad vajon a költészethez való viszonyunkhoz? – fogalmazta meg a költőinek ható kérdést Beszédes.

A beszélgetés résztvevői (Fotó: Gondi Martina)

Fodor István válaszolta meg Zalán helyett a kérdést egy újabb felvetéssel. Elmondta, hasonlóan melankolikus versfolyamként olvasta a Fáradt kadenciák magányról, vérről, sötétről szóló verseit. Születésük folyamatáról firtatta hát a költőt. Tibor nagyon erős belső válság következményeként, a szívben való ütésekként írta le annak a belső hangnak a hatását, amelyre hallgatott a Fáradt kadenciák születésekor. Mindig is összefüggő folyamatként kezelte az alkotási tevékenységét, ezért a gyermekeknek szóló műveit sem szívesen határolná el a felnőtteknek szóló komoly-komor munkáktól. Példaként a Szamár a torony tetején című gyermekdarabot említette, amelyben a főhős az elmúlás természetességével hal meg. 

Erre Beszédes szellemi eszköztárában megint volt egy odaillő Zalán-idézet, a dünnyögés, félhangokra című szövegből. ,,…sok a halál, de nekem jól áll, bennem a végzet régóta kószál…” A jelleméből fakadó természetesség teszi átjárhatóvá a megismerés és megértés  olvasói és baráti útját a költő Zalán Tibor és a magánember Zalán Tibor között, magyarázta Beszédes, és ezt sejteti a történet is, melyet a szerző maga mesélt el a Papírváros című regényciklusának születéséről. Leszerződött rá a kiadónál, de a határidők betartása sohasem volt erőssége (ezt az állítást a jelenlevő barátok is egybehangzó derűvel erősítették meg), így az öt kötetesre tervezett ciklus utolsó darabját kb. kilencvenkilenc éves korára látja letisztázhatónak, jelenleg a harmadik ciklusnál tart.

Az orosz kultúrához való vonzódása köti össze Draginja Ramadanskival, szövegeinek szerb fordítójával. Draginja Zalán-képe is nagyon találó, Puskinéhoz hasonlította Tibor összetett személyiségét. Líráját egyáltalán nem tartja rezignáltnak, hanem puskini kokettálásképp jellemzi. A haikukat véli a zaláni vershang legfontosabb kifejezőinek. A szerb, majd magyar nyelven elhangzó öt haiku is ezt kívánta bizonyítani, az egész életmű pedig azt, hogy az (író)ember egész életében csak saját magát írja, mégis bolondságnak nevezte az írás és a magánélet keverését.  Emellett pártatlan tudott maradni a pártosok között.  Próbálkoztak vele, hogy ,,megdöntsék” balról és jobbról is, de minden társadalmi pozícióját feladva maradt szabadgondolkodó-szabadíró, akit mára nem tudnak megkerülni.

Bencsik Orsolya és Tolnai Ottó akcióterve

Szabadkán a Danilo Kiš Alapítvány szervezésében Bencsik Orsolyával Tolnai Ottó Kossuth-díjas költő, író, műfordító beszélgetett 2012. október 22-én. Mint kiderült, összekötő kapocs kettőjük nemzedéke között a Symposion (az Ex meg az Új). Orsolya első kötete pedig, a Sinkó-díjas Kékítőt old az én vizében, a kritika szerint erős Tolnai-jegyekkel rendelkezik.

Tolnai Ottó és Bencsik Orsolya (Fotó: Danilo Kiš Alapítvány)

Tolnai bevezetőjében elmondta, nem kritikusként, hanem elsősorban szerkesztői és olvasói szemmel nyúlt az új Bencsik-kötethez. A vajdasági magyar irodalom szép és nagy pillanatának nevezte a könyvet, egyenesen szenzációszámba menőnek. A címből – Akció van! – az olvasó elsőre nem tudhatja, mit jelez: áruházi leárazást vagy gerillatámadást netán? A szerző ezzel kapcsolatban elmondta, arra az áltanosításra szeretett volna rájátszani, hogy egy kis faluban, településen látszólag nem történik semmi, csak a kocsmában ülnek és isznak, de valójában ez is kőkemény akció.
Tolnai Ottó és Bencsik Orsolya egyaránt furcsállták a magyarországi recepciót. A recenziók többsége ugyanis a szövegfolyamot sokkal inkább (elő)tanulmányként kezelte egy majdani Bencsik-családregényhez. Tolnai viszont előbb lányregénynek nevezte, majd a honleányregény címszóval látta el a kötetet. Megállapította, hogy a kisprózák finoman építkeznek egymásra, szinte szociográfiai éllel, kibontakozik bennük a város topográfiája is. Központi motívumok a vágóhíd (ahol a nagyapa dolgozott) és a disznó, aztán a kutyamenhely, amelynek valós története Tolnai számára sem ismeretlen.

Beszélgettek a legmarkánsabb jelenetekről, például amikor a nagyapa hatalmasra dagad és ebből turisztikai látványosságot kreál a család. A nagymama kedvenc újságait, folyóiratait pedig (köztük a Sympót is) az üres disznóólban állítják ki.

Tolnai szerint Bencsik Orsolya kötete a fiatal írók egyik kedvelt témájára, a családsztorik ,,felfújására” reflektál. Néhol a marquezi világ és a gioni próza hatása is érezhető a szövegeken. A nővé válás fázisait abszurd képekkel vázolja fel a kötet: erekció és nyúlürülék, amelynek gazdája végül kirepül az ablakon.

A köteten erősen érezhető a líraiság is. Tolnai szerint, aki valaha írt verset, az sohasem fog szürke prózát alkotni. Orsolya prózaisága is átmenetként hat, de mindig megtalálható benne a csoda.  Ez jellemző a szövegekben található növény- és állatvilágra, a különleges lényekre, mint például a szitakötővé váló nagymama vagy a tavi sellő. A csupasz valóság pedig a szomszédban lakik, a háborús menekült család férfi tagjának szőrös mellkasában vagy a feleség súlyos aranyláncán megtörő fényben.

Tolnai Ottó az est végén arról is beszélt, hogy elégedett a vajdasági írótársadalom fiatal nemzedékével. Nem érezhető már a régi Újvidék (modernizmus) kontra Szabadka (konzervativizmus) harc, feltűnik a kisvárosok ihlette irodalom, a topolyai, a zentai, a kishegyesi. Akár ez is indokolná Tolnai szerint, hogy az Akció van! a középiskolai kötelező olvasmányok közt is helyet kapjon.

Lennert Móger Tímea