EMLÉKHÁZ – Vesztergom Andrea versei

KÖLTÉSZET

Visszaszorított amplitúdó.
Megszoktuk azt, hogy verni szoktak,
taposni, mint a halni tudó
ellenséget az elbukottak.

EMLÉKHÁZ

VESZTERGOM ANDREA VERSEI

VENDÉG, IDEGEN
Czóbel Minka emlékére

Magányomban lettem idegen magamban,
visszafelé mentem, előre haladtam,
kívül maradt minden, bár idebenn lennék,
önmagam szólítom, mint idegen vendég.

Maradtam volna. Csak egyetlen helyen.
Talán ott is voltam. Talán csak képzelem.
A hópelyhek halottak, kiveszett csend ég,
az elhullajtott hang az idegen vendég.

Távolabbról betörtek néha a szavak,
testet kaptak bennem, mint egy-egy árnyalak,
nyújtott kontúrjukat a falakra kenték,
aztán távoztak, mint egy idegen vendég.

Elmúltam volna? A képet sem találom,
nyúlik, vergődik a múlt egy pókfonálon,
vágyaim nincsenek, csak hidegek, szendék,
elhagyott az izzás: az idegen vendég.

Ütköződnek bennem tiltott eszmerendek,
formabontó az, hogy újra elmerengek,
lelkemet megtartva egy kivetett test ég,
s benne vagyok végleg az idegen vendég.

CSIBÉSZHERCEGNŐ
Szécsi Margit emlékére

Sajog láthatatlan sebhelyem:
megint a külvárosba vágyom,
titokban feküdni meztelen
a Narcisszosz-hintaágyon.

Pár füstkarikát eleresztek,
a belváros rút esti körkép:
kövér kurvák húsából esznek
az aktuális mintatörpék.

Szobor nincs, csak a képzelt cövek,
sorozatlövésektől fáj a
Dunapart, kikötők, a kövek,
Európa vérző aortája.

Visszaszorított amplitúdó.
Megszoktuk azt, hogy verni szoktak,
taposni, mint a halni tudó
ellenséget az elbukottak.

Lázadó, rótták fel ezerszer,
s nevettem, mint a bájos asszony,
ereimben öntudat tercel:
örökre földjére ragasszon.

Mítoszok közt szültem meg énem,
mit nekem a sznob ős-nemesek!
Válogatatlanul, keményen
az igazban helyet keresek.

Szívem, ha kellett: repült, ráért,
ma is néha vadonba vágtat,
gyűlöltem a prüdériáért
a mosolygó szalonbabákat.

Két szárny helyett néggyel repkedek
néha kölcsönbe véve Tőle,
hangos vagyok. Ő a csendesebb.
Őröm Ő, ahogy én az őre.

LÁTHATATLANUL
Rab Zsuzsa emlékére

Voltam bátor és érc-hideg,
aztán csendes is. Csacska nyúl.
Nem baj, ha ezt nem értitek.
Rejtve és láthatatlanul.

Mások hibáján buktam el,
vagyok, ki holtig sem tanul:
velőmbe szervült sok panel
rejtve és láthatatlanul.

Mi volt, két kézzel dobtam át
a tűzfalon, s maradt a null.
Ittam nyaraknak bordalát
rejtve és láthatatlanul.

Végtelen folyó, s parttalan,
ki saját deltájába fúl,
szépsége nincs, de hangja van
rejtve és láthatatlanul.

Dunán innen, de nem vagyok,
talán majd máshol. Arra túl,
újabb nyár, másik bordalok
rejtve és láthatatlanul.