HELYSZÍNI

Bajor Andor íróra, humoristára emlékeztek születésének 85. évfordulója alkalmából a kolozsvári Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében. Az ünnepi műsort Bajor Ella, az író özvegye és Köllő Katalin újságíró állította össze az ötvenes években megjelent, Kerek perec című kötet alapján.

A derű hunyorgása

Bajor Andor ismerősei, olvasói, idősebbek és fiatalok egyaránt nagy számban gyűltek össze Kolozsvárott, emlékezni a nyolcvanöt évvel ezelőtt született íróra. Az est házigazdája, Köllő Katalin, a Szabadság című napilap szerkesztője az író özvegyével közösen válogatta ki azokat az ötvenes években íródott műveket, amelyek leginkább tükrözik Bajor alkotói magatartását. Az özvegy szavaival élve: „Mindent, amit fiatal korától haláláig elkövetett”. Az ünnepi műsorban közreműködtek a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészei: Györgyjakab Enikő, Kántor Melinda, Bodolai Balázs és Köllő Csongor.

Hogy miért az író első, Kerek perec című kötetének néhány szemelvénye került terítékre? Erre mindjárt az est elején választ kaptunk Bajor Ellától. Ebben az időszakban a proletkult volt az uralkodó irányzat, ekkor fejezte be az író az egyetemet, és tulajdonképpen ekkor kezdett el komolyan foglalkozni az írással. „Mindaddig, amíg írt, nem érezte a veszélyt, olykor úgy érezte magát, mint Chaplin a szakadék szélén” – emlékezett vissza Ella asszony.

Az özvegy bevezetőjét egy 1984-ben megjelent beszélgetés követte, amelyből konkrét képet kaphattunk erről a bizonyos „veszélyről”. Stanik István, az interjú készítője szerint ugyanis aki elolvassa az ötvenes évek Utunk-számait, olyan éles hangú bírálatokat talál többek között Bajor Andor ellen is, hogy azt gondolná a mai értékítélet szerint, az alkotót végleg eltávolították az irodalomból. Ebben a beszélgetésben szó esik Nagy Istvánról, Bajor Szúnyog elvtárs című írásáról, az Egy költő és a vöcsök című Szabédi-versparódiáról, és az is kiderül, hogy az író sohasem szándékosan „kavarta a vihart”. „Az ember akarata ellenére tüzet idézhet elő, vannak olyan gyújtogatók, akik egy eldobott üvegcseréppel lobbantanak fel valamit. Én is egy üvegcserepet dobtam el” – vallja Bajor a paródiák, a rendszerellenesnek nyilvánított szatírák és egyéb irodalmi művei kapcsán.

Az interjút követően az özvegy az író munkamódszerébe is beavatta a jelenlévőket. Iskolai vonalas füzetekbe jegyezte fel ötleteit, és rendszerint három szóból választotta ki azt a témát, amelynek megírásához kedve volt.  Az első mondat rendkívül nehezen született meg. E „munkafüzeteteket” sokszor elkérték a szerkesztőségek, és egyszerűen legépelték belőle a kéziratot. Nagyon szépen, kalligrafikus betűkkel írt. Az özvegy azt is elmesélte, hogy Bukarestben, az egyetemi évek alatt találkoztak, és ötvenháromban, Szilveszter napján házasodtak össze. Ebben az időszakban keletkezett a Vihar egy kultúrházban című írása, amelyet az esten is meghallgathattunk. Akárcsak az 1947-es, Én és a Mátyás király című verset, amellyel először jelentkezett humoristaként.
Láng Gusztáv szerint Bajor paródiáiban nem szorítkozik a stílus és a modorosságok kicsúfolására, hanem a művekben megszólaló tartalmakra fekteti a hangsúlyt, igen szatirikusan. Sokszor ezért is nem névre szóló a paródiája. A Szelíd vihar – Idill a jégverésről című írása például az álpatriotizmust gúnyolja, a szolgalelkűség irodalmi vetületét támadja. A Holló és a sajt átdolgozása pedig a mindent megfojtó dogmák, a hazug sémákhoz való ragaszkodás, a nyegle mindentudás kritikája.

Az író legfőbb ihletői az abszolút igazságokként feltüntetett ostobaságok, a hatalmi gőg. Már pályája kezdetén megállapította, hogy egyesek az igáslovat látták Pegazusnak, mások meg a Pegazust akarták szekerük elé fogni, és még olyanok is akadtak, akik traktorra ülve, sőt, traktorrá válva akartak feljutni a Parnasszusra. Az író nem annyira a stílus, mint inkább a költői magatartás paródiáit vetette papírra. A Füstöl az acélkalapács címzettje Kovács János, a nagyon vonalas kritikus, és hasonló a Rozinka vagy a Kezdetben vala a szempont is, amelyeket az esten is meghallgathattunk.
Azonban kortársairól, így Szabó Gyuláról, Szabédi Lászlóról, vagy Fodor Sándorról is számos szatirikus élű alkotást hagyott az utókorra. Az özvegy szerint sosem volt ezekből sértődés, sőt, azok az írók nehezteltek rá, akikről nem írt. A megemlékezésen ízelítőként Fodor Sándor Bogyószedés című művének paródiáját adták elő a kolozsvári színészek.
A rendszernek szemet szúró írói magatartás számos kellemetlenséget vont maga után. Bajort háromszor teljesen, kétszer pedig részlegesen eltiltották a publikálástól, amit nagyon nehezen viselt. „Érzékeny ember volt, nagyon a szívére vett mindent. Ahogy az egyik írókollégája megállapította: kívül hordta az idegeit” – mondta ennek kapcsán Ella asszony.
A tartalmas és szórakoztató megemlékezés végén Köllő Katalin idézte Bálint Tibor találó jellemzését a humoristáról: „Mindig a derű hunyorgásával néz a világba, tudja, hogy ez a legokosabb lelkiállapot és a halhatatlanság tudata és biztonsága árad belőle. Innen valamennyi tárgynak, fogalomnak élesebben előtör a valóságos arca, közvetlen, bensőséges viszony jön létre az író és a dolgok között”.
Az est zárásaképp elhangzott Bajor Andor egyik legendás írása, a Szúnyog elvtárs.
                                    

Varga Melinda