Fesztivál-zéhá

HELYSZÍNI

A zárthelyi ez esetben semmi vészjóslót nem jelent: nem kell szorongani sem lélekben, sem a tömeg miatt. A Rohamban családias hangulatú Minifesztivált rendeztek a héten, melynek nyitóeseményén jártunk.

Fesztivál-zéhá

A JAK, a FISZ, a Műút, a Kalligram és még sok más fiatal művész közreműködésével az irodalomé, a zenéé és a pálinkáé a főszerep a keddtől csütörtökig tartó rendezvényen, ami azt példázza: a fesztiválszezon nem feltétlenül ér véget a nyárral, a hangulat megteremthető fedett térben és kicsiben is. Az őszi nyárban kihasználható a „kiülős” udvar is, de az idén először megrendezett Spiritusz Minifesztivál egyébként is inkább az együttlétről, a közösen iszogatós beszélgetésről és zenélésről szól, mint szigorúan megkomponált műsorszámok egymásutánjáról.

Dinamikus falfestmények, nyugodt közönség

A Roham igazán alkalmas hely erre: mostanában talán a legmenőbb és leglazább „alternatív” kulturális- és szórakozóhely Budapesten, ami majd’ minden héten valamilyen irodalmi eseménynek is helyet biztosít. A Minifesztiválon a meghirdetett program szerint is fontos helyen szerepel a pálinka: az esemény szponzora, a Márkházi Pálinka képviseletében Komlósi Péter mondott köszöntőt megnyitóként. Röviden bemutatta a márkát és a technológiájukat, amiből – szégyen ide vagy oda – jártasságunk híján csak keveset értettünk. Azt azonban igen, hogy a Márkházi egy baráti társaságból kialakult vállalat, és máig megőrizte e „családias” jellegét. (Azt már kevésbé, hogy a „kétszeres lepárlású kisüsti-vonalat” képviselik, de ahogy elnéztük a pult körül sereglő fiatalságot, minden bizonnyal finom a pálinkájuk.)

Egy idő után elmosódnak a szavak is...

Nyitóeseményként Kukorelly Endre a Kalligram folyóiratot, k. kabai lóránt a Műutat mutatta be a hallgatóságnak, illetve műveikből olvastak fel. Kukorelly az előtte szóló Komlósi Péter szavaira reagálva rögtön a szponzoráció fontosságát emelte ki a kultúrában, hiszen az, hogy egyre erodálódó irodalmi életünk még mindig létezik, többek között az ilyen támogatásoknak is köszönhető. De a szokásos problémák felemlegetése (az állam szerepe, a kultúra sanyarú sorsa stb.) helyett Kukorelly inkább a „fogyasztók” felelősségét hangsúlyozta: ha nem vagyunk hajlandók áldozni az irodalomra, akkor ne várjuk, hogy talpon marad. Az író arra biztatott, hogy „tudatos értelmiségiként” igenis menjünk be például az Írók Boltjába, és legalább egy hónapban egyszer vegyünk meg egy folyóiratot, még ha nem is olvassuk el, csak feltesszük a polcra. Ez a fajta „sznobizmus” biztosíthatja a lapok túlélését.

Az író-költő Kalligram-lapszámokat is hozott magával, amiket el lehetett venni

Kukorelly emellett külön hangsúlyozta, mennyire fontos lenne a kortárs művészeti ágak párbeszéde a nagyon elszeparáltan működő csoportosulások között. Az írók nem járnak kiállításmegnyitókra, a művészek nem olvassák és nem veszik azoknak az íróknak a köteteit, akik megnyitják kiállításaikat – illusztrálta a helyzetet saját tapasztalatával Kukorelly. Általános hozzáállásunk megváltozását a régi Szép versek-sorozattal érzékeltette: a valaha hatvanezer példányban megjelenő sorozatot azért vásárolta meg egykor minden értelmiségi, mert kötelességének érezte, hogy képben legyen a kortárs kultúrát illetően.

Ennyire azért még nem vészes a helyzet

A Kalligram folyóirat szerepére rátérve kiemelte, hogy a lap legfontosabb vonása a trianoni határok lebontása: a Szlovákiában és Budapesten is működő szerkesztőség egyaránt közöl magyarországi és szlovákiai szerzőket. Az erdélyi irodalomra sokkal inkább jellemző az elzárkózás: utoljára a Kriterion jelentetett meg jeles magyar szerzőket. A tartalmi sokszínűség mellett a folyóirat szerkesztőjeként is dolgozó író külön kitért a Kalligram vizualitására, melyben szerinte csak a Műút méltó „versenytárs”. S ha már verseny: Kukorelly felvázolta egy sok évvel ezelőtti ötletét, melyet a JAK-on keresztül próbáltak megvalósítani: a „túlszaporodott” folyóiratok támogatását megoldandó összeállt négy szerkesztőség, s egy közös lapot hoztak létre, melynek számait vetésforgóban mindig más szerkesztőség állította össze. Valami ilyesféle összefogás kellene ma is – zárta gondolatait Kukorelly –, mert léteznek ugyan pregnáns irányzatok az irodalomban, de azok elbeszélnek egymás mellett, nem utalnak, hivatkoznak egymásra.

K. kabai lóránt a maga szűkszavúságával ajánlotta a Műutat a hallgatóság figyelmébe, és Kukorellyhez hasonlóan szerkesztőhöz méltó elfogultsággal két folyóiratot emelt ki, amelyek szerinte a mai választékból „jól néznek ki”: a Kalligramot és a Műutat. K. kabai döbbenetesen soknak tartja a jelenleg piacon lévő, hozzávetőlegesen száznegyven irodalmi-művészeti folyóiratot – körülbelül ugyanannyi jelenik meg a tízmilliós Magyarországon, mint a háromszáztíz milliós Egyesült Államokban. A többi gondolatát k. kabai már versben mondta el: felolvasott művei után Kukorellynek is meghallgathattuk két versét.

k. kabai szűkszavú volt, de lényegretörő

A Műútnál maradva rövid „átállás” után két új könyvet is bemutattak a közönségnek: Bagi Zsolt Helyi arcok, egyetemes tekintetek című művét, illetve Lengyel Imre Zsolt Beszélgetés fákról című, az elmúlt négy évben született irodalomkritikáit tartalmazó kötetét. A Nia koncertje után még Borsik Miklós és Szolcsányi Ákos performansza következett. A további napokon csütörtökig sok zene, slam poetry, pálinkáról, irodalomról és delíriumról szóló kerekasztal-beszélgetések és felolvasások következnek még a Rohamban.

Szöveg és fotók: Laik Eszter