„Az isten azért adta a szerelmet, mert józanul nem házasodna senki”

HELYSZÍNI

Gárdonyi szelleme és Idája kelt életre képek által is a PIM új beszélgetéssorozatának estjén, ahol együtt mosolyoghattunk az író mára talán kedvesen naiv sorain, amelyek azonban egy különleges életmű részét képezik.

„Az isten azért adta a szerelmet,

mert józanul nem házasodna senki”

A művelődéstörténeti sorozat Gárdonyi-kiállításhoz kapcsolt beszélgetése sokban túlszárnyalta magát a tárlatot. Ez alkalommal az Ida regénye volt az a szellemi „dobbantó”, amelyről elrugaszkodva a meghívottak elkalauzoltak Gárdonyi korába és írói műhelyébe. Az Ida… meghatározó mű a korabeli nőkép, valamint a képzőművészet Gárdonyi-féle leképezéséhez, megközelítéséhez. A „nőkérdésben” Fábri Anna művelődéstörténész, többek között a hazai női irodalom kiváló kutatója segített eligazodni, a regényvilágot Várkonyi Gábor történész helyezte nagyobb távlatokba, a művészeti vonatkozásokat pedig Róka Enikő színesítette a magával hozott képekkel és a magyarázatokkal. A művekből Bauernhuber Enikő és Szabó András előadóművészek olvastak fel részleteket.

Balról jobbra: Bauernhuber Enikő, Szabó András, Várkonyi Gábor, Fábri Anna és Róka Enikő

A képes utazás során a kivetítőn látható korabeli fotográfiák és festmények mentén haladtunk a regény cselekményében is, leszűrve a legfontosabb tanulságokat. Ida és a szobrász Csaba házassága a korban megszokott „elrendezett” frigy volt, melyet szerződéssel kötöttek meg, de hogy ezek a házasságok is végződhettek jól, azt nem csak maga a mű, hanem Várkonyi Gábor is illusztrálta történelmi példákkal, így Nádasdy Tamás és Kanizsai Orsolya fennmaradt levelezésével. Érdekes, hogy a markánsan férfias témák felé forduló Gárdonyi itt női főhőssel, női szempontokkal dolgozik – s hogy a kora férfiközpontúságát egyáltalán nem meghaladó író mégiscsak pedzette a túllépést „a nő a kárhozat” elvén, azt az Isten rabjai című regénye bizonyítja, melyben Szent Margiton keresztül a szerelemhez és a hithez is vezet út.

A korabeli „hímsovinizmus” egy humoros – és máig élvezetes – novellafüzére a Hosszúhajú veszedelem, melyben Gárdonyi amolyan „szelídített Dekameron”-féle agglegénytörténeteket sorakoztat fel. Ennek címadó történetéből is hallhattunk részletet Szabó András előadásában, benne a már-már szállóigévé lett Gárdonyi-mondattal: „Az isten azért adta a szerelmet, mert józanul nem házasodna senki”. Ez az ironizáló hajlam szépen megrajzolt komolysággá formálódik az Ida regényében, amelynek a tanulsága meglepően nagy előrelépés a nőkről alkotott századfordulós társadalmi vélekedéshez képest.

Volt idő, amikor a nő veszedelem volt, a házasság üzlet - a felolvasó művészek és Várkonyi Gábor

Ám mielőtt sor került volna e fátyol fellebbentésére, egy kis képzőművészeti kalandozásban is részünk volt, hogy lássuk: milyen világot is elevenít meg az író szobrász hőse, Csaba személyében és szemével. Fábri Anna felvetésére, hogy „művészregény”-e az Ida regénye, Róka Enikő inkább Gárdonyi bizonytalanságaira, ábrázolása furcsaságaira mutatott rá. Már Csaba elmélkedései is nehezen megragadható fogalmakra épülnek: az „extázis” és az „idea” folytonos keresése a művekben inkább csak sejthető, mint pontosan körülírható művészetfelfogás részei. De a legérdekesebb, hogy a korabeli művészvilágot Gárdonyi vagy húsz éves „spéttel” ábrázolja: e furcsán anakronisztikus lemaradásáról tanúskodnak a regényben bőségesen megidézett szobrászok, festők, iskolák.

A regény jelentős részét teszi ki a főhős házaspár müncheni utazásának leírása, melyben Ida kísérőként, csendes megfigyelőként vesz részt (azt tehát nem tudjuk meg, hogyan telnek Csaba éjszakái a Café Lohengrinben, de a nappali városról, mely épp olyan konzervatív, mint amennyire pezsgő, pontos képet kapunk.) A kiskocsmáktól, bohémtanyáktól zajos München, melynek főterén változatos jelmezekbe öltözött modellek piacáról válogathattak a művészek, a magyar festők számára is fontos állomás volt, tudtuk meg Róka Enikő Münchent megelevenítő képeiből és szavaiból, elég csak Hollósy Simon festőiskolájára gondolni.

Lehetünk elnézők az Ida... hibáival - Fábri Anna és Róka Enikő

Ámde Courbet-n, Gauguinen, Damien Bouveret-n, Szinyein elmélkedve Gárdonyi egyúttal ki is jelöli a maga befogadási határait, melyeken akkor az idő már Magyarországon jócskán túllépett – állapította meg Fábri Anna és Róka Enikő. (A mű 1920–21-ben folytatásokban jelent meg a Pesti Hírlapban, s majd csak az író halála után látott napvilágot kötetben. Legyünk hát elnézők némely tökéletlenségével szemben, emlékeztetett Fábri Anna, hiszen a napról napra készülő folytatásos regényírás egy más műfaj, mint a nagy szintéziseké.)

A témák keresésének lángjától fűtött Csaba vitába keveredik idősebb mesterével és egy barátjával is: mi a helyes idea és a hozzá való forma (a polemizáló nézeteket is gazdag képanyag illusztrálta a kivetítőn). E vitákban jeleníti meg Gárdonyi korának egyik jelentős művészeti csörtéjét az igazán „nemzeti” művészet mibenlétéről. A Münchenben is elterjedt nemzeties festészet erős toposzokra, hangulatokra épülő ábrázolásmódja (Izsó Miklós Búsuló juhásza) szemben áll a „magyar festőnek helyben, idehaza kell alkotnia” nézőpontjával. E vita generálta a külföldön dolgozó festők – például a szintén Münchenből érkező nagybányai művészek – hazatelepülését, ezáltal a hazai iskolák megalakulását.

A kivetítőn az egyik, regényben megidézett szobor

Nem kérdés hát, hogy Ida és Csaba is hazatérnek, s Csaba egyik régi küszködését épp felesége oldja fel: egy képének értelmezéséhez az asszony mondja ki a kulcsszót (a „meteort”). Csaba „Heuréka-élménye” messze túlmutat önmagán: Ida okos észrevétele – mely már nem az első – viszi közelebb önmaga jobb megismeréséhez. A kifinomult ízlésű, éles szemű, megfontolt nőben Gárdonyi megteremtette a lehetőségét egy megszervezett házasságból kialakuló igazi párkapcsolatnak, melyben a nő Múzsa is, de nem csak az: értő társsá lép elő. Ha még nem is éri el a később Lesznai Anna vagy Dénes Valéria megtestesítette alkotótárs egyenrangúságát – tette hozzá Róka Enikő, de az Ida regénye a modern értelemben vett nővé válás regénye is, az írói életműnek pedig, ha kései is, de fontos pillanata.

Szöveg és fotók: Laik Eszter