Székelyföld újrafényképezve

HELYSZÍNI

Ritkán adódik, hogy egy kiállítást nem sokkal a megnyitása után „frissítenek”: aki mostantól látogatja a Megismételt pillanat című tárlatot a Nemzeti Múzeumban, eddig soha ki nem állított fotókat is megcsodálhat.

Székelyföld újrafényképezve

A Megismételt pillanat nem csak címében játszik az idő természetével. A fotókiállítás anyagának javát Fekete Zsolt művészi játékai adják: híres elődök nyomában járva rekonstruálta, újrafényképezte a százötven évvel ezelőtt rögzített erdélyi pillanatokat: tájképeket, épületeket, embereket.

Fekete Zsolt legnagyobb részben Orbán Balázs munkáira támaszkodott. Orbán Balázs (1830–1890) székelyudvarhelyi utazó, néprajzi gyűjtő, fotográfus; kalandokkal teli élete során Isztambultól (akkor még Konstantinápoly) Londonig sok várost bejárt. Jókai tőle hallgatta székely vonatkozású, későbbi történetei alapanyagát.1889-ben tagja volt a Kossuthot Torinóban meglátogató nyolcszáz tagú küldöttségnek. Kortársa, a kolozsvári Veress Ferenc (1832–1916) a magyar fotótörténet egyik legjelentősebb alakja, fényképészeti találmányai meghatározóak a fotográfia fejlődése szempontjából. Számos hazai és világkiállításon szerepelt; ő nyitotta meg az első kolozsvári fotóműtermet, amely a művészeti, irodalmi élet fontos központja lett. Olyan különleges kezdeményezéseket is sikerre vitt, mint a kolozsvári Ereklye Múzeum megalapítása.

A kiállítás megnyitóján Hammerstein Judit, Petrányi Zsolt, Fekete Zsolt és Dr. Csorba László (fotó: Farkas Árpád, Magyar Nemzeti Múzeum)

De mit kezdhet vajon az 1967-es születésű, marosvásárhelyi születésű, főként Budapesten és szülővárosában kiállító Fekete Zsolt e két kiemelkedő, nyughatatlan művész-kutató életművével, amely immár a fotó- és néprajztörténet része? Ezt mindjárt a kiállítás nyitóképei megmutatják: a Leánykő az Aranyos-szorosban című képhármas Orbán Balázs és Veress Ferenc egykori képeiről készült digitális másolatok, és mellettük Fekete Zsolt saját készítésű fotója a közelmúltból. A Nemzeti Múzeum spalettával besötétített termeiben az 1860-as években készült képek (sok esetben két korai felvételből összeállított egyetlen fotográfia) mellett láthatjuk a jelenkorban rögzített valóságot.

Előpatak egykor és ma (Orbán Balázs képének digitális másolata és Fekete Zsolt fotója)

A különbségek láttán hol felvidul a nézelődő, hol megdöbben: találni példát a pusztulásra és az emberi gondosságra is. A marosújvári kastély 2009-es omladozó állapota ijesztő az Orbán Balázs megörökítette 1862-eshez látkép mellett. Ugyanígy eltűnt az előpataki főkút és fedett sétány hajdanvolt vidámsága és szecessziót előrevetítő, pazar építményei. Lenyűgöző megújuláson esett át viszont Jósika Pál kúriája Várfalván (mint Jósika Miklós emlékirataiból megtudhatjuk, a családnak ezzel az ágával az író nem volt kapcsolatban). Az idő „grimasza” az olyan változás, mint a Donát szobor képe Kolozsvár mellett, melyet az 1869-es állapothoz (Orbán Balázs fotográfiája) képest 2001-ben fej nélkül, majd 2007-ben már helyreállítva rögzíthetett gépével Fekete Zsolt.

Kedves történeti dokumentumai a fényképezésnek a korai művekre tussal berajzolt vagy felírt kiegészítések: Csíksomlyó látképén a kikopott, homályos felületen „sürü bükk erdő”-t jelölnek a szavak, a radnóti kastély előtti tavacskára tutajt és csónakázó embert skiccelt a művész. S hogy mennyire változékony művészet a fotográfia, arról Fekete Zsolt vall az egyik kifüggesztett idézeten: „Tíz év alatt, míg a fényképezéssel bíbelődtem, és az analóg technikát felváltotta a digitális, volt időm gondolkodni az ismétlés, az elmúlás, az örökkévalóság, az idő fogalmán” – mondja az alkotó, és kiegészíti a Varázshegy idevágó gondolataival: „Mi az idő? Titok – léttelen és mindenható…”

Veress Ferenc életművéből olyan különlegességek láthatók itt, mint a korábban szenzációnak számító arc- és csoportképes fotókerámiák, de vitrin alatt megnézhetjük a művész híres albumát az erdélyi népviseletekről. A 19. század második felében fellendült az általános érdeklődés a Kárpát-medencei népek, tradíciók felkutatására, mivel a felsőbb rétegek ebből (is) merítettek ihletet nemzeti öntudatuk erősítéséhez. E mozgalom szerencsésen találkozott a fotótechnikai vívmányok terjedésével, s a századelőre aztán kiteljesedett a néprajzi fotográfia. (Az 1880-as jótékonysági vásáron a népviseletbe beöltöző hölgyek lelkesen pózoltak Veress Ferenc masinája előtt, akinek üzletileg is hasznot hajtottak ezek a megmozdulások.)

Nagybánya Veress Ferenc fotóján

S a „meglepetés”, amellyel a Román Állami Levéltár Maros megyei fiókjának köszönhetően kiegészült a kiállítás, nem más, mint Orbán Balázs eredeti fotói, melyeket most először láthat a közönség. A művész egyébként nem volt hivatásos fotográfus: amikor a ’48-as szabadságharc után Jersey szigetére emigrált, Victor Hugo társaságában ismerkedett a fényképezés fogásaival. Képei közül megelevenedik itt többek között a Szent Mihály-hegyi erődtemplom, Rapsonné várának romjai Parajd mellett, a Rákóczi-vár romjai, és még sorolhatnánk… Érdekes adalékul szolgálnak a kiállított fametsző eszközök: a korai nyomdatechnika mellett nem volt lehetséges a képek nyomtatása, azok fametszetekként kerültek a kötetekbe.

Az Orbán Balázs megörökítette Marosszék

Hogy mennyiben jelentett bátorítást Fekete Zsolt számára székelyföldi munkáihoz az elődök szelleme, arról a saját szavai vallanak a leghitelesebben. A Vargyasi-szoroson súlyos, síkfilmes felszerelésével átgyalogolva erre gondol: „Emlékszem arra is, hogy milyen jól esett volna, ha nem is az öreg Isten, de legalább Orbán Balázs vállamra tenné a kezét és megszólítana: »Szevasz, Zsolti, nyugodj meg, gyere, faljunk valamit, van a zsebemben még kis szalámi, kenyér, hagyma, só, mire iszunk a patakból, tükrében csillogni fog az újhold a vacsoracsillaggal«”.  A fotók összessége alapján úgy sejthetjük, a két nagy előd valóban a fiatal művész vállára tette a kezét.

A kiállítás szeptember 23-áig látható a Magyar Nemzeti Múzeumban.

A fotók nem helyszíni illusztrációk, a tárlaton a fényképezés tilos.

Laik Eszter