Irodalmi Jelen

„A mi Visegránk”

2012. augusztus. 03. - 14:09

HELYSZÍNI

A Szépírók Társasága által Visegrádon rendezett Ir(t)ás tábor résztvevői nem csak az írásgyakorlatok kedvéért ragadnak tollat, de élményeiket is lejegyezik napról-napra. Ezek közül válogattunk néhányat: az élménygyűjteményt folyamatosan bővítjük!

"A mi Visegránk"

HÉTFŐ

Tóth Tímea: Táborról táborra

Így telik nálam a nyár. Két hete FISZ-tábor Visegrádon, múlt héten Fiatal írók Tábora Ipolyságon, most Ir(t)ás, szóval vasárnap haza, aztán utazás ismét Visegrádra. A kocsiban meleg van, a Mogyoró-hegyen szokatlanul hűvös a levegő.

Lassan érkeznek az emberek, majd′ mindenkit ismerek az őszi, tavaszi táborból. A tavaly nyári kimaradt nekem. (Több anekdotát meséltek már róla, biztos csak azért, hogy aki nem volt, sajnálja, hogy lemaradt. Vajon most lesznek ilyen emlékezetes események?) A FISZ-táborhoz képest szerény a létszám, de talán pont ezért családias a hangulat. Jó lesz most ez a kis nyugalom.

Megbeszéljük a heti programot: napi két-három vendég és szemináriumok, laza időkeret, ami jól hangzik, lesz mikor pihenni és írni. Megtudjuk a csoportok beosztását, még vacsora előtt összeülünk. A feladatot nyomban meg is kapjuk. Szavakat húzunk, ezeket kell szöveggé formálni, a fokozatosan érkező instrukciók alapján. Ami nekem jutott: öreg, patak, hajnal. Ennél jobb kombinációt nem is kaphattam volna. De tényleg.

Vacsora után beszélgetés Tóth Krisztával. Körbeüljük a tábortűz helyét, de tűz most nincs. Majd holnap. Kriszta elmondja hogyan kezdte az írást, beszél a prózaírás módjáról is. Majd meghallgatja néhányunk szövegét. Közben sötétedik és egyre hűvösebb lesz. Én meg fáradok, irány az ágy. Holnap is lesz nap.

Holman Zsófia: A mi Visegránk

Az én Visegrám a te Visegrád! – hangzott el a korántsem szellemes, ám annál frappánsabb mondat, még úton a tábor felé. Nagy elvárásokkal indultam, mert az Ir(t)ás a különleges társaságon, a tűz mellett eltöltött beszélgetős estéken kívül komoly szellemi munkáról is szól. Kötetlenül beszélgetünk az irodalomról, az írókról, a saját műveinkről, és a mentorok által kiadott feladatokat a szintünkhöz mérten, kreatívan próbáljuk megoldani. Egyszerűnek tűnik, de sokszor nem az.

A helyszín, ahová másodszorra tértem vissza, tökéletes az íráshoz. Megérkezéskor elámultam a természet közelségén: igen, a romantika nagyjai is megirigyelhetnék a mellettünk lévő mezőt, a minket körülvevő fákat, és a friss hegyi levegőt. Ha valakit elkap az ihlet, bátran elvonulhat, nem mutogatunk rá ujjal, sőt, mi is tollat ragadunk és révületbe esve körmöljük az eszünkbe jutott szavakat, mondatokat.

Az érkezést követő pár órában összeismerkedtünk, ahogy azt kell. Magyar szakos, magyar szakos, hopp, egy grafikus, egy szabad bölcsész, van itt minden. Mentoraink felvázolták a napi teendőket, felkészültünk Tóth Kriszta érkezésére. Ja, igen, Tóth Kriszta. A tavaszi tábor óta személyes ügyemmé vált, hogy lássam, hogy beszélgessünk vele. Estére pedig itt volt, körülötte ültünk és hallgattuk. Jó volt látni, büszke voltam, hogy megnyílt nekünk, hogy őszintén mesélt a kezdetekről, a vershez és prózához való viszonyáról, az őt inspiráló személyekről. Figyeltem őt, a mozdulatait, a szavait, embernek láttam, olyan embernek, aki szenvedéllyel végzi ezt a munkát, ezt a kemény melót, ami már nemcsak a menekülésről szól, hanem a közönségéről, vagyis rólunk.

Mikor ismét csak mi maradtunk, az Ir(t)ás lakói, már nem sok mindenre volt idő. Rövid nap volt ez a hétfő, de kezdésnek remek. Éjjel kint ültünk páran, boroztunk és beszélgettünk, de ahogy telt az idő, egyre kevesebb legény maradt a talpán. Mert hát keddre is kellett tartalékolnunk valamit.

CSÜTÖRTÖK

Varga Ágnes: Nyomozás, bogarak, Harmonia

Csütörtök. Reggel. Biankától megint megkapom: ilyen korán fent vagy? Igen. Reggel. Csütörtök. Az első nap öt harminc. Rájöttem, ez fölösleges, nem kell tartani a sorban állástól a fürdőszoba előtt. Elég a hat óra. Kíváncsiság a nap minden percében (értsd előadások és szemináriumok), és most is. Mi lesz, mondjuk szombaton. Talán hat harminc. Mindenesetre, a korán kelés előny: csöndje van az alkotásnak és látom Szabó Tibor Benjámint konokul bámulni a laptop képernyőjét. Sztorizó típus, és ezt ő is tudja, azért csillan a szeme lelkesen, egy-egy hosszabb lélegzetvétel előtt. Alkot. Csupán kinézek az ablakon. Földön heverő ÚKP-k. Visszafordulok a faházhoz. Fentről szörnyű, náthás horkolás. Mézillat a fürdőszobában. Ez utóbbi valamelyest egyenlít.

A hangulat megvan. Fokozni az előadók tudják, és a különféle, csipkedő-harapó bogarak, rovarok. Babiczky Tibi a méhekkel küzd, később kiderül, egy darázsról van szó, de közben arra is jut ideje, hogy ne egyszerűen mentorálja (nem híve ennek a szónak), hanem meghallgassa a táborlakókat. Velünk nyomoztatja ki, hogy kinek mihez van vénája. A bogarakra visszatérve, Dorka a reggelinél látványos kommentárt fűz a kalácshoz, miközben kiszemezgeti a mazsolákat: nem eszem meg, akárcsak legyek sültek volna bele. A szakácsnőben azért bízunk. Minél többet táborozunk itt Visegrádon, annál közlékenyebb. A kiszemelt pincérfiú egyelőre szótlan, így SzTB csoportjának nehéz feladata lesz kideríteni az áldozatról személyesebb információkat, hogy azok helyet kaphassanak a szövegeikben. Asszertivitás szükséges. Vacsora előtt javulni látszik a helyzet, pedig senki nem erőlteti meg magát. Talán mert a pincérfiú tudja. Valami készülőben van.

Készülőben a táborozók is, mert érkezik lányával Matyi Dezső, az Alexandra-hálózat létrehozója, fenntartója. Kérdez ő is, mi is kérdezünk. Annyira, hogy néhányan átveszik a moderátor szerepét. A következő program: Esterházy-keresés. Még több impulzus, amit délelőtti a nyári bobozás adott meg. De végre, Esterházy Péter a tábortűznél. A tűzrakóhelyen csikkek és sörösdobozok. A vendég nem iszik, mert ő félti a driving licenst. Ekkor Attila körbemutat: van itt faház elég, ahol meg lehet szállni. Esterházy maradt, és mi is, ő is hozta a Harmoniát. Végül a beszélgetés lassú, nyugodt ritmusának a szúnyogok jelenléte adott valamiféle lüktetést. A tá(boros) fiúk csapkodtak, a lányok kulturáltabbak voltak. Mit ne mondjak, tűrtek. Kizárólag emiatt fészkelődött mindenki. Egyedül Esterházy nem. Harmónia.

Richter Tamás: Lesiklás a szépirodalomba

Reggel nyolc, vagy talán fél kilenc. Ébresztő. Cammogás a Mogyoróhegy étteremig. Reggelire lekváros, vajas kalács és tea. Lassan teljesen felébredünk. Kaja után vissza a táborba. Össznépi szeminárium, vers és próza, szövegezünk, bólogatások és fejcsóválások váltakozva. Jó a hangulat.

Tizenegykor indulás bobozni, Babiczky Tibi és még egyketten a táborban maradnak, őrzik a házat. A pálya nincs messze, köbö két kilométer. Fahíd vezet a lesiklók felett, többen fényképezik a száguldókat. Kinga gyorsan jegyet vesz, indulás a tett helyszínére. Bobba ülés, fel a dombtetőre, majd siklás lefelé, a kanyaroknál kéretik fékezni. Majd még egy menet. Közben készülnek a vicces fotók. A bobozás végeztével vissza a táborba, ebéd. Délután ötig szieszta és szövegezés váltakozva.

Megérkezik Matyi Dezső, az Alexandra Áruházlánc alapítója és lánya, a könyvesbirodalom névadója, Matyi Alexandra. SzTB kérdezgeti kezdetekről, az Alexandra működéséről, felépítéséről. Lassan mi is bekapcsolódunk a beszélgetésbe. Folynak a szavak, lassan megéhezünk, irány az étterem, Esterházy is elméletileg a környéken jár, bár a tartózkodási helye nem egyértelmű, meg kéne keresni. Levonulás az étteremhez, elméletileg itt van, és tényleg, a parkoló felől tűnik fel. Vacsorára gulyásleves van, erről EP is értesült, erős paprikát húz elő az ingzsebéből, készült.

Kész vagyunk, mindenki jól lakott, indulás vissza a tábortűzhöz, kezdődik az esti beszélgetés. SzTB kérdez, Esterházy válaszol, a matematikától indulunk, és jutunk el a szépirodalomig. Harmónia van. Attila pálinkával kínálja az írót, nem lehet, a driving licence közbeszól. Lassan a beszélgetés formaisága bomlik, kötetlenebb lesz, két szó jut eszembe: nosztalgia és elegancia. Nevetéssel folyunk az éjszakába, lassan éjfél, vagy talán egy óra, aludni kéne, gondolkodom a helyszíni címén, talán Lesiklás a szépirodalomba.

PÉNTEK

Hidas Judit: Kemény, krimi és zumba

Ma végre jött egy kis zivatar! Hiába vagyunk itt fenn, a hegyek között is napról napra nagyobb a kánikula. Még az a szerencse, hogy mindig találunk árnyékos padot a szemináriumokhoz és a beszélgetésekhez. Apropó padok! Nem kis megpróbáltatás, ami az alfelünket éri a hét alatt. A gyönyörű környezetet a többiek már megírták, de ami a székeket illeti, nomádok a körülmények. Mindenütt fapadok. Még az étteremben is! Többen már kanapé után kiáltottak, sőt az is megfordult a fejemben, hogy beülök egy autóba, hogy végre valami puhára ülhessek. Aztán a beszélgetések elterelik a figyelmünket. Délelőtt szemináriumi munka a mentorokkal. Szabó Tibivel sokat beszélünk a fontosabb kiadókról, és hogy a jó szövegen kívül mi kell ahhoz, hogy valaha a saját könyvünket tarthassuk a kezünkben. Tibor sorolja a fontosabb irodalmi eseményeket, ahol érdemes jelen lenni. Budapest megkerülhetetlen, mondja a vidéken élőknek, a vízfejűség semmit sem csökkent, hiába, még mindig ez a centrum. Olvasunk saját szövegeket is. Már készülünk a holnap estére, amikor Kukorelly Endre és Hevesi Judit társaságában mindenki felolvashat valamit. Lehetőleg ne legyen túl hosszú, és legyen frappáns, humoros.

Eközben újabb vendégek érkeznek az erdei iskolába, amelyet eddig egyedüli vendégként uraltunk. Egymás után állnak meg az autók a parkolóban, vagy húsz viháncoló, középkorú nő érkezik, sportcipőben, tornaruhában. Aztán nemsokára egy közeli épületből dübörögve megszólal a zene, zumba torna, tudom meg a többiektől. Szóval lett egy zumbás csoportunk, akik néha olyan zajosak, hogy a saját hangunkat sem halljuk, meg nem lehet miattuk az étteremben kávét kapni a pincérnőtől, mert túl sok mindenkit kell most már kiszolgálnia, de legalább visszarántanak a realitásba.

Ebéd után Babiczky Tiborral folytatjuk. A krimi történetéről tart előadást. Megtudhatjuk, hogy a modern értelemben vett bűnüldözés a 18. századtól létezik, először Franciaországban, utána Angliában alakult ki. A krimi szülőatyja Edgar Allen Poe, az említett két ország után a műfajban amerikai szerzők, és most legújabban az észak-európai népek alkottak jelentőset. Beszélünk arról is, milyen okai vannak, hogy a magyar irodalmi hagyományokban a krimi nem tudott gyökeret verni.

Aztán még egy kis szemináriumozás, vacsora, és már érkezik is közénk Kemény István, akivel a tábortűznél Babiczky Tibor beszélget. Sokat faggatja a kezdetekről, mikor kezdett verseket írni, mikor mutatta meg azokat először és kinek, mi a munkamódszere, szokott-e külső véleményt elfogadni, vagy félkész verseket a kezéből kiadni. Kemény István szerényen és őszintén válaszol. Alapvetően kész szövegeket mutat másoknak, igyekszik mindent maga megoldani, kicsiszolni. Egyedül a feleségét említi, aki szokott késznek hitt, de félkész anyagokról véleményt mondani. Szó esik még a politikai versekről, az Édes hazám kötetről, és a Búcsúlevél című vers félreértelmezhetőségéről. Hallgatunk még néhány szöveget a szerzőtől, aki zöld, kéziratos füzetéből olvas fel. Van neki otthon ebből kilenc vagy tíz. Benne az összes Kemény-vers kézzel írva. Pár évtized múlva biztosan múzeumi relikvia lesz belőle. Jó látni, hogy még léteznek ilyenek. Aztán a beszélgetés a szokásos esti befejezéssel ér véget: előkerül egy kis pálinka, meg a gitár is. Röpködnek a poénok, a vendéget oldják a beszólások, egy kicsit már ő is közénk tartozik, legalább a mai estére.

Kotroczó Máté: A hörcsög termel oxigént

Reggel hét, ébredek. Az óra kelteget, úgyhogy jobb, ha máris megyek. Mert korán kell menni. Hogy ne kelljen csipás szemmel várni. A fürdő előtt. Ma reggel összeszorított combbal és homályos tekintettel olvasgatom Esterházy Bevezetését.

A megváltó reggeli újramaterializálódás után összegyűlik a szokásos reggelizős klikk. Ágival, Biankával, Orsival és Timivel battyogunk lefelé. A tábor és az étkező közt a szintemelkedés harminc magyar méter. Előre örül mindenki, hogy visszafelé majd egyből le is dolgozzuk a korai kalóriákat. Az ösvény alján apró kráterek sejtetik, hogy a mai nap teljesen szürreális lesz. Az apró becsapódások nyomai detektívregénybe illő bizonyítékok arra, hogy a hangyák az űrből érkeztek.

Félre a tréfával. Véresen komoly téma következik. A reggeli és az újabb sorokat termő egyéni munka után Babiczky Tibor előadását hallgatjuk a krimiről.

Kendőzetlen valóság tárul elénk. A francia nyomozók még egyenruhában kezdték a gyilkosok utáni kutatást, a 18. század végén. Ki gondolná, kevés sikerrel. Aztán megjelent Vidoc, aki az alvilágból menekülve a rendőrség szolgálatába állt. Az ő hatására születtek az álruhás nyomozók. Angliában létrejött a Scotland Yard és hamarosan rájöttek az ujjlenyomat jelentőségére. Eközben a franciák még jó sokáig bíbelődtek a sok felesleges adattal, mérőszalaggal és a vonalzóval, azaz az antropometriával.

Aztán a franciák is az angolok nyomába eredtek. A francia Pitaval-féle szennyirodalom után Poe megírta az első „rejtvény” krimit, és a kíváncsi olvasó elszántan kutatta a sorok közt, hogy ki a tettes. A névtelen nyomozók közül emelkedett ki az első hős, zseni és géniusz. Babiczky lelkesen mesél, miközben átlagolvasóként csak tátom a szám a meglepő összefüggések leleplezése közben. Isszuk a szavait, csak úgy, mint Watson doktor Sherlock tanait. Szóba kerül még a kőkemény hard-boiled krimi is. Mindenkinek ajánljuk Chandler, Hamett és Macdonald munkáit.

Vacsorára megérkezik Kemény István. Beszélgetőtársa a krimik világából fellélegző Babiczky Tibi. „A versekkel nagyon jól lehet csajozni. Neked ez hogy sikerült?” – hangzik el a klasszikus költői kérdés. Na persze, ez megint egy olyan dolog, ami mindig csak másoknak jön be. István két verset írt gyerekként, és jó ideig meg is elégedett vele. Az íróversenyeken sokadszorra sikerült megszerezni a bronz fokozatot. És a sors úgy hozta, hogy a díj átvételén elkerülték egymást Spiróval, így kimaradt a kortársak társaságából. Később viszont a Sárvári Kör helytartójaként évekig náluk gyűlt össze a legendás első irodalmi tábor apraja és nagyja.

Ahogy a tegnapi vendégünknek, Esterházy Péternek, úgy Kemény Istvánnak sincs mobilja. Nem szereti. „Korlátozza a szabadságomat” – mondja. Egy írónak mi a szabadság? Sokan ma már úgy érezzük, akkor szorongunk, ha nincs nálunk a telefon. Nézőpont kérdése. Mindenesetre ő is úgy gondolja, hogy már az ősembernek is jól esett átüvölteni a málnás túloldalára: „Uff!” – tehát még mindig létezem.

Végül feltesszük Istvánnak a nagy kérdést. „Szerinted a hörcsögök termelnek oxigént?” – „Igen. Minden bizonnyal” – hangzik a válasz. Richter Tamás táborlakó örül. A vacsoránál váltig állította, hogy ő ezt bizony olvasta valahol. Most már megnyugodhat. A kereső biztos, hogy kidob egy találatot, nem is akárki szájából. Persze Tamás mosolyát látva Kemény István valószínűleg azt gondolja magában: Ugye tudod, hogy tévedek?

SZOMBAT

Erdélyi Dávid: Aki a csípőset szereti, rossz ember nem lehet

Fél nyolckor ébredek, rövid üresjárat a reggeliig. Az étkezde felé azon agyalok, mit olvassak fel a gálán. Egy vers és egy novella elég vérszegény lenne. Sajtkrémes szendvicset nyammogva jut eszembe egy új vers ötlete, a reggelit előbb is fejezem be, visszaszaladok a táborba körmölni. Némi szenvedés után elkészül a prototípus, kicsit hagyom leülepedni.

Ebédig még van egy jó óra, lézengek, feszült vagyok az este miatt. Egyre több autó érkezik, valami rokoni találkozó lehet, vagy baráti társaság plusz családok.

Végre ebéd, ez megnyugtat valamennyire, ha mondjuk vadmacskákból fejlődtünk volna ki, akkor a vadászatra való felkészülés lenne ilyen hatással, de mivel zsákmányállatok vagyunk, az evéstől lazulunk el. Ekkor csatlakozik hozzánk Kukorelly Endre, bemutatkozik, kezet fogunk, hetykén dobja a levesbe az Erős Pistát. Ez fontos, aki szereti a csípőset, rossz ember nem lehet. Táborba vissza, szeminárium, még egyszer átnézzük a verseket, meg az egy novellát, kijavítgatom az újat, letisztázom külön papírra.

Kukorelly előadása négy körül kezdődik. Jegyzetelni kell, mert különben az ember mellett elszáll az információ, mondja. Kiemelt téma az irodalom mint közösség, és az irodalom közösségi szerepvállalása. De hasznos tippeket kapunk arról is, hogyan távolítsuk el magunkat az írásoktól, és ha ezt megtesszük, kilöki magából a hibákat. Beszélünk a képviselők alapvető etikettjéről, vagy annak hiányáról. Megtudjuk, Kukorelly kreatív írás szemináriumokat tart hetente, ősztől újra. Ezt lelkesen felírom. Ajánl Mikszáth-írásokat és, hogy nézzük meg milyen volt régen a Mozgó Világ, a hetvenes évek közepétől a nyolcvanas évek elejéig.

Vacsora után az utolsó simítások, a tűzrakó helyet ideiglenesen elfoglalták újdonsült szomszédaink, az egyik gyerek citromos sört kortyolgat, lehet vagy tíz. Végül is nincs benne sok alkohol, ráadásul finom is, nem hibáztatom.

A hely végül felszabadul, leülünk, én olvasok először. Miután megkönnyebbültem, a többiekét hallgatom. Richter Tamás írása a hallucinált foci rejtelmeiről harmadik hallgatásra is fergeteges. Németh Dorka kellő iróniával megírt randisztorija telitalálat, Tokos Bianka játékos versei is bravúrosak. Mindenki érzi, ők lesznek a favoritok. Mikor a zsűri kritikáját hallgatjuk, és fel-fel sejlik, hogy volt három kiemelkedő írás, már kétség sincs. Furcsa büszkeséggel tölt el az ő kitüntetésük. Ők mind az Ir(t)áS első generációjából vannak, és amit elértek, az egy év kemény munkájának gyümölcse. Ez arra inspirál, hogy jobb legyek: már biztosan tudom, hogy eljárok azokra a heti szemináriumokra, a rendhagyó Ir(t)áS-okra havonta egyszer, és rengeteg kortársat is fogok olvasni. Az ajándékkönyvek ezt némileg leegyszerűsítik (e sorok írója itt köszönné meg az ajándékkönyveket a Magvetőnek és a JAK-nak). A tűz mellett még hallgatjuk a JAK és a Szépírók Társasága eredettörténetét, a JAK-tábor hagyományait, ahova meg is invitálnak. Ha kihevertem ezt a hetet, talán oda is megyek. Gondolataim már rég elhagyták a Mogyoró-hegyet, az elkövetkező év feladatain agyalok.

Mácsadi Orsolya: ÍR(T)UNK

Minden erőfeszítésem ellenére kénytelen vagyok tudomásul venni, hogy továbbra sem megy ez a koránkelés. Épp mikor már betonkemény ágyamon majdnem eltalálom a tökéletes szöget az álomba merüléshez, megszólal a mobilom, kis szemtelen ébresztőórám hangja, de villámgyorsan lenyomom úgy, mintha épp magam elől akarnám eltitkolni, hogy már hét harminc van.

Csak még öt percet, légyszi, kérlelem magam, aztán bevillan, hogy ki kéne menni a fürdőszobába. De már megelőzött valaki. A csudába. Reccsen a lépcső, toporgás, kopogás fölöttünk és az ajtónk előtt, ébred a tábor. Álmos, bágyadt tekintetek fogadnak a folyosón, de a hozzájuk tartozó arcokon barátságos mosoly tűnik fel. Jó reggelt! − köszön ki-ki a maga módján, halkan, de csengőn, vagy épp dörmögve. Váltunk egymással pár szót, amíg várakozunk, tényleg, a tavalyi darázstámadáshoz képest semmi ez a kis affér a szúnyogokkal, meg szóba kerül, hogy ma este gála, én pedig bevallom, hogy még fogalmam sincs, mit akarok felolvasni.

Egy reggeli erejéig még csatlakozik hozzánk Kemény István, a tegnapi beszélgetés után nálunk töltötte az estét. Rugózó léptekkel jön be az étterem ajtaján, a másik asztalhoz ül le. Mi hiányoljuk a diákcsemegét, próbáljuk megfejteni, hogy kőrözött-e vagy vajkrém az, amit kaptunk, Kemény látszólag nem panaszkodik, nevetgélnek Kingáékkal.

Reggeli után megbeszéljük a netnaplókat, megegyezünk abban, hogy megint ÍR(T)Ani kéne valamit, na, nem a rovarokat vagy a jókedvet, csak a tintahiányos sorokat a füzeteken, jegyzetlapokon. A szemináriumunkon még dolgozgatunk a heti feladatokon. Én is nekiesek a szakítós dialógomnak, valami nem az igazi benne, nézem a szavakat, hátha bevillan. Megkérdeztem Kingát, ő rögtön segít, igazi pótmamám ő írás téren, aztán megszületik a választás is, mi hangozzon el a tábortűznél.

Munka után édes a pihenés, na meg az evés – rántott hús van sültkrumplival (ezt a szerdai Egressy Zoltános beszélgetés alatt mennyit hiányoltuk). Késni késett, de nem múlott, így is örültünk neki, nem különben Kukorelly Endrének, aki még a „fellépése” előtt csatlakozott hozzánk már ebédre. Délután Tibi kérdezi, ő lelkesen válaszolgat, nagyon közvetlen, minket is ellát jótanácsokkal.

Marad zsűrizni is, két fiatal − Hevesi Judit és Gaborják Ádám − társaságában, ott már kritikusabb, de észrevételei helytállóak. Mindhárman véleményezik mindenki felolvasott műveit. Másért nem, legfeljebb a közben ismét előtörő szúnyogok miatt kell aggódni, ma azonban láthatóan kevesebb van, talán a hét végére sikerült is KIÍR(T)ANunk őket haha. Remek írások születnek, sokféle stílus, sok pici világ a tűz körül, de senki nem fárad bele a hallgatásba. Végül meglepetés, kiérdemelt (?) könyvjutalom: sok-sok kiváló kortárs Magvetős könyv és JAK-füzet. Egy szuper nap befejezése, azaz dehogy, Endrével még hajnali egyig kultúráról, művészetről, tanításról szól a diskurzus, aztán mikor végképp nincs már ember a favágáshoz, lassan mi is felállunk.

Már későre jár, de még kicsit összerámolok. Bepakolom a könyveket, képletesen az emlékeket, amiket itt a táborban szereztem. Míg el nem alszom, utoljára kinyitom az egyik új kötetet és belelapozok. Kicsit szomorú vagyok, de egyben biztos − ez a hét nagyszerű volt, jót ÍR(TU)NK együtt.

VASÁRNAP

Tokos Bianka: Tábor vége, fuss el véle

Elérkezett az utolsó tábori nap. Hogy stílusosan fogalmazzak, a képzeletbeli „táborkönyv” utolsó lapjait „olvassuk”. Mára egy picit megfogyatkozott a létszám, így a reggelinél még családiasabb volt a hangulat, mint eddig. Apropó, reggeli. A héten először svédasztal várt minket, ízlésesen megpakolt tálak, tele szalámikkal, sajttal és zöldségekkel, ezekhez később rántotta is csatlakozott. Hát igen, meg kell adni a módját, ez az utolsó.

Már mindenki pakol, egyeztet a szülőkkel az érkezésről, távozásról. Ma már nem jön vendég, de egy program még hátra van. Kinga beszél nekünk gyerekirodalomról, trendekről, érdekességekről. Arra kér minket, hogy soroljuk fel a kedvenc meséinket, illetve olyan történeteket, amiket nekünk meséltek. Elő is kerülnek a régi figurák: Donald kacsa, Rémusz bácsi meséi és Kippkopp. Megvizsgáljuk a mai gyerekkönyvek kinézetét, és megállapítjuk, hogy a régi, kedvenc mesék felújítása, újrakiadása mellett rengeteg az újdonság, és főszerepben a merészség. De vajon mit tartalmazhat egy gyerekkönyv? Milyen komolyabb témákat feszegethet a gyerekek nyelvén megfogalmazva? Előkerül a tesó-ügy, a válás, a betegségek feldolgozása, vagy éppen a kisgyermekkori túlsúly és az emiatti csúfolódás problémája is, például Lenka történetében. Beszélünk arról is, hogy mennyire fontos a címadás, illetve a megfelelő reklám az egyes könyveknél, bár nem mindig ez a döntő. Megnézzük a Claude-könyvek kisfilmjét, amiben természetesen a franciasapkás kutya is feltűnik. Kinga megmutatja nekünk a Garmann nyara című kötetet, aminek a borítóján egy ijesztő kisfiúval találkozunk, a könyv mégis sikeres, mert érdekes a téma: az iskola előtti utolsó nyár, és az idegesítő nagynénik. Aztán felfedezzük a gyerekkönyv-katalógusban a hatalmas kínálatot, és ámulunk azon, hogy milyen színes a választék, szó szerint.

Az előadás után az emberek lassan hazaszállingóznak. Az ország különböző pontjaira utaznak vissza a táborlakók. Még mindenki benéz az ágyak mögé, nincs-e beesve valami értékes könyv vagy írás, aztán indulás.

Az idei tábor is emlékezetes marad, amolyan egész éves téma. Az egy hétbe zsúfolt rengeteg beszélgetés, élmény, eszmecsere még sokáig eszembe fog jutni, ebben biztos vagyok. Tóth Krisztina szavai a kezdetről, Géczi tanár úr gondolatai az esszéről, a Szabó T. Anna–Dragomán házaspár vívódása az alkotásfolyamatról, Egressy Zoltán Sültkrumplija, Esterházy Péter közvetlensége, Kemény István felolvasása, Kukorelly Endre jótanácsai, na és persze a könyvszakmai beszélgetések Kolosi Tamással és Matyi Dezsővel. De nem csak az irodalmi része, hanem más is: a zsíroskenyér hagymával, a tábortüzek, az éjszakai bagoly, az oxigént nem termelő nem létező hörcsög, a cigarettafüst stb. Ir(T)áS tábor. Jövőre, ugyanitt.

Fotók: Csapody Kinga

Az írásokért a táborlakókat, valamint Csapody Kingát illeti köszönet.

Képekben elmesélve (Csapody Kinga és Kotroczó Máté fotói):