Irtunk és írtunk

HELYSZÍNI

Az Ir(t)ás-tábor irtó jó – ez lehetne a zanzája az ott szerzett élményeknek, miután a tudósító ellátogatott a vasárnap véget ért visegrádi idillbe, ahol egyetemisták gyakorolhatják az írás mesterségét.

Irtunk és írtunk

Kisközösség, hegyi idill

Az első tapasztalat, hogy hideg van, és ez nem tréfa, nem elírás: a hétfői nagy vihar után kedd délelőttre a hegytetőn több mint kellemesre hűl a levegő. A Mogyoróhegyről egyébként csodálatos a panoráma, a Visegrádi-hegység természetes „kilátója” ez: a Dunáig és még azon is túl ellátni. A táborhely arról nevezetes, hogy ez az ország első erdei iskolája, melyet több évtizede alapítottak; jelenleg a Pilisi Parkerdőgazdaság tulajdonában van.

Az irodalom kapuja

Csapody Kinga és Szabó Tibor Benjámin a Szépírók Társasága képviseletében lelkesen szerveznek mindent a táborban, amelynek van tavaszi és őszi „kiadása” is, így most a nyárin nem gyűltek össze tömegek, és épp ez a jó. Még táborfóbiásoknak is (magam is ezek közé tartozom) nyugodt szívvel ajánlható: az Ir(t)ás olyan családias és békés, hogy aki épp remetelétre vágyik, egy hétig gond nélkül megvalósíthatja még ezt is. Néhány-tíz méteres sétával akár az erdő, akár a rétek, akár az ormok magánya elérhető.

Ez még semmi, ennél is szebb...

A kisközösségi lét azonban itt sokkal izgalmasabb: a Csapody–Szabó Tibi páros mellett Babiczky Tibor vezeti a csoportos foglalkozásokat, melynek során a szövegekben zajlik az irtás: hullanak a felesleges sorok, szavak, mondatok, irtjuk a modorosságokat, a jelzőhalmozást, a közhelyeket, egyszóval mindent, ami gyengítené a készülő vagy már elkészült műveket. A kritika kíméletlen, mégis szeretetteljes: senki nem sértődik meg, inkább buzgón jegyzetel. De nem csak a műhelymunka, a folyamatos előadások is azért vannak, hogy a résztvevők (mind egyetemisták) közelebb kerüljenek az irodalom és az írás mesterségéhez, mi több: a könyvkiadás, a könyvpiac és az irodalmi marketing világát is megismerjék egy kicsit.

 Jobbra Babiczky Tibor - páratlan elmélyültséggel gondozta a kollégajelöltek műveit

Esszék a csomagtartóból

A kedd délelőtt vendége Géczi János, aki több veszprémi tanítványára is ráismer a hallgatóság soraiban, és hihetetlen memóriával „szúrja ki” az ismerős arcokat, akik így a tábor elején még kissé megszeppenve hallgatják a tanár úr előadását az esszéről. Géczi rengeteg „szemléltetőanyagot” hoz magával: az autója csomagtartójából feltárul a magyar- és a világirodalom esszétörténete. Az ötvenperces előadásban felvázolja az esszé legfontosabb útjait, Locke és Montaigne csak később jön, előbb az izgalmasabb, szórakoztatóbb olvasmányok, hogy ráharapjanak az ifjak az élet bölcs szeretetére. Felidézem, hogy a hegyoldalon idesétálva Géczi János ötven méteren hány növényt nevezett meg latinul és magyarul, lehajolt egy kis gombáért, amelyet én észre sem vettem a fű között, és mindjárt elmondta elkészítési módjait is – arra tippelek tehát, Lénárd Sándorról fog beszélni, és nem tévedek. Aztán arra tippelek, nekem nem fog tudni újat mondani Lénárdról, és tévedek. A római konyhából hangzik el részlet: a „nem létező” receptet Lénárd azonban nem a légből kapta: Fellini Amarcordjában ették. A végén még Babiczky Tibi javaslatára (okosan!) elolvassuk Umberto Eco esszéjét, hogy nem kell szégyellni, mennyi mindent nem olvastunk.

Outdoor előadás - Géczi János a természetben is tudós a talpán

S ha már római konyha, nekünk jól esik a visegrádi is: a kicsit lejjebb található étterem szakácsnénije és felszolgálói az Irtás-héten napi háromszor sürögnek-forognak a táborlakók kedvéért. „Napejos” hangulat, csak műanyag bögre és kiabáló napközis-tanítók nélkül, de a panoráma innen is pompás, és a beszélgetős együttevések a zöldben és a virágözönben még annál is jobban esnek.

A délutáni műhelymunka során a hétfőn megkezdett „feladatok” kidolgozása zajlik: Babiczky Tibi csoportja három megadott elem (egy szereplő, egy napszak és egy víz-típus: folyó, patak vagy tenger) találkozásából kerekít ki történetet; Kinga „gyerekei” egy új találkozásban megismert karaktert mutatnak be, és gondolkodniuk kell egy megszállott gondnok alakjáról; Szabó Tibi pedig azt kérte csoportja tagjaitól, dolgozzák ki, milyen stratégiával nyernék meg maguknak kezdő szerzőként az olvasóközönséget és egy kiadót.

Kritika bőven akad, de vér nem folyik, csak a jókedv

Ám hogy mennyire nincsenek működő sémák, sem az alkotásra, sem az ismertté válásra, azt az esti vendégek is jól példázzák: Dragomán György és Szabó T. Anna érkeznek Pestről. Gyuri a maga fesztelen-természetes őszinteségével, Anna angyali kiegyensúlyozottságával gyorsan belopja magát az ifjak szívébe. Az egyik padon egy Fehér király hever. A pár elmeséli alkotói módszerük különbözőségét: „Nekem látnom kell – magyarázza Dragomán a regény születését –, ha már meglátom a képet, akkor megvan.” „Én először nem értettem, amikor kérdezgette, hogy »te is látod? látod?« – meséli a felesége mosolyogva –, aztán amikor egyszer átéltem ezt az élményt, megborzongtam. De a költőnek hallani kell, én vak vagyok…” Szó esik gyerekversekről és sikerről, de legfőképpen az ahhoz vezető út érdekes a hallgatóságnak. A tanulság: ülni, ülni, ülni az asztal mögött, és írni. Gyuri horgászos hasonlatot hoz: akkor is érdemes kitartani, ha sokáig semmi kapás. Ha jönnek hozzájuk a gyerekek barátai, néha csöndben kell lenni, mert „apa dolgozik”. „Dolgozik?! De hát itthon van, és csak ül a fotelban és néz!” Most azonban a gyerekek és az újdonsült macska már várják őket haza: Annáék elbúcsúznak, mi pedig megrakjuk a tábortüzet, és a kiadós vacsorát megtoldjuk egy kiadós szalonnasütéssel.

 Dragomán György és Szabó T. Anna gyerekeikről is mesélnek, Csapody Kinga most várja a sajátját

Sóska, sültkrumpli – helyett: zsíroskenyér hagymával

Másnap folytatódnak a műhelymunkák – gyűjtünk közhelyeket, például verseket vesézünk és meghallgatunk egy-két újonnan elkészült munkát. Délután már a professzionalizmus felé kacsintgatunk: Kolosi Tamás érkezik, a Líra Zrt. vezérigazgatója. A hét eleji hűvösnek már nyoma sincs, újra forrósodik a levegő és a hangulat is: a két és fél órás előadás kifejezetten kíváncsivá teszi az ifjú kollégajelölteket, végre kérdések is érkeznek. Kolosi felvázolja a posztszocialista évek teljes kiadói és kereskedelmi struktúraváltását: olyan átfogóan és alaposan mutatja be a folyamat szereplőit és fordulóit, hogy a magát már közép-vén kiadói rókának tartó tudósítónak is sok újat mond. De a tudós kutatóból üzletemberré lett Kolosi személyéről is sokat megtudhatunk: az egykori szociológus a TÁRKI alapító-alelnöke, és azért nyergelt át egykor a vállalkozásokra, mert a kutatásaiban falakba ütközött. Beszél a Magvető Kiadó – az író-, költőjelöltek álmaiban megostromolt fellegvár – múltjáról és jelenéről is, első kézből értesülhetünk a bombasikerek példányszámáról, és a jelenleg legolvasottabb magyar szerzőkről. Kolosi még azt is elárulja Csapody Kinga kérdésére, kit „csábítana” szívesen át a Magvetőhöz. A Líra irányítását részben már át is adta gyermekeinek, őt viszont nehezen engedi el hallgatósága, de hamarosan új vendég jön: Egressy Zoltán a vacsora után érkezik.

A Magvető kapuja nyitva áll a fiatal tehetségek előtt is - csak jót kell írni

A tiszteletére mégsem sóska-sültkrumplit eszünk, Kingáék készülnek kacsazsíros kenyérrel, hagymával, ami, bizton állítom, az Irtás-táborban a legfinomabb. Egressy „I’m lost” feliratú pólóban állít be, de szerencsére nem veszett el, idetalált a hegyi szerpentinen a táborba, és sportos lazasággal mesél arról, például, mennyire szereti a sportot. Innen ered az EB-ről készült cikksorozata is. (A beszélgetés végén újságolja a hazatelefonáló Hidas Judit, aki már publikált szerzőként vesz részt a táborban, hogy Gyurta Dani olimpiai bajnok. Egressy már tudja! De honnan…?) Az író egyébként nem tudatosan készült rá, hogy „befutott” drámaíró lesz, Reviczky című darabja után Radnóti Zsuzsa karolta fel, mint annyi más fiatal, pályakezdő drámaírót. Szerencse is kell hozzá, mondja Egressy: az, hogy a Portugál tizennégy éve fut a Katonában, annak köszönhető, hogy nagyon jó előadás készült belőle. Ez nincs mindig így, Zoli felsorol pár példát, amivel „elszúrhatnak” egy darabot. Például, amikor mindenáron fokozandó a humort vagy a trágárságot, hozzáírnak a szöveghez. A színpadi meztelenségre külön rákérdez Kinga (már csak a Sóska, sültkrumpli egyik rendezői változata okán is), amivel Egressy azért nem ért egyet, mert a néző mindenképpen zavarba jön egy pillanatra, arra figyel, és ez kizökkent. Legutóbb azonban egy regénnyel ért el sikert a szerző: az „Aparegény” alcímről asszociálunk arra, hogy többen ismerik a résztvevők közül Egressyt apai minőségben: fia filmes pályára készül. Aztán búcsúzóul egy kis írófoci, melynek Egressy is oszlopos tagja: ha valaki nem tudta volna, a magyar íróválogatott volt már Európa-bajnok is – bár ezen a bajnokságon csak négy csapat indult, teszi hozzá Egressy, de sebaj, hiszen épp a másnapi Ördögkatlan-meccsre készülnek, emiatt kell hazaindulnia.

"Ugye tudod, mi vár rád?" - Az "Egressy Zoli és a zsíroskenyér" című dráma

Azért még egy kis tábortűz és zsíroskenyér búcsúzóul belefér: az író elmeséli élményeit Kínáról, ahol az azóta elhunyt Békés Pállal, illetve Spiró Györggyel és Tóth Krisztinával jártak néhány éve, mint magyar „íróküldöttség”. Kína nem Európa, már csak abban sem, hogy ott egy magas rangú vezető egy személyben dönt arról: ki író és ki nem. Döbbenten akadt el a szava, amikor a magyaroktól meghallotta, hogy idehaza bárki az lehet. Jót hahotázunk Egressy sztoriján, miközben a fiúk a tűzzel küzdenek (Szabó Tibi kétségkívül a Tábor Tűzrakója cím nyertese, az egyedüli ember, akinek valamicske esélye van a túlélésre, ha kidobják egy lakatlan szigetre) – még szerencse, hogy nálunk mindenki lehet író, hiszen erre van az Irtás-tábor is: ha más nem, ebben feltétlenül hinni kell, és állhatatosan gyakorolni.

"Működj!" - Szabó Tibi paraenergiával tüzet delejez

Ennek szellemében folytatódnak másnap töretlenül a műhelymunkák, az este folyamán valamikorra Esterházy is ígérte magát, ez a motiváció, addigra már biztosan feloldódnak a görcsök és a szorongások is, de én még az égi harmónia beköszönte előtt búcsúzom, és a többiről már személyesen az ifjú résztvevők szólnak majd beszámolóikban.

Szöveg és fotók: Laik Eszter