Ugrás a tartalomra

 

Csípős, mint a paprika

HELYSZÍNI


A Műcsarnokban néhány napja megnyílt Mi a magyar? című kiállításhoz sok leget kapcsolhatunk: az utóbbi évek egyik legszínesebb, legváltozatosabb és legelgondolkodtatóbb tárlata az egyik legkényesebb kérdésről. Válaszok és újszerű kérdésfeltevések – a kiállításon jártunk.

 

 

 

 

 

Csípős, mint a paprika

 

A plakáton az egymással szembeforgatott zöld- és pirospaprika a kiállítás termeiben felbukkanó szimbólumok, allúziók egész sokaságát hordozza magában, nem beszélve csípősségéről, amely a művek mindegyikét jellemzi: érvényesüljön akár az irónia csipkelődésében, akár a szemekbe csalt könnyekben. A kiállítás azonban hangsúlyozottan mentes a szentimentalizmustól és a kimódolt érzelgősségtől, sem a meggyőzés, sem az okítás, sem a lelkesítés nem célja – a szándékok tisztán művésziek. Ha tárgyuk a legmagasztosabb is, az alkotók néhány lépéssel hátralépve pillantottak rá és gondolták újra, mi pedig immár alkotássá lett formájukban szemlélhetjük őket, ha tetszik, közvetlen közelről vagy teremnyi távolságból.

Az "Attila most" című vegyes technikájú szobor (Kovách Gergő, Kotormán Norbert, Péli Barna)

Mint a kiállítás terébe belépve olvashatjuk is, a magyarság lélektani kérdéseit feszegető tanulmányok java a két világháború között született: az 1937-es Szép Szó-melléklet inkább baloldali megközelítésben, a két évvel későbbi, Szekfű Gyula-féle antológia inkább konzervatív szempontból (kiegészülve Babits, József Attila és Fejtő Ferenc világlátásával) adott választ a kérdésre: Mi a magyar? Az 1990-es EU-csatlakozás, majd a gazdasági válság merőben új értelmezési lehetőségeket nyitott meg a nemzetkarakterológia és magyarságtudat avíttas hagyományai közepette. Ezekből az értelmezésekből áll össze a több mint ötven művész alkotásaiból megformált, óriási kiállítás. Nincs az a modern megjelenési forma, amellyel a hagyományosak mellett ne találkozhatnánk: loopvideók, hanganyagok, óriásinstallációk, megépített terek, vegyes technikájú szobrok, performansz-szerű állóképek sokasága teszi izgalmassá az óriási tárlatot.

Reneszánsz band: Mátyás és Tinódi (Kovách Gergő, Péli Barna)

A címszavakkal tematizált termek anyaga fokozatosan „zoomol rá” a magyarságértelmezés holdudvara és külső héjai felől a sűrűsödő magra, vagyis a nemzettudatunk legérzékenyebb manifesztációinak tartott szimbólumokra. A Legendák című térben (a tematikai blokkok elrendezése, szerencsésen, nem mindig követi pontosan a teremhatárokat) életre kelnek az ősi múlt tisztázatlan történetei, a hitet adó és példamutató eredetmondák – modern konnotációkkal felruházva. A rovásírásos „Sztálinváros vége” útjelző tábla, a Turul című installáció, melyet egy térfigyelő kamera teste alkot, s a szárnyak árnyékként vetülnek mellé, a basszusgitározó Mátyás király, vagy A magyarok bejövetele című gobelin-szerű freskó, melyen egy régi Ikarus-buszra pakolt bogárhátú Volkswagen közeledik, végletesnek tűnő történeti távolságokat kapcsolnak össze humorosan és elgondolkodtatóan.

Sztálinváros vége

Az Örökségek anyaga a 18. és a 20. század vége között született magyar nyelvű irodalomból válogat szemelvényeket, amelyek a magyar önazonosságról, a magyar sorsról mint problémáról szólnak. Az irodalmunkban az István király intelmeitől a középkori történetírókon át a modern prózáig és költészetig virágzó gondolatiság a közelmúltban megjelent Édes hazám című antológiában „tetőzött”, amely talán ötletadó is lehetett a Műcsarnok-beli képzőművészeti tárlathoz, ahol a falakon megjelenő idézetek sokasága kelti életre az irodalmat: Tompa Mihályt (A gólyához), Eötvös Józsefet (A falu jegyzője), Dsida Jenőt (Psalmus Hungaricus), Sütő Andrást (Égő szánkról a szó), Márai Sándort (Halotti beszéd), Bibó Istvánt (Eltorzult magyar alkat) – és még hosszan sorolhatnánk.

"Tudni is kell jól szeretni"

Az Előítéletek című terembe átlépve a teret Benczúr Emese Ne zárkózz el című installációja uralja: egy óriási, narancssárga műanyag hálón a „Zárkózz el” felirat látszik, s a két rácsszerű hálóréteg között a földön fekete babzsákfotelek hevernek. Az ember e maga-választotta ketrece a leegyszerűsítő túlzásokból előálló sémák börtönének megjelenítője, ahogyan számos más alkotás is ironizál vagy elrettent a magyar karakterhez kapcsolódó népszerű előítéletektől. Ilyenek Király András paprika-szobra vagy Csárda című festménye, Gaál József Bánatos I. és II. című fa mellszobrai, de a hírhedt pesszimizmusra is számos mű vagy óriásinstalláció játszik rá.

NE zárkózz el: a "ne" felül olvasható (Benczúr Emese)

Remek hangulati átvezetés a Szerepek című blokkhoz Gyenes Tibor festménye, az Illegális árus emlékműve, amelyen monumentális szovjet emlékműként festi meg egy árusítóbodega lerombolását. A millió pillepalackkal megpakolt ekhósszekér körül a falakon a közösség számkivetettjei és perifériára szorultjai jelenítik meg a társadalmi torzulásokat és igazságtalanságokat, emellett olyan, humoros alkotások is feltűnnek, mint például Csáki László Jó Labdaérzék Sport Club című gigantikus intarziája, mely egy csapatkép: a tagok mind focilabdafejűek, de körvonalaik itt-ott mégis szögletesek. Dr. Máriás festmény-karikatúrái gyilkos szatíraként szólalnak meg harsány színkavalkádjukban: a különféle médiaszereplők (celebek, politikusok) és történelmi személyek egy-egy festő stílusában „lépnek le” a vászonról. Boross Péter Andy Wajna műterméből, Bakáts Tibor Settenkedő a szalámitolvajok védőszentjeként, Biszku Béla Van Gogh ecsetjéről, Kiszel Tünde Damien Hirst alkotásaként.

A szalámitolvajok védőszentje (Dr. Máriás)

A Magyar szabvány cím alatt összegyűjtött fotók a különféle hazai egyenruhás „egységeket” mutatják be csoportképeken, egyenlőségjelet téve így a szállodai szobalányok, a tűzoltók, a hegyimentő-csapat, a rendőrség, a postások vagy a pompomlányok közé.

Az Ellentétek ciklusa az oly sokféleképp megjelenő nemzeti kétosztatúság (kuruc–labanc, népi–urbánus) művészi megfogalmazásainak gyűjteménye. Már a művész nevével is szimbolikus nyitás Fehér László: Fekete lepel című képe, melyen egy fekete leplet húz kétfelé egy fehér és egy fekete alak. A vetítővásznon látható, előre tekerő, de hátrafelé haladó kerékpáros (bravúros filmes megoldás, rejtély a megvalósítás mikéntje) mellett rengeteg ötletes térbeli megoldást láthatunk és próbálhatunk ki, a Yes-No feliratokkal telezsúfolt „egyenes labirintustól” (Csiszér Zsuzsi) a Babits-idézetre épülő, szoborinstallációként felállított rendőrjelenetig („Néha úgy elfogytunk, magunk se találtuk magunkat”, Kicsiny Balázs műve). Borsos Lőrinc Mozdíthatatlan ország című gipszmakettje a Parlamentet ábrázolja egy rázóasztalon: az itt-ott letöredezett darabok azonban nem esnek le a rázkódástól, láthatatlanul rögzítve vannak az asztalhoz.

Forma 1 vagy utcai jelenet? Az áldozat középen, a fejeken fonott kasok

A kiállítás záróegysége, az Identitások a magyarsághoz való viszonyulás legszemélyesebb húrjait pendíti meg többek között a videókon megszólaltatott művészek által (mások mellett Bozsik Yvette, Heller Ágnes, Sára Sándor, Szilágyi István, Szegedy-Maszák Mihály vallanak kötődéseikről és választásaikról), de meghallgathatjuk-nézhetjük egy videón József Attilától a Születésnapomra című verset, vagy eszperantó nyelven Adytól a Sírni, sírni, sírni-t. Az utolsó teremben jelennek meg a legfontosabb szimbólumok értelmezései: a zászlóé és a himnuszé. A korábbi termekben felbukkanó, olykor harsányan szatirikus, groteszk felütések itt már leheletfinom kettős (vagy többes) értelmezéssé szelídülnek. A vetítőboxba bekukkantva Mátrai Erik Zászlója leng: csak a rudat látjuk fizikai valójában a falon, a lengő vászon csupán gyönyörű árnyék – bámulatos optikai játék. Gerber Pál Zászló I. és II. című műve fatáblára festett akril: két, egymás mellé kiállított magyar zászló – az egyik színes, a másik a televízióból ismert „fekete-fehér” lehangolóan szürke árnyalataival. Szintén Gerber Pál műve a Nagyon fáj: zöld alapon piros felirat – a fehér hiányzik. Fatáblára festett zászlókat látunk Borsos Lőrinc alkotásán: határos országaink zászlai, mellettük a székely vicc: „Hogy lesz a székelyből román? Ha átjön Magyarországra.” Mielőtt kilépnénk az előcsarnokba, a videóboxban Mátrai Erik Himnuszát hallgathatjuk-nézhetjük meg, a művész előadásában.

Szöveg és fotók: Laik Eszter

 

További képek a helyszínről:

A magyarok bejövetele (Rónai Éva)

A kamera-turul

Ó szekér, új rakomány

 

A sztereotípiák kényelme

A sokszínűség gubanca (Keserű Ilona)

Csiszár Zsuzsi Self portrait című műve

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.