HELYSZÍNI

Az utóbbi években egyre kevesebb irodalmi programnak örülhetnek a Tusványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor részvevői, pedig van rá igény. Bizonyságként közel ötven fiatal volt kíváncsi Az irodalom a világ közepe című beszélgetésre, amelyen Lovassy Cseh Tamás, az Erdélyi Magyar Ifjak elnöke kérdezte György Attilát, Demeter Szilárdot és Sántha Attilát.

Az író olyan, mint a havasi kürt

„Minden egyes kifejezésnek, amelyet nap mint nap használunk, hosszú története van. Az a jó írás, amikor tíz vagy százezer év átsüt ezeken a szavakon” – állapította meg Sántha Attila költő. Demeter Szilárd író, filozófus pedig kifejtette: „Az irodalom sajátos világközép, amely világteremtő szereppel bír, tehát minden egyes pici irodalmi mű egy önálló világrész, de csak akkor működik, ha a világ egész”. Ugyanakkor az írás „magánbuli”, hiszen amikor az ember alkot, egyedül van. Amint ezt a közeget elkezdik „belakni” az olvasók, már idegen lesz az író számára.  A sok-sok kicsi világban egy nagy világegész van, amelyet esetünkben magyar nyelvnek hívnak, és ilyen értelemben bátran lehet az mondani: az irodalom a világ közepe. György Attila író, a Székelyföld szerkesztője a literatúra szerepe kapcsán két meghatározásra hivatkozott: „Ahogyan élek, az a hazám” – írta Balla Zsófia; „Ahogyan beszélek az a hazám” – fogalmazta meg Szőcs Géza.  György Attila szerint az írás egyrészt óriási felelősség, másrészt hihetetlenül felelőtlen játék. A jelenlévő fiatal olvasóknak azt tanácsolta, ne élőben hallgassák, hanem inkább olvassák a kortárs írókat: „Az író-olvasó találkozóktól az isten őrizzen meg mindenkit, mert az író olyan, mint a havasi kürt, minél távolabbról hallod, annál szebb a hangja.”

Elhangzott, hogy az irodalom manapság egyfajta szubkultúra, hiszen az olvasás nem tömegfoglalkozás, mint amilyen a rendszerváltás előtt volt, hanem néhány száz embert érdeklő, szellemi szórakozás. Demeter Szilárd szerint ez egyáltalán nem baj, hiszen ma csak azok érdeklődnek a könyvek iránt, akiket valóban le is kötnek ezek az olvasmányok. Irodalomközpontú kultúra vagyunk, de már nem olyan szerepjáték az íróság, mint ’89 előtt, amikor Kányádi Sándor estjein egy egész település vett részt. Demeternek nincsenek megcélzott olvasói, nem miattuk ír, viszont publikálás után őt is izgatja az olvasók véleménye.
Sántha Attila a ’89 utáni állapotokra kitérve méltatta a transzközép írócsoportosulás jelentőségét. A kilencvenes években már nem az elrejtett félmondatokért olvastak az emberek irodalmi műveket, hiszen már nyílt üzeneteket kaphattak a médiából. „Azt éreztük, hogy az irodalom bástyái lehulltak, az olvasókat elveszítettük, ezért mindenféle úton-módon elkezdtük felhívni a műveinkre a figyelmet. A transzközép lázadás után mindenki elkezdte a maga egyéni útját járni és ebből a csapatból nagyon sokan megtalálták a hangot az olvasójuk felé”.

Külön téma volt az erdélyi magyar, illetve a közéleti, politikai irodalom. Sajátos nyelvi játékainkat és erdélyi történeteinket alapul véve megállapítható: létezik erdélyi irodalom – vélte Demeter. Székelyföld zárt közegében olykor az alkotói fantáziát felülmúló történetekkel találkozunk, ezért az erdélyi írónak könnyű dolga van, hiszen csak nyitott szemmel kell járnia a világban.
Sántha szerint erdélyi irodalom nincs, de székely irodalom biztos, hogy van. Ennek kapcsán legújabb, néprajzi tárgyú kutatására hivatkozott, amikor is egy csángóföldi barátja, Duma András hívta fel a figyelmét arra, hogy mit is jelent a vasorrú bába. Az etnológiai kiadványok gyakran beszélnek olyan negatív női mesehősökről, akik a vasorrú bábával rokonok, ám ennek az eredete sokáig homályos volt. A csángóföldi ismerőse rámutatott: a vasorrú bábának azokat az asszonyokat hívták, akik a nem kívánt terhességnek vetettek véget. Ilyen és hasonló szókapcsolatok, kifejezések a Székelyföldön ma is élnek, ezért van létjogosultsága a székely irodalomnak.
György Attila úgy látja: bár a magyar irodalom egységes, van külön székely és erdélyi irodalom is. Ahogy a magyar konyhában elfér a somlói galuska, a pozsonyi csülök, a brassói pecsenye és a kolozsvári káposzta, úgy az irodalomunkban is jól megfér egymás mellett Kosztolányi és Tamási más-más stílusa.  Demeter szerint magyar irodalmon a Magyarországon születő alkotásokat értik, legalábbis a kritikusok, az „irodalomcsinálók” sajnos hajlamosak ekképp kategorizálni a műveket, bár a költők, írók úgy gondolkodnak, mint György Attila.
Demeter a szekértáborokról elmondta: nem ideológiákról, esztétikai kérdésekről, a népi- urbánus vita újra fellángolásáról és még csak nem is a liberális-konzervatív ellentétéről van szó, hanem egész egyszerűen a pénzről, arról, hogy mely írószervezet tud több anyagi támogatáshoz jutni. Erdélyben azért nem alakult ki a közéleti irodalom kordivatja, mert itt a politika lenyúlta az irodalomra szánt pénzeket. „Az irodalomcsinálásról, a könyvkiadásról szól az egész. Ezeket én nagyon unom, nem is veszek részt benne.”
György Attila úgy véli: az elmúlt ötven év legnagyobb hazugsága az volt, hogy elhitették velünk a kommunisták, a pap és a költő nem politizálhat. „Az írónak van csak közösségi lelkiismerete, éppen ezért kötelessége, hogy politizáljon. Az irodalom létezik politika nélkül, de a politika nem irodalom nélkül. Az egy homályos, mágikus műfaj, egyfajta nyúlványa az irodalomnak. A politikai eszmék elhitetetéshez szükség van a literatúrára” – jelentette ki.

Demeter hozzátette: a politika szerepe túlértékelődött, túlságosan fontos lett, rátelepedett az életünkre. „Öt éve dolgozom politikusnak, és bátran elmondhatom, semmivel sem különbek, mint mi, de az ő dolguk, hogy megmondják, artikulálják a véleményeket, hiszen ezért választjuk meg őket. Túlértékeljük a politika jelentőségét, mintha a politikus mondaná meg, hogy milyen filmet nézzünk, milyen virágot szeressünk. Volt ilyen, azt kommunista diktatúrának hívták, de hál’ istennek nem ebben élünk. Van olyan privát szféránk, amit nem hagyhatunk uralni”.
Sántha szerint a politikusnak valóban az a dolga, hogy véleményeket közvetítsen, jó esetben azt, amit az emberek gondolnak. Az írónak pedig el kell mondania az álláspontját, hogy legyen mit követnie a politikusnak. Politizálhat az író, meglehet a véleménye bizonyos pártokról, rendszerekről, viszont az már nagy butaság, hogy e köré szekértáborokat építsenek.
Az est végén arra is fény derült, hogy a jelenlévő alkotók éppen mit írnak. György Attilát – miután nőkről (boszorkányokról) és férfiakról (harcosokról) már írt könyveket – most a macskák foglalkoztatják. Bacilus nevű macskája az új kötet társszerzője.  Demeter Szilárd legújabb kötete a székelyföldi besúgók világával foglalkozik, Sántha Attila pedig néprajzi, nyelvészeti jellegű témákon dolgozik.
Az érdeklődők számát látva az aktuálpolitikát, oktatást, gazdasági kérdéseket, illetve könnyűzenei koncerteket előtérbe helyező Tusványos elbírt volna még néhány irodalmi rendezvényt.  
                                    

Varga Melinda