HELYSZÍNI

A magyar származású Victor Vasarely, az optikai festészet (op-art) legjelentősebb képviselőjének műveiből nyílt egyedülálló tárlat a Kolozsvári Szépművészeti Múzeumban. A mintegy száz munka – köztük a különleges zebra-sorozat – a művész kezdeti korszakából származik.

Victor Vasarely-tárlat Kolozsvárott

A Bánffy-palotában található Szépművészeti Múzeum alagsori terme a kánikula ellenére zsúfolásig telt érdeklődővel. Nem is csoda, hiszen egyedülálló élményben volt részünk, eddig még nem ismert alkotásokat láthattunk Victor Vasarelytől. A Balassi Intézet és a  Magyarország Kulturális Központjának sepsiszentgyörgyi fiókintézete által szervezett vándorkiállítást Bukarestben, Kézdivásárhelyen, Csíkszeredában és Marosvásárhelyen lehetett korábban megtekinteni, a világhírű képzőművésztől származó száz mű mindegyikét azonban csak Kolozsvárott sikerült kiállítani, nem lévén máshol erre megfelelő helyszín. A hetvenöt képet, tizenöt műtárgyat és több eredeti dokumentumot tartalmazó tárlat anyaga Csepei Tibor műgyűjtő magántulajdona, aki a világhírű képzőművész közeli barátja volt.
A tárlatmegnyitón elsőként Lakatos Mihály író, Magyarország sepsiszentgyörgyi Kulturális Központjának igazgatója beszélt Vasarely munkásságáról, művészi pályafutásának fontosabb állomásairól.

Ha valaki hajlamos hinni a 19. századi közkeletű vélekedésnek, miszerint a művészlét kéz a kézben jár az anyagi nyomorral, akkor Vasarely életrajza nem fogja ebből kiábrándítani. Huszonkét évesen, 1400 frankkal a zsebében és nulla francia nyelvtudással érkezett Párizsba megváltani a világot. Korán megtapasztalta a nélkülözést, Párizsba költözésekor a család súlyos anyagi problémákkal küzdött. Vasarely kezdetben nagyon szerény körülmények között élt a francia fővárosban, anyja eladogatott ékszereiből tartotta fenn magát, még kenyeret is ritkán vásárolt. Egyetlen vagyona a tehetsége volt, de a világ hamarosan a lábai előtt hevert – fogalmazott Lakatos. Majd hangsúlyozta: Vasarely kiválóságát az érzékeny párizsi művészkörök hamar felismerték, hiszen a művészi kifejezés nem ütközött nyelvi akadályokba, ahogy ő is mondta: „A rajzoknak nincs szükségük fordításra, legyenek jók vagy rosszak, azonnal érthetők”. Sikerének gyorsaságára jellemző, hogy négy évvel Franciaországba érkezése után már két saját műhelye, telefonja és autója van.

1939 karácsonyán találkozik Denise Renével, a művészetek iránt is érdeklődő divatüzlet-tulajdonossal egy párizsi kávézóban, akinek később jelentős szerepe lesz Vasarely érvényesülésében. Denise René egyébként a művész biztatására nyitja meg 1944-ben azóta világhírűvé vált galériáját, ahol első ízben Vasarely munkáit állítja ki.
1955-ben végleg lehorgonyoz az absztraktnál. Ebben az évben több korabeli elismert képzőművésszel együtt állítja ki munkáit a Denise René Galériában.  Ettől kezdve az op-art legjelentősebb képviselőjeként tartják számon. A stílussal kapcsolatban egy manifesztumot is közzétesz, amelyben bővebben kifejti esztétikai nézeteit.  Denise René ekképp nyilatkozik róla egy interjúban: „Vállalkozó szellemű művész volt, aki legtöbbször maga jelentkezett új ötletekkel. A francia művészek körében is hangadó volt a véleménye.”
Lakatos fontosnak vélte kiemelni Vasarely munkáságával kapcsolatban, hogy emberként is nagy kvalitású személyiség volt, aki önzetlenül segítette pályatársait, kapcsolatokhoz, kiállításokhoz juttatta őket. Már ez is elég lenne arra, hogy napjaink individualista világában rácsodálkozzunk egyéniségére és színgazdag, optimizmusra serkentő művészetére – állapította meg zárszóként.
Csepei Tibor a megnyitó után végigvezette a tárlaton a hőséget hősiesen tűrő érdeklődőket, felhívta figyelmüket az alkotások érdekességeire.  A kiállításhoz felesége, Csepei Kata kisfilmet is készített. A kolozsvári megnyitón nem vetítették le, de Bukarestben nagy érdeklődéssel fogadták. A film a műalkotások mellett művészi technikákat is bemutat, és láthatók benne épületek, közterek is, amelyeket Vasarely díszített.
„Hiszem, hogy a művészi szépség iránti vágyakozás éppúgy megvan az emberekben, mint a zene, a ritmus iránti vágyakozás. Hiszem, hogy a jövő nemzedéke, az építészek, a szobrászok és a festők közös integrációban fogják felépíteni a jövőt, a köztereket, a jövő városait, hogy az emberek sokkal szebb és boldogabb környezetben élhessenek” – idézte Vasarelyt Csepei.
Aki azt is vallotta: műalkotásnak nem eldugva, a múzeum sarkaiban van a helye, hanem az emberek közelében. A szépnek, mint esztétikumnak, társadalmi küldetése is van – szépre, jóra nevelni az embereket.
                                   

Varga Melinda