Pilátus, Picasso, Churchill és a többiek

KÖNYVHÉT

A könyvheti pódiumon Tarján Tamás Sárközi Mátyással, Csokonai Attilával és Györe Balázzsal beszélgetett új könyveikről.

Pilátus, Picasso,

Churchill és a többiek

Sárközi Mátyás Angliába érkezésekor, 1956-ban még nem tudott jól angolul, és – mint elmesélte – ez is közrejátszott abban, hogy a Képzőművészeti Főiskolára iratkozott be, ahol kevesebbet kellett beszélni. Könyvillusztrátorként végzett, és bár ezt követően hamarosan a BBC magyar adásához került, és újságíróként kereste a kenyerét, azóta is képzőművész-szemmel figyel a könyvek formai megjelenésére, illusztrációira, beleértve a sajátjait is.

A szfinxtől egy üres szobáig című, a Könyvhétre megjelent, képileg és formailag igényes kötete negyven, képzőművészetről szóló írást tartalmaz, melyek 1990 és 2012 között születtek. Sárközit a művész emberi arca is érdekli, sokat mesél az alkotókról. Így megtudhatjuk, hogy Picasso és Modigliani versenyeztek a nők meghódításában, vagy miért kezdett festeni Churchill.

Tarján Tamás kérdésére, hogy szereti-e a kortárs művészetet, Sárközi Mátyás egyértelmű igennel válaszolt, majd hozzátette, korunk alkotásai addig tetszenek neki, amíg a régi, klasszikus művek folytatását jelentik. Nemzetközi és magyar vonatkozásban is problémának látja, hogy csak azzal lehet betörni a köztudatba, ha teljesen újat hoz az alkotó, mint például azzal a Turner-díjat nyert művel, melyben egy üres szobában elalszik és felgyullad a villany, vagy egy kőbe száradt ujjlenyomattal. Sárközi Mátyás Fehér László magyar festőművész munkásságát emelte ki mint újat hozót és véleménye szerint maradandót.

Az író-tudósító huszonnégy évig saját galériát is tartott fenn Londonban, főként grafikákkal foglalkozott, ami kevesebb befektetést igényelt, mint a festmények. Célként tűzte ki, hogy fiatalok indulását segítse, első kiállítási alkalmat teremtsen. Többek között Kass János, Reich Károly, Gross Arnold, Láng Rudolf rendeztek nála kiállításokat.

Lakásában sok apró nyomatot őriz, és gyűjti a magyar vonatkozású műveket. A festmények közül kiemelte Ben Nicholson művét, akit azért szeret, mert Vajda Lajosra emlékezteti, képi világa hasonló. Gyűjteményének értékes darabja még David Hockney képe, aki kortársa, valamint egy Andy Warhol-szitanyomat, amelyben egy Leonardo-kép részletét vette mintául a művész. Sárközi Mátyás a dedikálás során elárulta, következő könyve Babits Mihály feleségéről szól majd, és novemberre várja a megjelenését.

                                                                  *

Csokonai Attila Pilátus-park című kötete Munkácsy híres festményét idézi fel, amely a tövestől kicsavart, viharban kidőlt faóriást ábrázolja, és a költő számára a Golgotát jelképezi. Nem véletlenül választotta borítóképül. Csokonai kötete válogatás korábbi megjelent verseiből, írásaiból, öt fejezetben. A címadó alak, Pilátus minden részben, azaz öt versben jelenik meg, sok bibliai, művészeti allúzióval, hogy csak a legismertebbet, A Mester és Margaritát említsük. A szerző szerint leginkább Anatole France A júdeai helytartó című regényének hangulata áll hozzá legközelebb – kötete egyfajta visszatekintés, ahogy a prokurátor visszaréved, úgy idézi meg a költő élő és holt barátai körét. A szerző a bibliai történetben a rejtélyt: az üdvtan, megváltás, kereszthalál misztériumát kereste. Az alliterációs cím dinamikus kettős, „Pilátus” negatív tartalmat közvetít, míg a „park” a nyugalom érzését.

Tarján Tamás szerint játékos líra ez, hol szarkasztikus, hol sötéten látó, és a szójátékot is kedveli a szerző, aki elmondta, vigyáz arra, hogy ne legyen erőltetett. Fordítóként ebben gyakorlatot is szerzett, és hogy egy kicsit népszerűsítse, megemlítette Saskia Noort  Az ínyencklub című könyvét, melyet flamand nyelvből fordított, és ugyancsak idén jelent meg.

*

Györe Balázs dedikálásból érkezett, és ennek kapcsán mindjárt elmondta, hogy számára új könyvével megváltozott a „barát” szó jelentése: Barátaim, akik besúgóim is voltak. Korábban ugyanis szokása volt így dedikálni: barátsággal, baráti szeretettel, ami most más jelentést kap.

A könyvben szereplő két beszervezett barátot végül nem nevezte meg, és Tarján Tamás sem mondta ki a nevüket. Egyikükkel ma is jó kapcsolatban van, sőt, az illető elolvasta, véleményezte a róla írtakat a könyv születése közben, és a megjelent könyvre is reagált. A jelen szöveg egyébként már finomított változata egy „dühösebbnek”, sokkal nagyobb a távolságtartás benne a szereplők felé, mint az eredetileg tervezett kötetben.

Györe kutatásai során a Történeti Hivatalban többször találkozott Szőnyei Tamással, akinek munkáját fontosnak tartja a magyar irodalomban 1956 után beszervezett ügynökökről, de műve írásakor nem olvasta. Sok mellékszereplővel is találkozott a dokumentumokban, de ha ezeknek a tényeknek mind utánajár, akkor nem tudta volna befejezni a könyvét.

Az író is megfigyelő, jegyezte meg Györe Balázs, de az írói megfigyelést az őszinteség, tisztánlátás igénye vezeti. Ottlik Géza mint íróelőd vajon mit szólna az árulásokhoz? – kérdezte Tarján Tamás. Ottlik Géza forog a sírjában – ezzel a mondattal kezdte volna eredetileg a könyvet Györe Balázs, de aztán megváltoztatta, és inkább egy Ottlik-mondatból merítette az első szavakat.

Szöveg és fotók: Csanda Mária