Irodalmi Jelen

„Ki hinni mert, arra nem száll enyészet”

2012. május. 16. - 13:47

HELYSZÍNI

Hatvanéves lenne Szervác József költő. Emlékét idézték költőtársai, barátai a PIM dísztermében tartott ünnepségen beszélgetéssel, filmrészletekkel, szavalatokkal és megzenésítéssel.

„Ki hinni mert,

arra nem száll enyészet”

Először Dárday István és Szalay Györgyi 1983-as, Átváltozás című dokumentarista filmjéből játszottak le egy részletet. A beszélgetést vezető Pécsi Györgyi irodalomkritikus szerint itt Szervác legjobb arcát láthatjuk: a csibészes, vitatkozó, élettel teli, fiatal költőét. Ehhez kapcsolódóan kérdezte a pódiumon lévőket, milyennek látják visszatekintve azt a kort, amelytől mintha két világháborúnyi idő választana el bennünket?

Tóth Erzsébet a hetvenes éveket idézte, amikor a Hungária Kávéházban találkozott rendszeresen egy társaság, Szerváccal és más költőkkel. Közéjük tartozott Banos János, Csajka Gábor Cyprián, Nagy Gáspár, Ratkó József. Nyitottak voltak, a nehézségeken pedig túl tudtak lépni, úgy érezték, felette állnak a barátság és a valódi közösség segítségével. Esetenként mások is csatlakoztak hozzájuk, mint Hervay Gizella, Bella István, akiket örömmel fogadtak. A művészet erőt, magabiztosságot jelentett, habár esetenként négy-öt évet is kellett várni egy kötetük megjelenésére. Az Élet és Irodalomnak, Kortársnak, Mozgó Világnak írtak, jártak a Fiatal Művészek Klubjába. Nem hitték el a hivatalos szólamokat, de volt mire várni, előttük állt egy horizont, tudták, mit akarnak leváltani. Néhányan politizáltak közülük, mint Csengey Dénes, mások ettől tartózkodtak, és tudták azt is, kik azok, akik jelentenek róluk.

Ágh István Szervác költővé avatására emlékezett, ami nem volt más, mint az ÉS-ben szerkesztő Nagy László ajánlása. A jeles költőelőd bemutatásában kiemelte Szervác konokságát, igazságkimondását és költői nyelvének pontosságát, ezzel „adott neki aranyvesszőt”. A hetvenes évek végén megjelent, Madárúton című antológia, melyben Szervác is szerepelt, meghatározott egy társaságot. Ágh István különbséget lát az évtizedek között, a keményebb hetvenes évek után a nyolcvanas években fellazulás következett, megjelenhetett az Újhold antológia, Pilinszky is Kossuth-díjban részesülhetett. A kilencvenes években viszont Szervác már nehezen tudott megjelenni, halála előtt adták ki két, összevont kötetét. A szerelem–haza–szabadság–ifjúság érzéseit fűzte össze költészetében, összegezte Ágh István.

Mányoki Endre a kezdetekhez hozzáfűzte, hogy Szervác József a ’76-os Mozgó Világban jelent meg először, és ezt az időszakot egy új nemzedék fellépése jellemezte. Az otthontalanság, elveszettség, periférikusság nemcsak az értelmiségre, a munkásokra is vonatkozott, ami különös jelentőséggel bír Szervácnál, a csepeli munkáskörnyezetből jött, nyomdászból lett költőnél. Mányoki szerint három dolog határozza meg ezt a kort: a hetvenes évek közepén fellépő neoavantgárd; az abszurd megjelenése magatartásként és kifejezésformaként, például Hajnóczynál; végül az újrealista kutató magatartás (az olasz újrealizmus, Pasolini filmjei is többször felidéződtek a beszélgetés során), a szociográfiák sokasága a periférikus létről – utóbbi váltotta ki a legnagyobb dühöt.

Turczi István találkozásokat elevenített fel, így egyik alkalommal külföldről visszatérve találkozott Cypriánnal és Szerváccal. Előbbi azt kérdezte, milyenek ott a nők, míg Szervácot két dolog érdekelte: mit isznak a másik országban és milyen verseket írnak. Turczi István bejelentette, hogy a Parnasszus nyári redivivus, azaz újraolvasó rovatát Szervác Józsefnek szentelik, rá emlékeznek a család, íróbarátok közléseivel a szokásos ötven-hatvan oldalnyi terjedelemben.

Agócs Sándor az Antológia Kiadó részéről emlékezett az Előszó című kötet kiadására, valamint arra, hogy a perifériára szorult költőnek milyen sokat jelentett a Kölcsey-díj, amelyet 2001-ben vehetett át már betegen, nem sokkal a halála előtt. Végnapjaim története című prózakötete már csak posztumusz jelenhetett meg, Pécsi Györgyi szerint világirodalmi mércével is jelentős darabokkal. Ennek egyikét, melyből megismerhettük írója akasztófahumorát, Galkó Balázs színművész mondta el. Az ünneplés során még Pálfy Margit színművész adott elő a költő verseiből, utolsó időszakából Kálid Artúr tolmácsolásában kaphattunk képet a József Attila-i mélységekről. Ifj. Hoppál Mihály gyerekként találkozott a költővel, akit szülei hívtak meg, és mesélt a tréfára mindig kész társasági emberről, valamint általa megzenésített Szervác-verseket is hallhattunk. Az emlékünnepet Pap Gábor és tanítványai előadása keretezte, a Vörösmarty Gimnázium dráma tagozatosai reményt adtak arra, hogy a legfiatalabb nemzedék is megismeri a felidézett Szervác József költészetét.

Végül Pécsi Györgyi köszönetet mondott a költő édesanyjának, gyerekeinek, akik lehetővé tették a széles körű emlékezést. Az Előszó című kötetből példányokat vihettek magukkal a résztvevők az Antológia Kiadó jóvoltából, külön borítékban pedig a költő egy-egy nyomtatott versét, aláírásának másolatával.

Szöveg és fotók: Csanda Mária

További képek a helyszínről: