Bretter Györgyről, a kolozsvári Bulgakov Kávézóban helyet kapó irodalmi kör névadójáról tartott előadást Egyed Péter filozófus, költő, író, aki a neves gondolkodó tanítványa volt.

A mítoszoktól a nyelvfilozófiáig

„Esszéket írok, etikai-antropológiai kérdésekről, mert hiszem: az ember problémája a legkomolyabb dolog” – fogalmaz önéletrajzában az irodalmilag is jelentős filozófiai kötetek, tanulmányok szerzője, a hatvanas-hetvenes évek Kolozsvárjának karizmatikus alakja. Nyitott gondolkodó, megnyerő, közismert személyiség, akit imádtak a nők: ilyen volt Bretter György, a főleg pályakezdő alkotók kibontakozását segítő mai irodalmi műhely névadója. Ennek ellenére kevesen ismerik a fiatalabb generáció képviselői közül. Ezért is volt hiánypótló a kör legutóbbi ülése, amelyen Egyed Péter mesélt egykori szellemi mesteréről. A meghívott 1974-ben kezdte el a tanulmányait a Babeş–Bolyai Tudományegyetem filozófia–szociológia szakán, és ekkor ismerkedett meg Bretterrel is.
„Hallatlan türelme volt az emberekhez, a diákokhoz, megvolt benne az a bizonyos szókratikus kíváncsiság. El tudott beszélgetni bárkivel, aki érdeklődést mutatott a filozófia, irodalom iránt. Írásai nemcsak gondolkodástudományi, hanem irodalmi szempontból is nagyon magasröptű, az írói kvalitások által is remekbe szabott művek.” A magyar irodalmi divat nem volt, és talán még ma sem alkalmas arra, hogy ezt a fajta filozófiai esszét, mint a literatúra egyik legértékesebb termékét, vonulatát tudomásul vegye és kezelje. Ha világirodalmi nevek között válogatunk, akkor talán T. S. Eliothoz vagy Albert Camus-hoz áll közel – méltatta Brettert egykori tanítványa. A filozófus saját magát a reformmarxizmus utolsó képviselőjeként, később pedig ideológiakritikusként definiálta. Négy-ötezer könyvet számláló könyvtára volt, külföldön élő barátai, mint Heller Ágnes, Vajda Mihály vagy Fehér Ferenc állandóan hozták neki a külföldi folyóiratokat. Könyvtárából szívesen kölcsönzött a tehetséges diákoknak nemcsak ritka, hanem alkalmasint tiltott csemegéket is.
Műveinek újdonságát az emberközpontúság témája jelentette. A mitológiában, a mítoszok világában találta meg a kísérletező, elbukó, szenvedő ember prototípusait. Olyanok sorsáról írt, akik elég bátrak ahhoz, hogy megtegyenek valamit, és ha belebuknak is, példaszerű az, ami velük történik. Környezete értette, hogy ezek nem holmi irodalmi hősökről szóló írások. Esszéinek frenetikus sikerük volt.
Nagyobbrészt művészhallgatókat tanított. Megvolt az a zenei, képzőművészeti tudása, amelynek segítségével közel férkőzött gondolkodásukhoz. Az óráin mindenki azt hitte, hogy rögtönöz. De tulajdonképpen mindig voltak kis jegyzetei, amelyeket olykor utcai beszélgetéskor elővett és felírt valamit rájuk. Minden órájára naprakészen ment. Az előadásai többnyire érintették a témát, amellyel foglalkoznia kellett, de aztán eltért attól, mivel a hallgatói közeg is megkívánta ezt. Születésétől kezdve ironikus ember volt, fél vesével és fél szemmel élt, aminek elviseléséhez szükséges ez a habitus. A nagyon buta emberekkel viszont tudott szarkasztikus is lenni.
Nyelvfilozófiai munkássága sem elhanyagolandó. Sokat foglalkozott a mondat jelentésének problematikájával, mégis fontosabb az, ahogy a mitológiai egzisztenciában találta meg az emberi állapotra mutatás lehetőségét. Állandóan nagy terveket szőtt. Szerette volna rávenni Egyedet, aki akkor még csak huszonéves diák volt, egy filozófiai szótár elkészítésére. Össze is gyűlt egy dobozra való szemiotikai szócikk, amelyet aztán Egyed egyik tanítványa később felhasznált.
Bretter kapcsolatban állt az irodalom olyan jeles képviselőivel, mint Oravecz Imre vagy Mészöly Miklós. Kedvelt olvasmányai között szerepelt többek között Sartre és Ionesco, de Hamvas Bélát is nagyra tartotta. Nem mellékes irodalomkritikusi munkássága sem. Bodor Ádámról vagy Szilágyi Istvánról írt kritikái alapján megállapítható: jó érzéke volt ahhoz, hogy kiből lesz később ismert irodalmár.
Egyed előadásában kitért a kolozsvári értelmiségi elit akkori fórumára, a Diotima filozófiai körre, amelyet Tamás Gáspár Miklós alapított, és amelynek Bretter is jeles képviselője volt. Az 1974-ben megjelent híres, mai napig is sokat idézett Szövegek és körülmények című antológia tulajdonképpen ennek a körnek a hangadóit, Tamás Gáspár Miklóst, Molnár Gusztávot, Szilágyi N. Sándort és Huszár Vilmost mutatja be. Aztán ehhez a csapathoz csatlakozik egy jó képességű, igen felkészült egyetemista réteg, többek között Egyed Péter és Szőcs Géza. Nagyon magas szellemi szint jellemezte a kört, aki nem készült fel az előző ülésen megnevezett olvasmányokból,  jobban tette, ha el sem ment.
Az Irodalmi Jelen kérdésére Egyed elmondta, hogy a fiatal irodalmárok akkori fóruma, a Gaál Gábor Kör és a Diotima között létezett átjárás, legalábbis a filozófusok részéről. Az irodalmi körön nemcsak kezdő költők és írók olvastak fel és kaptak szigorú kritikát, hanem a kiváló Korunk-szerkesztő, Aradi József kezdeményezésére szociológiai kérdéseket, médiával kapcsolatos problémákat is megvitattak. Emellett a jelenlegi Melody Szállodában működött egy irodalmi kávéház, ahol ugyancsak izgalmas eszmecseréket folytattak.
                                   

Varga Melinda