A költészet anatómiája – Kókai János kötetbemutatója

A Jedermann Kávézóban mutatták be Kókai János A pusztulás anatómiája című verseskötetét, mely a Magyar Napló gondozásában jelent meg. Az est vendége a költészet mellett színművészettel is foglalkozik, saját társulatával főként kortárs, abszurd drámákat visznek színpadra.

A költészet anatómiája

– Kókai János kötetbemutatója

Kókainak első kötete A pusztulás anatómiája, számos irodalmi folyóiratban publikált eddig, és a dokk.hu egyik szerkesztője. A szerzővel Filip Tamás, a Magyar Napló szerkesztője beszélgetett.

A hangulatos Ráday utcai kávézó légköréhez remekül illett az estet megnyitó zongorajáték, melyet Kókai János adott elő. Ezt követően a kötetből olvastak fel verseket, már-már performance-szerűen, hiszen a szövegek között hol szaxofont szólaltatott meg Varga Zsolt zenész, hol a szerző ült vissza a zongorához. A versek többsége Pozsgai Zoltán Péter és Türjei Zoltán tolmácsolásában hangzott el, de Kókai és Filip Tamás is olvasott fel, így a többféle előadási stílus, hangnem tovább színesítette az estet. A kötet címadó verse,  A pusztulás anatómiája az egyik legreprezentatívabb darabja Kókai urbánus, minimalista és a groteszk elemeit sem nélkülöző lírájának:

„Néha elkap valamiféle túlzás /ilyenkor szívesen sétálok rakparton gyártelepen sóderen asztfalton / térképen nem jelölt utcákat keresek  / például Turbina / törtem be garázsok ablakát / céloztam üres üvegeket távolról  / soha nem akartam megragasztani / babák kitört karját / matchbox sérült kerekét / a katonákat is inkább eltemettem  / ha kicsorbult kezükből a kard.”

Miután ily módon ízelítőt kaptunk Kókai különös, ambivalens, nagyon mai, a fővárosi életérzést finom eleganciával, ugyanakkor nyers szókimondással bemutató verseiből, Filip Tamás, az est moderátora vette át a szót. Első kérdése a szerzőhöz az volt, a kötet címére utalva, hogy miként lehet mérni a pusztulást. Hiszen az anatómia egy fogható, mérhető valóságelemekkel foglalkozó tudományág, a pusztulás viszont, bár a világ sajátja, elvont fogalom, főként a költészetben. Kókai erre elárulta, hogy ő alkotóként és magánszemélyként egyaránt nehezen találja meg a kapcsolódási pontokat, a fogalmakat a dolgokhoz, jelenségekhez, emberekhez, s a világa, habár részben képzelt, másrészt nagyon is köznapi világ.

Beszélgettek Filip Tamással a lírai alany problémájáról is, arról, hogy a sokszor menekülő, bolyongó, háztömbök között eltévedő, az erkély félhomályából leselkedő költői én hogyan viszonyul a szerző személyéhez, életviteléhez. Kókai elmondása szerint vannak közöttük átfedések, bár a versei természetesen inkább fikciók, asszociációk, mint rögzített tények. A moderátor ezután arra mutatott rá, hogy a versek többsége reményt, utat keres, s ennek kapcsán tette föl a kérdést a költőnek, hogy vár-e valamiféle átlényegülést. Kókai kifejtette, hogy ez nála központi kérdés, bár jelenleg inkább szétszaladnak a dolgok az élet minden területén, nem összeáll a kép, hanem szétesik, de talán ez is benne van az út egy szakaszában, amit végig be kell járni.

„Az írás, alkotás során sincs az ember egyedül, még ha így is érzi sokszor. Nincs egyedül, mert viszi magával mindazt, amit átélt, olvasott, a mestereket, akik hatottak rá” – fogalmazott a kötetbemutató végén Filip Tamás. Az est zárásaként még meghallgathattunk egy zongora-improvizációt Kókai Jánostól.

Csepcsányi Éva