Kolozsvári történetek?

Lászlóffy Csaba Az éden kényszerképzete című, a budapesti Napkút Kiadónál megjelent prózakötetének könyvbemutatóját 2012. március 26-án este tartották Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának zsúfolásig telt nagytermében.

Kolozsvári történetek?

Lászlóffy Csaba József Attila-díjas költő, író, drámaíró, esszéista, műfordító közel öt évtizedes alkotói munkásságának legújabb kötete, Az éden kényszerképzete négy kisregényt tartalmaz: Az áldozat; Legforróbb nyaram avagy az éden kényszerképzete; R. és G. változatok; Megérkezni valahová. A bemutató előadói, Kántor Lajos Széchenyi-díjas irodalomtörténész, a Korunk korábbi főszerkesztője és Korpa Tamás irodalomkritikus, költő eltérő nézőpontból közelítettek a szöveghez, de hasonló következtetésekre jutottak a kötet esztétikai és poétikai értékelésében.

Kántor Lajos méltatja a Napkút Kiadónál megjelent könyvet. Mellette (jobbról balra) Szilágyi Mátyás főkonzul, Lászlóffy Csaba és Korpa Tamás (Horváth László fotója)

Kántor Lajos elhelyezte a hallgatók számára Az éden kényszerképzete című könyvet az író életművében, illetve a kortárs magyar irodalomban. Rámutatott, hogy a Lászlóffy-kötet párbeszédbe tud lépni több világirodalmi és hazai szöveggel is, például Kassák Lajos, Cholnoky Viktor, Thomas Bernhard, T. S. Eliot, Stendhal, Dosztojevszkij, Turgenyev műveivel. (Maga Lászlóffy Csaba a francia irodalmi kultúrát és különösen a francia esszéregényt említette ihlető és ösztönző forrásaként.) Kántor Lajos még hozzátette, hogy Lászlóffy hatalmas prózai életművének elsősorban a történelmi szemlélet a jellegzetessége, azonban ez a kötet kiemelkedik a sorból. Korpa Tamás viszont arra világított rá, hogy az író mostani hősei nem ismert történeti alakok, vagy valamilyen irodalmi fikcióból kölcsönzött karakterek, hanem az utóbbi évtizedek súlyos valósághelyzeteinek (áldemokrácia, idegklinikai kezelés, szakítás) elidegenedett áldozatai. Lászlóffy megerősítette, hogy nem történelmi, hanem „reinkarnációs” folyam(at)ot, a tér-idő szerkezeteket lebontó egyidejűsítéseket ír.

Az est fő kérdésének bizonyult az, hogy mennyiben tekinthető Lászlóffy Csaba könyve kolozsvári történetnek. Kántor elutasította ezt a lehetőséget, Korpa Tamás pontosított: nem referenciáit, hanem hangulatát, életélményét tekintve lehet kolozsvári a megidézett szöveg. Maga a kötet szerzője nem vetette el a kolozsvári jelzőt, mint elmondta, szereplői és elbeszélői közérzetét tekintve joggal nevezhető annak. Szilágyi Mátyás főkonzul is azt emelte ki a beszélgetés végén, hogy a mű gondolatiságában, komor, szürrealisztikus képei révén részben rokonítható a közelmúlt kolozsvári regényeivel.

A könyv mindkét méltatója felhívta a közönség figyelmét a pszichoanalitikus, lélektani olvasatra, az álomleírásokra, férfi és nő viszonyának összetettségére, a psziché kiszámíthatatlan, helyenként morbid folyamatainak leképezésére. Korpa Tamás megállapította, hogy Lászlóffynak a koherens narrációt lebontó prózatechnikája talán az álom működésmódjával modellálható leginkább. Ezt a megközelítést erősíti a kötet borítóján Vinczeffy László Bujkáló fények című festménye, derengő fényeivel, rejtélyes homályával.

Lászlóffy Csaba Az éden kényszerképzete című prózakötetét nagy érdeklődéssel fogadta a közönség. A könyvből részleteket adott elő Jancsó Miklós színművész, író, egyetemi adjunktus és lánya, Jancsó Hajnal előadóművész. Béres Melinda és Márkos Albert hegedűművészek pedig R. M. Glier- és Bartók-hegedűduókat adtak elő.

Porczió Veronika