Új típusú Tiszatáj

„Harmadik típusú találkozások” címmel a Tiszatáj szerkesztői a popkultúra és a költészet kapcsolatát firtatták Csobánka Zsuzsát, Nemes Z. Máriót és Zalán Tibort kérdezgetve a Roham Kávézóban – a beszélgetésbe Spielberget is bevonták.

Új típusú Tiszatáj

A Tiszatáj folyóirat estjén a költők megszólalása előtt az új főszerkesztő, Hász Róbert jellemezte néhány szóban a lap bizonyosmértékű arculatváltását. Az online Tiszatáj elindulása mellett a kiadvány vizualitásában nyitottabb, látványosabb lett, tartalmilag „lazább”, azaz kevésbé tudományosak a kritikái, és új munkatársak is – Orcsik Roland és Tóth Ákos – csatlakoztak a szerkesztőséghez.

A bemutatkozás beszélgetős-felolvasós részét Orcsik Roland vezette, aki amolyan „showműsorvezetőként” az est humorfaktoráért (is) felelt, bár a mottófiguraként választott Steven Spielberg, és a címben szereplő Harmadik típusú találkozások nem igazán tudott „beleszervülni” az estbe, inkább csak egy vicces körkérdés maradt a műsor elején (a költők szerint olvassa-e őket Spielberg), amelyre a szerzők a maguk temperamentuma és humora szerint válaszoltak. A filmrendező neve egyébként inkább csak villogó neonfelirat volt, amelyet az est központi témájához vezető ajtó fölé szereltek fel figyelemfelkeltésként a szervezők: a popkultúra jelenléte volt ugyanis a beszélgetés fő témája, amely valamilyen módon mindhárom meghívott költő, Csobánka Zsuzsa, Nemes Z. Márió és Zalán Tibor alkotásaira jellemző. Hogy ki miként viszonyul hozzá, erről vallottak a meghívottak.

Nemes Z. Márió elmondása szerint akár szívesen írna sci-fi és horrorregényeket, mert kedveli a popkultúrát beépítő prózai zsánereket. Csobánka Zsuzsa, akinek verseiben felbukkannak például Johnny Cash-, Nine Inch Nails-utalások is, úgy nyilatkozott: nem helyes kettéválasztani a popkultúrát és a magasirodalmat; tanár-énje pedig úgy látja: a tanítás során sem kell veretes szövegekből kiindulni, hanem akár a Facebookon felbukkanó mondatokból. Orcsik Roland Pink Floyd-elemekre hívta fel a figyelmet Zalán Tibor régebbi versesköteteiből, aki elmondta, ma már csak klasszikus zenét hallgat, és nem építi be tudatosan verseibe, mivel eleve szerves része azoknak.

Az avantgarde-hatások és a költői én viszonyának kérdéséhez átevezve Zalán Tibor hangsúlyozta, hogy csak rövid ideig élte avantgarde korszakát, kifejezetten megunta, akárcsak az unalmas performanszokat. Az irányzatok, különféle csoportok mára teljesen hidegen hagyják, különösen a divatok. A generációjától tudatosan elkülönülve, félrevonulva él, és úgy érzi, most már mindig képes a saját hangján megszólalni. „Vagy megteremtem az önmagában is izgalmas világot, vagy…” – mondta Zalán, és mi hozzáképzelhettük a befejezést.

Nemes Z. Márió számára mind az avantgarde, mind a neoavantgarde fontos tényezők, mivel a kortárs szövegek nagyon gyakran „ingerszegény felületek”: profin, ügyesen megcsinált üresség – fogalmazott a költő. Ilyen környezetben „az avantgarde fűszer, a poétika vitalitása”. A kiszámíthatatlanságot, a kísérletezést, a folyamatos megújulást jelenti, ugyanakkor a bezárulás, a szektásság veszélyét is magában hordozza. Nemes Z. úgy látja, hogy saját költői énje nem nárcisztikus, az pedig kifejezetten „gyanús, amikor valaki nagyon beáll a saját hangjába”, és kiszámítható lesz. „Mindig kell egy kis gyanakvás a költői énnel kapcsolatban” – összegezte a fiatal szerző, aki szerint az állandó felülvizsgálat a kulcsszó.

A felolvasásokat Csobánka Zsuzsa nyitotta, aki elárulta, hogy készülő verseskötetéből negyven mű készült el eddig, pedig „úgy volt, hogy nem írok verset” – tette hozzá. Emellett egy regénye is várakozik a kiadásra. A készülő kötete anyagából öt verset olvasott fel, alapvetően lírai-melankolikus „hangszerelésű” műveket, gyakori klasszikus-áthallásokkal. „Boldogtalannak látom a szív törvényeit” – szólt az utoljára felolvasott Búgócsiga egy sora, mintegy összegezve a versek hangulatát.

Zalán Tibor két, Tiszatájban megjelent művét osztotta meg a hallgatósággal. Az egyik egy Balassi-strófákban megverselt szerepjáték: Telegdy Kata szellemének megidézése a Balassi után vágyakozó, ugyancsak fehérmájú Krucsay Jánosné történetében. A „Jó Bálint uraság, léptemhez puhaság…” kezdetű régi magyar „pornóköltemény” egy irodalomtörténészi óhaj hatására született, miszerint meg kellene találni, ki volt a legelső magyar költőnő – Zalán Tibor ezt a választ adta rá. A lényegesen szomorúbb hangot megpendítő, Fáradt kadenciák című kötet címadó versében pedig, mint a költő megfogalmazta, próbál számot vetni azzal, hogy már ötvenhét éves és nem tizenhat.

Az est legfigyelemreméltóbb költői teljesítményével Nemes Z. Márió szolgált, aki szürrealisztikus, mesehangulatú verseket olvasott fel, melyekben mítoszi és történelmi alakok, egy kis biológia és nem kevés humor elegyedik és áll össze groteszk, bizarr világgá. A Tritón haragja, a Váratlan kaland és A hercegprímás elsírja magát még úgy is erősen hatnak, ha a felolvasáskor nem is pattan fel a hallgató előtt a vers összes titkos rekesze.

A felolvasások után, ahogy a plakáton állt: „csörömpölő punkrockjazz”-re, azaz a FOLIA/CREEP zenéjére lehetett levezetni az este fáradalmait.

Laik Eszter

Fotók: Hegedűs Gyöngyi