Ugrás a tartalomra

A biciklizések miniszterelnöke

Aaron Blumm, a Biciklizéseink Török Zolival című könyv vajdasági szerzője Szegeden beszélt a nagy elődökről, polgárpukkasztásról és lokálpatriotizmusról, valamint arról, milyen politikusnak lenni.

 

 

 

A biciklizések miniszterelnöke

 

Aaron Blumm. (Ifjabb) Virág Gábor. Aaron Gábor. A szegedi Jazz Kocsmában 2012. február 8-án elhangzott beszélgetésben Szilasi László is nehezen döntötte el, hogy a Biciklizéseink Török Zolival című könyv szerzőjének vajon melyik identitását szólítja meg.  A vajdasági író ugyanis Aaron Blumm néven jelenteti meg könyveit, míg Virág Gáborként Kishegyes „miniszterelnöke”. A Tiszatájban viszont Orcsik Roland szerkesztő Aaron Gáborként készített vele interjút, és nagyrészt ezt kivonatolta, majd ennek a levelezésnek a fonalát görgette tovább az esten Szilasi László is, akit leginkább az érdekelt: mely írók voltak rá a legnagyobb hatással.

Aaron Blumm, Szilasi László és egy fél biciklikerék

Így megtudhattuk, hogy a „Péterek” közül (Esterházy, Nádas, Hajnóczy) az utóbbi, az irodalomtörténetben mostohán kezelt író az „átütő erejű”. Náluk azonban sokkal nagyobb szerepet töltenek be prózapoétikájában a „Lacik”. Konkrétan: Darvasi és Garaczi. Előbbitől vette kölcsön az Aaron Blumm nevet, aki például a Virágzabálókban is fontos szerephez jut. Mellettük vagy éppen felettük pedig Ottlik Géza „az isten” az Iskola a határonnal, akinek az írásait barátaival, írótársaival stílusgyakorlatokon próbálták utánozni. Majd az élet keményebben kopírozta a helyzetet, amikor Virág Gábort besorozták, és magának kellett eligazodnia a Schulzék között. Örkény egypercesei formai szempontból jelentettek mintát neki, hiszen a „biciklizések” szerkezetüket tekintve tulajdonképpen ezekből építkeznek. Csáth kocsit hajt című kötete viszont azt sugallja, hogy Kosztolányival szemben a sokáig elhanyagolt unokatestvér a fontosabb, bár az író bevallása szerint a szövegben szinte bárki behelyettesíthető a címszereplő helyére. A Biciklizéseink kapcsán a recenziókban szinte kihagyhatatlanná vált az Egy elmebeteg nő naplójára történő hivatkozás. A világirodalomból pedig főként Carver, Hemingway és Salinger hatottak rá. Szilasi szerint ez olyan tendenciát rajzol ki, amely alapján a magyarok közül inkább a burjánzó prózát részesíti előnyben, míg a világirodalomból az egyszerűbb és rövidebb formák mestereit.

A folyóiratokban ritkán publikáló szerző a Biciklizéseink Török Zolival című regényének születése során a blogger-lét előnyeit is megtapasztalhatta, hiszen először ilyen formában tette közzé szövegeit. Ez önbizalmat adott neki, mert mérhetővé vált az olvasottság, és visszajelzések érkeztek. Emellett rendszerességet jelentett, azaz rákényszerítette a mindennapi írásra. Az alkotás folyamatát egyébként is projektekként képzeli el, de a megfelelő színvonal eléréséhez elengedhetetlen valamiféle különleges állapot, stimuláció. Ez lehet a részegség és a kialvatlanság. Utóbbi különös jelentőséggel bír Aaron Blumm írásainak születésénél.

Török Zoli titkos fényképe a fogas mögül

Az már kevésbé fontos, viszont annál érdekesebb, hogy Virág Gábor Kishegyes „miniszterelnöke” (tulajdonképpen titkára). A Vajdaságban ugyanis nem létezik a polgármesteri tisztség pontos megfelelője, így Aaron Blumm a köztársasági elnök és a miniszterelnök feladatai közötti különbséggel érzékeltette alteregója politikusi hatáskörének jellegét. Ő igazgatja a falu mindennapi éltét, nála van a kassza kulcsa, mint ahogy Aaron Blummnál Török Zoli biciklilakatjáé.

A miniszterelnökséggel együtt járó természetes lokálpatriotizmus azonban nem zárja ki azt, hogy Aaron Blumm vonzódik a polgárpukkasztáshoz. Ebbéli szenvedélyét élte ki a Dombos Feszten, valamint legutóbbi könyvében. Talán ilyen szellemben álmodta meg készülő művét is, amelynek munkacíme: A pokolba(n) Török Zolival. Nem ígérte, hogy a folytatásból kiderül, tulajdonképpen ki az a Török Zoli, abban viszont biztosak lehetnünk, hogy az alkohol és a kialvatlanság mellett legfontosabb stimulánsa a vágy és a szerelem lesz.

Boldog Zoltán

Kapcsolódó anyag:

Recenzió a Biciklizéseink Török Zolival című könyvről
 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.