Nem zárták kalickába a gondolatokat az Irodalmi Jelen évnyitó estjén; a helyszínéül szolgáló Kalicka Bisztró neve inkább az otthonosságot jelentette a felolvasásokkal tarkított beszélgetésen. – Laik Eszter beszámolója.

 
Törzsszerzők és törzsközönség közös asztala

Évnyitó Irodalmi Jelen-est

A megszólítottak közül Mányoki Endre, a lap főmunkatársa elsősorban a webes felületek adta lehetőségek kihasználatlanságáról beszélt, hogy miként lehetne jobban kiaknázni a számos (új) műfaji megnyilatkozás lehetőségét. Ő maga az Irodalmi Jelenen szerkesztett rovataiban is azt az ideális együtthatást próbája megvalósítani, amely a vizuális és a verbális kultúra párhuzamosságából, összhangjából megszülethet. A társművészeti rovatok terén, költők és képzőművészek integrálásában a Jelen sok szempontból úttörőnek számít.

Weiner Sennyey Tibor a kezdetekre tekintett vissza, amikor Böszörményi Zoltán és munkatársai elfogadták az írásait, majd a lap kötelékébe került. A költő-szerkesztő címszavakban felvázolta azt az utat, amely az Irodalmi Jelen „gyerekkorától” – amely egyébként egybeesett Weiner Sennyey „hippikorszakával”, ahogy fogalmazott – elvezetett a mai, sokkal kiforrottabb, bár még sok mindenben alakuló formáig. A főszerkesztő, Böszörményi Zoltán munkája kapcsán kiemelte, mennyire nélkülözhetetlenek azok az emberek, akik hajlandók áldozni az irodalomra, és megnyilatkozási fórumot teremtenek az alkotóknak.

A beszélgetések moderátora, Jónás Tamás egyébként maga is az alakulási-formálódási folyamat új állomásának egyik fontos szereplője: ettől az évtől blogot indít az Irodalmi Jelenen,s ezen a hozzá küldött versekre is reagálni fog, miként – vélhetően – egyebekre is, ahogy egy bologgólóhoz illik. Tamás tíz évig a dokk.hu egyik szerkesztőjeként tanította a kezdőknek a versírást („rájöttem ugyanis, hogy a költészetet nem lehet tanítani” – szúrta be visszatekintésébe), majd némi szünet után mostantól az Irodalmi Jelennél jelentkező tehetséges szerzőket követi figyelemmel. S ha már dokk: az estre nem sokkal a kezdete után szerencsésen megérkezett Korányi Mátyás is (akit Jónás Tamás a szoros ellenségeskedésből szoros barátsággá alakuló kollegialitás jegyében mutatott be), mint a dokk.hu stafétájának átvevője.

Korányi rögtönzött felolvasásához gyorsan átvette az esten az ókori tekercs-tartók szerepét betöltő laptopot, melyhez egy óriási kivetítő is csatlakozott, de mások is igénybe vették e technikai segédletet verseik előadásához. Az interaktivitás egyébként is egyre meghatározóbb tényező (nem csak) az Irodalmi Jelen életében, s bár tavaly szeptembertől a folyóirat újra megjelenik nyomtatásban is, Weiner Sennyey Tibor épp az interaktív jelleg vitalitását, naprakészségét emelte ki pozitív tényezőként.

Az újdonságok kapcsán Jónás Tamás munkája mellett szó esett még a Prágai Tamás gondjaira bízott kritikusi műhelyről, mely szintén idén januártól kezdi meg működését az Irodalmi Jelenen, s melyről itt olvashatnak részletesebben.

Nemcsak a felolvasók között szerepeltek, a hallgatóság soraiban is ott ültek jónéhányan, akiknek alkotói pályája szorosan köthető a folyóirathoz, és közösségük mára egy erős, fiatal szerzői „válogatottá” érett a lap holdudvarában. Rendszeresen olvashatók immár Szabó Imola Julianna, Tóth Kinga, Viola Szandra művei is, akik ezúttal is szerepeltek néhány verssel, de meghallgathattuk Hegedűs Imre Jánost, Payer Imrét és magát a műsorvezető Jónás Tamást is. A művek elhangzása után Tamás mindenkinek feltett egy-egy személyesebb kérdést is: mi másról, mint költészetről, életről és irodalomról – s ezen belül magához az Irodalmi Jelenhez fűződő viszonyról. Így például megtudhattuk, hogy Payer Imre az Alföld és a Műút közé illeszti be képletesen a Jelent; hogy Szabó Imola Julianna, ha kérhetne valami nagyot a folyóirattól, akkor az a figyelem és a kérlelhetetlenül őszinte kritika lenne; Hegedűs János számára egyértelműen létezik „alanyi fotózás” is; Viola Szandra pedig a „csoda” fogalmához érzi legközelebb állónak a versírást.

Az open reading szesszió zárultával nem maradt más hátra, mint a kötetlen beszélgetés, ez a nem kevésbé inspiratív és felfedezés értékű közösségi megnyilvánulás. S ha van sajátos vonása a Jelen-esteknek, akkor az az előadók és a hallgatóság szétválaszthatatlansága: törzsszerzők és törzsközönség mindig közös asztalnál ülve beszélgetnek. Éppen ennek a lehetőségét hivatottak – képletesen – megteremteni ezek az estek s maga a folyóirat is.

Laik Eszter

Szabó Imola olvas

 Viola Szandra olvas (Jónás Tamás térdel)