A fikció és a valóság keskeny határmezsgyéjén

A Pinceszín hangulatos, gyertyafényes miliőjében vehettünk részt Kőrösi Zoltán irodalmi estjén január 13-án. Az író novelláiból egy szürreális elemekkel átszőtt játékfilm is készült, ennek levetítésével kezdődött az est. – Csepcsányi Éva tudósítása.

A fikció és a valóság keskeny

határmezsgyéjén

Kőrösi Zoltán felolvasóestje a Pinceszínben

A filmvetítés után Payer Imre és Dr. Bánosi György intézett kérdéseket Kőrösi Zoltánhoz.

A beszélgetés fő témája a Hűséges férfi című novelláskötet és a Romkert című regény volt, s főként az érdekelte a moderátorokat, mennyire fikciók és mennyire dolgoznak fel valós eseményeket Kőrösi művei. Szóba kerültek az olvasó számára alig, vagy egyáltalán nem érzékelhető finom áttörések, áthallások a képzelet és a valóság világa között. Az író elmondta, hogy ő szívesen vegyíti ezeket az elemeket, hol a helyszínek valósak és a történet szereplői a képzelet szülöttei, hol fordítva. Beszélt arról, hogy vannak olyan novellái – ezek közül három el is hangzott Mezős Balázs interpretációjában –, melyeknek történetét egy-egy ember mesélte el neki, s ezek ihlették továbbgondolásra, de természetesen olyan elemeket is beépített, amelyeknek nincs valóságalapjuk.

„Az alkotásban az a jó,” – mondta – „hogy elhatározod, tudod pontosan, mit akarsz írni, és a végén valami egészen más születik belőle. Ez az igazi élmény.” Valóban: terek és idők, szereplők és gondolatok át- és átfedik egymást, és sokszor olyan valósághűek, máskor pedig annyira irreálisak, hogy képtelenség a szálakat kibogozni. Kőrösi Zoltán szerint nem is az a lényeges, hogy mit tud az együttérző avagy cinikusan kívülálló elbeszélő, az igazi olvasó nem értelmezi, hanem érti a történetet. Az a legfontosabb, hogy milyen visszhangot vált ki a befogadóból egy-egy írás.

A beszélgetés után egy novella hangzott el a Hűséges férfi című kötetből, mely egy irracionálisnak tűnő szerelmi kapcsolatot ír le egy komoly tanár és egy nála húsz évvel fiatalabb tanítványa között, rendkívül érzékletesen és izgalmasan. A hallgatóság közül sokan meg voltak győződve arról, hogy ez a szerelmi történet a színes írói fantázia szüleménye, de Kőrösi elárulta, ezt a művét valóságos élettörténetből merítette, s hozzátette: „mindig a legvalószínűtlenebb dolog az, ami valóban megtörtént, és nem fikció”. Ezt bizonyítandó felolvastatott Mezős Balázzsal egy másik novellát, mely a második világháború utáni Budapesten játszódik, amely rendkívül hitelesnek, életszerűnek tűnt, mégis kiderült a végén, hogy ez viszont egy abszolút kitalált történet.

A beszélgetést ezután az idő problematikájára terelte Payer Imre, rámutatva arra, hogy – bár némely kritikusok álláspontja szerint Kőrösi klasszikus prózát művel – érdekes, sokszor újszerű perspektívában jelenik meg az idő a műveiben. Hol a belső idő tágul szinte végtelenné, hol az objektív, vagy lineáris idő szűkül össze egy-egy kiemelt pontban. Az író erre frappánsan így válaszolt: „Az ember nem csak a jövőjét képzeli el, hanem újra- és újraképzeli a múltját is.”

Nagyon találó és egyben elgondolkodtató mondat ez az idő misztériumáról, akár az életről, akár a novellák világáról legyen szó, habár a kettő sokszor nem is esik messze egymástól…

Csepcsányi Éva

Fotó: www.hetivalasz.hu