Szőcs Géza a Magyar PEN Club új elnöke
A Petőfi Irodalmi Múzeum szalonjában 2011. december 7-én, szerdán megválasztották a Magyar PEN Club új elnökét és főtitkárát.
Szőcs Géza a Magyar PEN Club új elnöke
A leköszönő Sumonyi Papp Zoltán elmondta, hogy ő egy évre vállalta el a vezető tisztséget, és mivel az egy év letelt, ki kellett írni a PEN Club elnöki választását. Visszatekintőjében eredményként könyvelte el, hogy új tagok, elsősorban fiatalok léptek be a Magyar PEN Clubba az elmúlt évben, és néhány sikeres klubnapot tartottak a Petőfi Irodalmi Múzeumban a szintén távozó Rácz Zsuzsa főtitkárral együtt. Az elmúlt egy év azonban főleg a nélkülözések éve volt – jegyezte meg, bár végül a PEN megkapta a működéséhez szükséges támogatást a MASZRE és az NKA pályázataiból.
Az elnökválasztáson több jelölt is indult: Temesi Ferenc, Tolvaly Ferenc és Szőcs Géza és Petőcz András, de előbbi kettő visszalépett az általuk is alkalmasabbnak ítélt pályatárs javára. Szőcs Géza igen nagy többséggel nyerte meg a szavazást, majd a Magyar PEN Club elsúlytalanodásra utalva fejtette ki saját elképzeléseit rövid köszönetében illetve, hogy milyen jövőt képzel a Magyar PEN Clubnak.
“Van közöttünk nem egy olyan jó tollú író, aki ezt a mai estét megfelelően tálalva, kiszínezve, meg fogja tudni örökíteni a kíváncsi utókornak, már ha lesz kíváncsi utókor” – jegyezte meg ironikusan, majd így folytatta: “El szeretném kerülni az ígérgetést, egyetlen dolgot szeretnék mégis megígérni, hogy az a kettősség, amely az én helyzetemben adott jelen pillanatban, nem fog problémát okozni a PEN munkájában. Voltak aggályok barátok és ellenségek részéről is, hogy egy kormánytisztviselői poszt és egy művészi struktúra vezetői pozíciója esetében lehet-e átfedés. Azt szeretném leszögezni, hogy bármilyen tisztség megbízottja vagyok is: politikai érdekeket ebben a szervezetben nem kívánok és nem fogok érvényesíteni. Úgy érzem, hogy van feladat elég. Ne tisztségekben gondolkodjunk, hanem feladatokban.”
A Magyar PEN Club életében egyébként nem ez az első eset, hogy a vezetőségbe kormánytisztviselő kerül. Korábban Görgey Gábor, a Medgyessy-kormány kulturális minisztere is volt ugyanebben a helyzetben.
Arról, hogy kikkel szeretne együtt dolgozni, az új PEN-elnök a következőket nyilatkozta: „Nem egy pozícióba jelölt megnevezése a helyes, hanem arról beszélek, milyen csapatot, milyen képességeket, milyen mentalitást gondolok szükségesnek, hogy a velem együttműködő régi és új vezetőség a tőle elvárható eredményeket fel tudja mutatni. Egy összefüggő, szervesen együttműködni képes csapat az, amire itt szükség van.”
Szőcs Géza kiemelte, hogy a PEN Clubot Magyarország egyik legfontosabb nagykövetségének tartja a világban. Ezután kérte fel Tolvaly Ferencet a főtitkári jelölés elvállalására, akinek a nagy többség kézfeltartással szavazott bizalmat.
- wst -