Evelin élete egyik leggyűlöletesebb napját élte. Egyedül volt és unatkozott. És épp ettől a két dologtól rettegett legjobban, talán még gyermekkori sérelmei miatt. Nem tudta hogyan lefoglalni magát. „Jó reggelt” kekszet reggelizett zsírszegény tejjel, hisz ettől nem lehet meghízni – mondja a reklám. Majd egész délelőtt internetezett.

Jelige: Faun19

A TALÁLKOZÁS

Szerda, 07:23

   Márk, az ifjú, hedonista író, jobb oldaláról bal oldalára hempergett át, s másodpercek óta tartó félálmából – melyet ő hosszú percekként élt meg – mint egy búvár a tenger mélyéről, felúszott a felébredésbe. Bár kissé szomjas volt és egyéb szükségletei is támadtak, a dupla teraszajtó mögül még csöndesség és csupán gyenge világosság szűrődött az álmatag szobába.
- Van még időm bőven - siklott át nagy nehezen elbódult fején - hisz így legalább jobban elfut az idő. És amúgy is, így nem lehet írni, ahhoz száz százalékos nyugalom kell.
   És ezzel a záró gondolattal, mintha csak egy gombot megnyomott volna, kikapcsolta az agyát, és szinte egy pillanat alatt visszaszédült az álomba.

   Délben aztán végleg felébredt, de még a hosszú alvástól kábultan és enyhe főfájással vagy fél óráig hentergett és pihengetett és ábrándozott, mire végre megfeszítette izmait, felült, és bekapcsolta a mobiltelefonját.
-Tizenkettő húsz – gondolta. – Jól van, már csak pár óra. Kábé. És amúgy is, jó kicsit várni, nem szeretek kapkodni.
   Kibotorkált a konyhába, és megivott egy pohár ananászlevet, amitől szinte egyből elmúlt a főfájása.

Szerda, 08:12

   Evelin felriadt mély, de nyugtalan álmából. Nem vitás, elkésik a nyolcórai előadásról. Szerencsére gyorsan észbe kapott, hogy ez baromság, hiszen egész héten pihennie kell, otthon, vagyis a budapesti albérletben. Vasárnap este rázta a hideg, és erősen kívánta az ágyat. Rosszul aludt. Hol fázott, hol melege volt. Reggel pedig megérkezett a fejfájás, duzzadt nyirokcsomók, hőemelkedések. Nem ment be az egyetemre, ehelyett elment az orvoshoz. A bölcs doktor nem írt fel Augmentint, ehelyett Rubofent, C-vitamint, és egész hétre szigorú otthoni pihenést, sok langyos teát, izzadást javasolt.
   Evelin így is tett, és már aznap este jobban érezte magát. Mégis, elhatározta, betartja, amit az orvos mondott.
 -Még csak az kéne, hogy visszaessek, és jövő héten ne mehessek el a gólyabálra – gondolta. – Így is rosszul állnak a dolgaim. Minimum öt lány szebb a csoportból, mint én. És miért? Csak azért, mert vékonyak és ribancok. A Fruzsira már rá is hajtott a Horváth Dani. Pedig ő az egyetlen még számításba vehető pasi a csoportból. Kettőnek pedig a nap huszonnégy órájában nézhetem a ribanc fejét, hiszen lakótársaim. És most nem lehetek velük, lemaradok az eseményekről… A végén még nem fognak barátkozni velem, és utálni fognak… De sebaj, legalább nem kell most látnom a szarrásminkelt, ribanc fejüket. Nem kell szagolom a büdös parfümjüket. És amúgy is, van néhány elintézetlen ügyem… - vigasztalta magát, s közben elmosolyodott…

Szerda, 15:00

 -Most nem fogok úgy járni, mint annyiszor – bíztatta magát Márk, s mintegy stílszerűen pontosan három órakor letette ütött-kopott, agyonhasznált akusztikus gitárját. Miután szép lassan megreggelizett, s közben elolvasta az aznapi újságot (nem bulvár volt, a bulvár nem érdekelte), - egész idő alatt gitározott – mivel tollat ugye ma nem vehetett kézbe. Ilyen módon szépen elrepült az idő, hiszen az muzsikálás közben eszeveszetten száguld. Szóval három óra. Végre nem kell kapkodni. Kilépett a teraszra. Ma nagyon meleg van. Módosan elővette az abban a pillanatban legcsábítóbbnak gondolt ruháját aktuális külsejéhez, hangulatához és életszemléletéhez viszonyítva. Szépen elhelyezte egy karosszéken a zoknit, boxeralsót, rövidnadrágot, övet és pólót. Amikor a zoknis fiókban matatott, ilyeneket gondolt:
- Most vékony és jó anyagúra van szükségem, hiszen meleg van, és a végén még befülled a lábam. De jól is nézzen ki, mert rövidnadrágban látszani fog.
   Majd a boxereknél elmosolyodott:
 -Hejj, most még ez is fontos. Ez is látszani fog – ha minden a terv szerint alakul…
   Szóval miután minden ruhadarabbal végzett, derékig levetkőzött, és egy hatalmas strandtörölközőt vállára terítvén bevonult a fürdőszobába. A kicsiny törölközőket utálta, nézetei szerint az olyanokkal sokkalde fázósabb és kellemetlenebb a törölközés.
 -A küldetés első fázisa sikeresen befejezve. Következhet a második. – szólt magához a tükör előtt, és megborotválkozott. Ahogyan fogyott a szőr gyermekes arcáról, úgy lett egyre izgatottabb. Miután végzett, behozta a mobiltelefonját. Megnézte rajta az időt.
 -Na, még csak 15:10. Így tovább! Most semmit sem fogsz elszúrni, barátom. Így ni, betesszük a törölköző alá… Így nem ázik el, mégis meghalljuk, ha előbb érkezne.
   És barátunk alaposan lezuhanyozott, megtörölközött (érdekes, most egyáltalán nem fázott közbe, sőt, élvezte), fogat mosott, arcot mosott, s miután fejét is jól szárazra dörzsölte, tükörbe nézett, s igen elégedett volt az eredménnyel. Félhosszú haja élettel telinek és dúsnak, arca tisztának, piros pozsgásnak és egészségesnek tetszett. Szemei elevenek s mégis érdekesek.
 -Szép vagy – mondta a tükörnek, miközben jól befújta magát csiklandós illatú, feromonos dezodorral. – hat fázis kipipálva. Következhet az utolsó: a felöltözés.
   Ekkor már folyamatosan mosolygott. A fürdőből egy friss, boldog, eleven, energiával, önbizalommal és élettel teli fiatalember lépkedett a nyikorgós-recsegős, igazi pesties lakkozott burkolatú parkettán.
   Felöltözött. Boxeralsó-zokni-nadrág-övcsatolás-póló. Nála ez az állandó sorrend. De amikor ismét – ezúttal szobája tükrébe nézett – kellemetlen meglepetés érte. Itt-ott szőrök maradtak orra-szája alatt, és az arcélnél. Ezt ki kell javítani. Egyszerre átkozta elnyűtt, életlen borotváját, ügyetlen technikáját és a gyenge fürdőszobai világítást. Miért kell a Napra hagyatkozni, hogy megmutassa a valóságot? (Ti. a fürdő kisablaka egy vakolatlan tűzfalra nézett.) Végre mindennel végzett. De mégsem. Valami diszharmonikus. A borotvált arc másmilyen pólót kíván. Megnézte az órát. Huszonöt.
 -Látod barátom, ezért kell időben elkezdeni. Bármikor jöhetnek lassító tényezők. Ha megint az utolsó percekre hagytam volna, újra elszúrom. De így pont jól jött ki – még várakoznom sem kell. Utálok várakozni.
   És a piros helyett felhúzott egy kéket.
 -Így már tökéletes az összhatás – gondolta, és többet nem is nézett tükörbe, a végén még megcsúnyul. A csúcson kell abbahagyni.
  Végzett.
   Most már végre ábrándozhat, amíg meg nem csörren a telefon. Ez is a rituálé része. Elterült kifogástalan, lusta ágyán, és maga elé képzelte Evelin alakját. Remélte, hogy jó napja lesz, és nem fogyott le túlságosan. Hallotta a híreket, miszerint fogyókúrázik. Pedig éppen a telt idomai, vastag, mégis tömör, puha, de rugalmas felkarjai, lábai tetszettek benne. Az arcát egészen közönségesnek találta, kifejezéstelen barna szemek, rövid, tömpe orr, alaktalan fej túlságosan süppedős arccal. Ugyanez volt a baja a szájával is: bár vastag, de rugalmatlan, mintha egy félig rohadó hulláé volna. Éppen ezek miatt a csókot kerülni szerette volna – hogyha lehetséges. Viszont a haját szívesen simogatná: dús, vastag, sötét volt, csakúgy, mint amilyen az ízléstelenül vékonyra és parasztosan tetszelgő formájúra szedett szemöldöke lenne. Ezek az apró csúnyaságok – gondolok itt az Evelin által tudatosan felvett és alkalmazandó pesties értelmiségi stílus disszonáns ellentmondásaira, beleértve a pirosra festett körmöket is többek között – árulkodó kis jelei a lány valódi belső világának, eredeti vidéki származásának és közegének. Hogy azzá válhasson, aki szeretne lenni, kompenzálnia kellett. Mindezt márkaüzletekben összevásárolt színes, pöttyös, rikító-virító ruhák tömkelegével oldotta meg, amelyek csak úgy feszültek telt idomain, olyan hatást keltve, hogy majd’ kirepednek; s azok bennük összeszorítottan ringtak-remegtek, mint a kocsonya, miközben Evelin járt-kelt a világban az önbizalom hiány okozta különös mozgáskoordinációjával. Tudta, annyira nem kövér, hogy ne ezt az utat válassza. S mennyire igaza volt! Mert ha nem így tesz, negyedannyi fiú és férfiember sem fordul utána, hogy még jobban szemügyre vegye. Szintén a stratégia része volt frizurájának állandó váltogatása. Tudta, folyamatos újításra van szükség, különben személye elavul, mint egy tegnapi hír. Márk remélte, ezúttal rövidebb fazonú díszeleg majd a lány fején, ugyanis a hosszú kiemeli a már említett alaktalanságát és közönségességét arcának.
 -A ruhával egész biztosan nem lesz gond – nézett ki a fiatalember a dupla teraszajtón – hiszen meleg van. Dög meleg.
   Erre eszébe jutott, hogy kiszellőztet, mármint amennyire ez Budapest belvárosában lehetséges. Amúgy is, valamit tennie kellett, hiszen már elmúlt fél négy. A telefon immár akármelyik pillanatban megcsörrenhetett. Szinte rettegett a hirtelen, éles hangjaitól – hogy felkalimpál majd a szíve, amikor azt meghallja. Ideges volt, na. De ez az idegesség kellemes idegesség volt.
   Fogta magát, s mint egy unatkozó öreg, vagy beteg ember –vagy mint egy egészséges fiatal, aki felfedezte, mily’ kitűnő mulatság ez az efféle tehetetlen helyzetekben – rejtvényt fejtett. Egészen megnyugodott és megfeledkezett a nyelvtan, tudományok, művelődés és logika tökéletes labirintusában, amikor hirtelen arra riadt fel, hogy még mindig néma a telefon. Ránézett: hátha valami csoda történt és nem hallotta. Természetesen se üzenet, se nem fogadott hívás. Ráadásul már negyven is elmúlt. Ekkor fogta el az első balsejtelem… De ötvenig még vár. Már jól tudta, hogy minden egyes néma perccel egyre kevesebb és kevesebb a remény. És minden egyes néma perccel egyre jobban és jobban kívánta Evelint… Most már nem izgatott: dühös volt.
 -Először csak megcsörgetem, úgyse hív vissza. – tervezte – addig megmelegítem az ebédet. Miután megmelegedett, felhívom. Úgyse veszi majd fel, vagy kinyom. De azért kíváncsi vagyok. Nyomorult féreg.

Szerda, 15:49

   Evelin élete egyik leggyűlöletesebb napját élte. Egyedül volt és unatkozott. És épp ettől a két dologtól rettegett legjobban, talán még gyermekkori sérelmei miatt. Nem tudta hogyan lefoglalni magát. „Jó reggelt” kekszet reggelizett zsírszegény tejjel, hisz ettől nem lehet meghízni – mondja a reklám. Majd egész délelőtt internetezett. De most ez sem esett jól. Facebookon rejtve kellett lennie, s így nem chatelhetett, ami pedig csökkenti a magány-érzetet. Hogyha nem rejti el magát, lebukhat, és amúgy is, délelőtt csak a gyökerek lógnak facen. Lám-lám, most is csupán tizenketten. A többi, életrevaló, az vagy a dolgán van, hogyha pedig nincsen dolga, még alszik, mert a sok programot és bulit ki kell pihenni valamikor. Evelin szégyellte, hogy ő ilyen rossz alvó, korán kelő és korán álmosodó lány. Emiatt instant kávézott, energiaitalozott annyit – akár este is.
  Ebédre szintén könnyűt és keveset evett az alakja miatt. Utána ágyba feküdt és dévédézett. Különféle sorozatokból (Szex és New York, Született Feleségek, stb.) csemegézett, de nem tudta lekötni úgy a figyelmét, mint máskor. Szinte folyamatosan szánalmas helyzetén rágódott. Magányos és semmi dolga. Olyan, mint egy gyökér. Néha mégis ellazult, elmélyedt a filmben, de annál keserűbben tört elő újra a gyötrelem:
 -Le fogok maradni, le fogok maradni. Mindenről. Mennyi minden zajlik most az egyetemen. A szobatársaim pedig jobban érezhetik magukat kettesben, mint velem együtt hármasban. Biztosan most is kibeszélnek. Hisz mennyivel szebbek, vékonyabbak, mint én. Nem lesznek számításba vehető barátnőim a csoportban. A gyökerekkel kell majd barátkoznom. Hisz én is az vagyok, ronda, mint ők. És nem fognak sehova se hívni. Nem lesz programom! Nem leszek elfoglalt!
   Ilyen és ehhez hasonló kétségek között vergődött, amikor hirtelen megcsörrent a telefon. De azután a csörgés azonnal abba is maradt.
 -Ki a faszom csörgethet ilyenkor?!  - tápászkodott fel a jó puha ágyból Evelin, majd a mobil képernyőjére pillantva felkacagott a nap során talán először.
 -Ez a gyökér Márk! Egészen megfeledkeztem róla, na de ez most jó móka lesz. – és visszatette a polcra a készüléket.
   Márk gimnazistakori szerelme volt. De – és ez akkora titok, amelyet nemhogy barátnőinek, önmagának sem mert volna bevallani – még mindig nem heverte ki teljesen. Számtalanszor és a legkülönbözőbb módszerekkel próbálta becserkészni a népszerű gitáros fiút, de alkalmi kalandoknál tovább soha nem jutottak. Be kellett látnia, hogy Márk egy bunkó paraszt, és erőszakkal kényszerítette magát, hogy meggyűlölje és undorítónak találja. Hogy ez sikerülhessen, sok jóképű pasival járogatott, sokat bulizott, flörtölt, ivott, cigarettázott nyugodt és kényelmes alaptermészete ellenére. Mindig programokra, pörgésre volt szüksége. Annyi szervezett szabadidős tevékenységeken vett részt, amennyin csak tudott. Az egyetemen a lehető legtöbb szabadon választható tantárgyat felvette a kötelezők mellé, a tanárok legnagyobb bánatára, hiszen az efféle túlbuzgó hallgatók miatt nem fújhatták le a kurzust létszámhiány végett. Talán már mondanom sem kell, hogy amennyi sablonos és erőltetett HÖK-ös akción csak részt lehetett venni – részt vett. Mit fessem tovább: egyetlen identitása és célja volt ennek a lánynak, az, hogy elfoglalt legyen. Mint a média sztárjai, akik egyik rendezvényről a másikra rohangálnak, mint a népszerű ismerősei, akik soha nem érnek rá semmire és állandóan csörög a telefonjuk.
   Az övé is megcsörrent, ismét. Természetesen Márk volt. Ezúttal hosszan hívta. Evelin pedig nemhogy felkacagott: egyenesen szívből nevetett. Szinte könnyesek lettek a szemei, miközben hallgatta a sziporkázó csengőhangot, amely amúgy nem szólal meg annyiszor, mint kéne. De most a nagylány ezekről megfeledkezett, és felvillanyozódva, mámorosan várta a következő ostromot…

Szerda, 15:55

   Márk a harag és elkeseredettség érzéseinek keverékében nyomta ki a telefont.
 -Biztos most rajtam nevetgélnek. A barátnőivel éppen kibeszélnek, kigúnyolnak. De kit érdekelnek ezek a rosszindulatú, kártékony, gaz emberek? El kell felejteni, ki kell zárni az életemből az ilyeneket, mint amikor valaki atkákat irt.
  Lelke mélyén mégis szerencsétlennek, gyengének tartotta magát. Úgy érezte, nem ebbe a világba való, ahol az egyszerű és érzéketlen emberek érvényesülnek.
   Miután étvágytalanul és kapkodva megebédelt, bekapcsolta a számítógépet. Még nem tisztult ki a nihil belőle annyira, hogy ne ezt tegye. Hírekre, álló- és mozgóképekre, villogásra, vibrálásra, állandó és hirtelen váltakozó ingerekre volt szüksége. De mindenek előtt végig kellett olvasnia a facebookon az Evelinnel zajlott levelezését. Így szólt:

Hétfő:

Márk: szia
Evelin: szia
Márk: na akkor melyik nap legyen? holnap??
Evelin: holnap fal6ig suliban vagyok
Márk: akkor mond meg te h mikor jó
Evelin: phuh nem tudom előre
Márk: és mikortól vagy fél 6ig suliban?
Evelin: délben kell indulnom
Márk: akk holnap kilőve?
(hosszú szünet)
Márk: ?
(hosszú szünet)
Evelin: úgy tűnik
Márk: akkor mi legyen?
Evelin: szerdán nincs órám,cska angolr amegyke még nemtudom mikor
             meg önéeltrajzokat osztani a deákra
             sztem 3ig ezt elintézem
             de majd felhívlak
             ha tudok pőontosabbat
Márk: legyen az h te írsz vagy hívsz
Evelin: oké

(itt a történet szempontjából jelentéktelen csevegés)

Márk: na megyek
           szia!!

Kedd

Márk: szia
Evelin: szia
Márk: nah akkor a holnap?
Evelin: 18 20tól van órám
             átrakták:S
             pedig ugy volt h nem lesz
Márk: de az nem akadály
           vagy?
Evelin: nem
            csak mondom,hogy előtte vagy utána
Márk: előtte
           ok?
(hosszú szünet)
Márk: ?
Evelin: pill
(hosszú szünet)
Márk: még sokáig pill?
Evelin: nem
            végülis nem jutottam sok mindenre
Márk: de akarom tudni
          h mikor találkozunk
          vagy nem akarsz átjönni?
          válaszolj!
Evelin: adj 2 percet :D
             na
             3kell mennem egy interjúra
             az max félóra
             de a deákonlesz
          szal fél4-fél6 kb ráérek
Márk: de 18:20-tól órád van
Evelin: tudom
             fél 6kor kell elindulnom
             szal fél4től fél6ig érek ra :S
Márk: és miért nem jó 2 előtt?
           korán úgyis flashebb
Evelin: éjszakai ember vagyok :D
Márk: légyszi gyere már 2 előtt
           most a kapkodás semmire se jó
           h jössz és már mész is
Evelin: ez már mindenhogyan az :S
Márk: jó, akkor fél 4kor átjössz holnap?
          most mennem kell
Evelin: jojo
Márk: akkor vhogy tájékoztass majd hogy lesz
Evelin: holnap hívlak ha végeztem fél4körül
            ok?
Márk: ok
           szia
Evelin: szia

   Itt ért véget a levelezés. Ahogyan az olvasó, ugyanúgy Márk is megállapította, hogy csúnyán átverték. Rafináltan, igazi szívtelen, aljas módon; ez az egész egy napokon át tartó megkomponált akció volt személye ellen, aki ennek az egyszerű lánynak soha ebben a büdös életben semmit sem ártott. Ha csak az nem számít bűnnek, miszerint nem járt vele semmikor – csupán flörtölt. De miért is lenne kötelező mindenkivel járnia, akivel flörtöl?
   Ezt nem értette. Képtelen volt megállapítani, miért dolgozhat ekkora harag és gyűlölet ebben az alapból nyugodt természetű lányban. Hiszen aki ilyet tesz, az kétségtelen, hogy tetteit negatív energiák vezérlik. Mert azt az igazságot jól tudjuk, hogy az ember egy gyarló lény: önzők, kárörvendőek és irigyek vagyunk, a maradék kis hányad pedig csak a maga érdekében rendes: hogy tisztítsa lelkiismeretét, mint a neuraszténiás asszonyok, akik egész nap takarítanak és otthonuk olyan steril, mint egy karantén az intenzíven. De az, hogy valaki előre kitervelt módon átveri bajtársát, hosszú napokon keresztül, az túlmegy az egészséges rosszaságon. Aki ilyet tesz, az egy aljas, képmutató, szívtelen, álnok, rosszalló, hitvány, gerinctelen féreg. De vajon mi az ok, ami kiválthatja egy alapból egészséges emberből, hogy ide süllyedjen? Önbizalom hiányos? Utálja magát? Utálja az életét? Sértődött? Féltékeny? Irigy? Vagy egyszerűen mégis csak pszichopata? Ki tudja. Márk naiv az efféle emberekkel, esetekkel kapcsolatban. Naiv, mert ő soha nem tenne ilyet. Persze ő is gyűlöl sok mindenkit, s kíván nekik rossz sorsot, bajt, szenvedést – de lehetőleg elkerüli ezeket, s hiába, nem lenne szíve szándékosan játszani az szimpátiát majd átverni az illetőt. Aki így cselekszik, az valóban parazita. Egy élősködő, aki befurakszik a jóra törekvő, ambiciózus emberek életébe, s belülről pusztítja, rohasztja azt, hogy a leszívott energiákból táplálkozhasson, mivel saját maga képtelen pozitív energiát generálni. Úgy látszik, hiányzik belőle ez az alapképesség.
   S lám-lám, ezzel a gusztustalan kis akcióval el is ment egy drága jó szabadnapja, amelyet megmérgeztek, mint egy pohár friss, pompás, kristálytiszta ásványvizet.
   Így aztán tovább számítógépezett. Elfeledkezett, eltemetkezett a virtuális világban. A dupla teraszajtó mögött már szürkült az este és a mélabús szoba félhomályba burkolózott, amikor újra a facebookon járt, és az elérhető chatpartnerek között meglátta Evelint… Hirtelen megette a kíváncsiság, hogy vajon visszaírna e, és hogyha igen, ezennel miféle hazugságot eszelne ki. Eldöntötte, hogy átváltozik antropológussá, és kutatásait megkezdvén rögvest ráírt a lányra:

Márk: hello
Evelin: oran vagyok meg
Márk: nem közölted h mégse
           mikor pótoljuk be?
           hívj fel óra után
Evelin: oke, nemsokara vege

 -Lehet, hogy csak képzelődtem?! –virult fel Márk. – Igen, könnyen lehet. Bizonyára erre ment ki a játék. Hogy este, utcán legyünk. Hiszen Evelin is tudja, hogy nemsokára megjönnek a többiek, és itt nem lehetünk.
   De most már őrülten kívánta a lányt. Szinte szerelmes volt belé. Még a korzón is sétálgatott volna vele, hogy azután egy hangulatos padon ücsörögjenek, egymás közelségét élvezvén.
   Tovább gépezett, ismét feldobódva. Időközben lámpát kellett gyújtani, hisz teljesen besötétedett. Immár ki tudja, hányadszor ezen a szabadnapon, megnézte az időt. Már negyven perc eltelt azóta. Újra ráírt:

Márk: na, még mindig tart az óra?

   Körülbelül három másodperc múlva Evelin lelépett a facebookról. Márk legszívesebben szanaszét verte volna a számítógépet, miközben azt képzeli, hogy az Evelin kifejezéstelenül irritáló, ostoba feje. Ám hirtelen egy Ady idézet villámlott a szívébe. „Mennyi szép fiatal erőt unt álmodozással titokba hordtam meredt karjaitokba.”
   A szép, kedves, szomorú verstől egészen megvigasztalódott, és erre gondolt:
 -Holnaptól tollat ragadok, és megírom novellába. Ez lesz a következő témám.
   És elmosolyodott.