Az út nem haladt tovább, hatalmas gyár volt a végállomás. De Dávidnak meg kellett találnia azt az utcát, ahol régen laktak, amely régen az utolsó utca volt a városban. Üldözik a gonoszak, és csak ott lehet menedéke, ott, abban a házban, ahol most a barátnője lakik, ahol most a szerelme lakik, abban a házban.

Jelige: Faun19

AZ ELTÉVEDT DIÁK

   Poros, szikár földek mentén haladt Dávid, az eltévedt, üldözött diák. A város legkeletibb, utolsó utcáját kereste, de nem találta. Még nem tűntek fel a horizonton az épületek szögletes, szürke alakjai, és fogalma sem volt róla, hogy percekre vagy órákra lehet. Mindez nem is volna baj ilyen napfényes, forró délutánon, de Dávidnak sietnie kellett. Menekült, és amíg nem érte el a város legkeletibb utcáját, addig nem volt biztonságban.
   Semmi ismerőset, semmi megnyugtatót nem látott. Pedig fürkészte a szemével mindvégig. Csak sárga kukoricamezők, világoskék ég és poros út mindenhol, amelyen csupán néha-néha suhant el egy-egy autó. Mindez ebben a pillanatban annyira rémes volt Dávid számára, hogy még abban sem volt biztos, miszerint nem az ellenkező irányba gyalogol…

*

   Végre elérte a város szélét. Ekkor már leszállt a végtelen fekete éj. Egy teremtett lélek sem járt az utcákon, a lámpák mintha a nagy semminek világítottak volna; a csönd halálos volt. Hiába a nyár, még a tücskök sem ciripeltek és a békák sem brekegtek. Valami borzasztó nyugodt és nyugtalan volt ebben az estében.
   A városrész teljesen megváltozott, mióta Dávid nem itt élt, ami immár tizenkét éve. Egészen kiépültek a korábban kukoricaföldeknek használt területek: szocreál panelházak, bölcsődék és kollégiumok emelkedtek ki a földből. Minden fehér és szürke volt: a beton, a fehérre meszelt falak… Tudta Dávid, hogy ezen a helyen nyomor uralkodik, és ez csak nőtt, amióta ők elköltöztek. Akkor még minden társa fiatal volt és gondtalan – de most már beköltözött a falak mögé a Halál. Most már felfogják a nyomorultak, hogy szegények, és esélyük sincs kitörni, mert szakmunkásképzőbe járnak.
   Bement a kollégiumba. Nyüzsögve hemzsegtek az egyetemisták, mind magas volt, szemüveges és kopaszodó. Akik nem ittak, nyugodtak voltak, és csendesen társalogtak az aktuális egyetemi témákról. Akik ittak, azok hangoskodtak, de felnőtt korukban alkoholisták lesznek, mert aki még a megkomolyodott főiskolai éveiben is úgy iszik, mint a középiskolában, az minden bizonnyal soha nem teszi le a poharat. Mert az alkoholista nem konkrétan az, aki iszik. Az is az, aki nem iszik, és emiatt közönyösen tekint a világra. És felteszi a nagy és örök kérdést: tizenhat éves kor környékén az alkohol vett el tőle valamit? Vagy ez az élet rendje, miszerint az emberek agya akkoriban megváltozik, és csak pótszerekkel szerezhető vissza az eredeti, gyermeki boldogság? És soha nem tudja meg a választ, mert soha nem próbálta ki az örök józan életet.

*

   Tovább folytatta az útját. Újra csend és üresség. Ugyanaz az érzés lepte el itt a vaksötétben, mint délután, a szikrázó napsütésben. A nyugtalan magány. Szörnyű, iszonyú ipartelep épült a város szélén, rengeteg, különböző színű és átmérőjű cső kanyargott a levegőben, és senki se tudta, mi lehet ezeknek a csöveknek az értelme, vagy miféle folyadék folyhat bennük.
   Az út nem haladt tovább, hatalmas gyár volt a végállomás. De Dávidnak meg kellett találnia azt az utcát, ahol régen laktak, amely régen az utolsó utca volt a városban. Üldözik a gonoszak, és csak ott lehet menedéke, ott, abban a házban, ahol most a barátnője lakik, ahol most a szerelme lakik, abban a házban.
   Fel kellett kapaszkodnia az iszonyatos csövekre, és azokon haladni tovább, át, a szakadékon. Küldetését sikeresen véghezvitte, és belépett egy ajtón, a gyár irodaépületén. Ott találkozott egy alakkal. Először megrémültek egymástól, majd összeismerkedtek. Az alak itt dolgozott, és mivel látta, hogy Dávid eltévedt és bajban van, felajánlotta a segítségét, és nekilátott elkísérni a fiút ismerős utakra. Ez alatt Dávid kissé megnyugodott és a szava is megeredt, ám az irodai alkalmazott erre szigorúbb lett és megvető szavakkal illette az eltévedtet, aki azóta sem járt a város legkeletibb utcájában.