Irodalom derűvel, méltósággal, szabadsággal
Napos Oldal címmel új irodalmi sorozatot indított a nagyváradi Riport Kiadó. Karácsony Benő Napos oldal című regényének újrakiadásával, Kinde Annamária Hóbanévad és Sorbán Attila A püspök úr pálinkát iszik című kötetével a harmadik Nagyváradi Könyvmaratonon ismerkedtünk meg.
Irodalom derűvel, méltósággal, szabadsággal
„Aki derűs, az a másik embert sem kergeti kétségbeesésbe, méltóságunk feltételezi a másik ember méltóságának tiszteletben tartását, és szabad is csak az lehet, aki más szabadságát nem csorbítja” – olvasható a két nagyváradi alkotó köteteinek fülszövegében. Derű, méltóság, szabadság a kulcsszavai Felméri Kázmér történetének, emiatt fontos a Napos Oldal sorozat ötletgazdáinak és szerzőinek Karácsony Benő regénye.

Demény Péter író, a kiadványok méltatója Karácsony Benő munkásságára kitérve röviden vázolta: olyan szerzőről van szó, akiről sosem lehet eleget beszélni. Az erdélyi magyar irodalomban sok olyan alkotó volt, akinek csak az egyik arcát ismerhette meg az olvasó, színvonalasan alkottak, ám mégsem lobogtak. Karácsony Benőhöz hasonlóan Szántó György vagy Szilágyi István is szeretnek a történet mögé bújni. Karácsony játékosan, humorral, szabadsággal teszi ezt.

Sorbán A püspök úr pálinkát iszik című regénye Demény meglátása szerint „áradó történetmondással megírt kötet”. Az író erre így reagált: „történetcentrikus vagyok”. Demény úgy látja, hogy az író nagyon izgalmas neveket használ a könyvben, példaként hozta fel a Dull Félixet. Ennek kapcsán megtudtuk, hogy a nevek egyik fele valós, a másik kitalált. „Tulajdonképpen alakok, mondatok határozzák meg az életünket, mindigis érdekelt, hogy hol van az a pillanat, az a pont, amikor megváltozunk, és miért történik ez. Valamilyen oldalon állást foglalunk, valamit éppen gyűlölünk vagy szeretünk, aztán egyszercsak ez megváltozik” – mesélte a szerző a regény kapcsán.
Kinde Hóbanévad című verseskötetében újból találkozhatunk a már jól ismert versszereplővel, Szandra May-jel, aki ezúttal hóra vágyik, de hiába kapja meg, már nem lesz tőle boldog. Úgy is mondhatnánk, hogy nagyon személyes könyv ez, hiszen a versek akkor születtek, amikor a szerző lánya, Anna Budapestre költözött; egy olyan tél története tehát, amikor nem volt már otthon a kislány, erről beszél a Zöld takaró című vers is.
Az Irodalmi Jelen kérdésére, hogy miért Karácsony Benő egyik regénye az új sorozat névadója, Kinde elmondta: „Az embereknek és nekünk is jót tesz, ha van egy követendő példa. Karácsony Benő ilyen, ezért kötődik hozzá, és konkrétabban a Napos oldalhoz az új szépirodalmi sorozat. A Napos Oldal Könyvek kortárs szépirodalmi sorozatban olyan szerzőket tervezünk közölni, akik akár egy laza baráti társaságot, valamiféle irodalmi csoportosulást is alkothatnának a derű, méltóság és szabadság jegyében.”
A Napos Oldalról a Riport Kiadó igazgatóját, Simon Juditot is megkérdeztük, akitől megtudtuk: „A sorozat alapötlete éppen a derű, a méltóság és a szabadság. Ehhez kerestünk szerzőket. A klasszikusok esetében azokat, akiket az utóbbi húsz évben vagy »elfelejtettek« vagy peremre szorítottak. Hadd ne taglaljam az okokat. Karácsony Benő a tragikus sorsú, kiváló erdélyi író megfelelt az általunk fontosnak tartott három jellemzőnek. Ezért is neveztük el legismertebb regényéről a sorozatot.”
Tervezett kiadványaikról Simon elmondta: „A Napos Oldal sorozatban jövőre szeretnénk kiadni Karácsony Benő A megnyugvás ösvényein című regényét, amely kvázi folytatása a Napos oldalnak, valamint a magyar kabaré megteremtőjének, Nagy Endrének A szerelem művészete című könyvét. Természetesen két vagy három kortárs erdélyi magyar alkotó művét is megjelentetjük, ezekről viszont csak jövőre tudunk többet mondani. Ami biztos: újabb riportkötettel jelentkezik Szilágyi Aladár, és reményeink szerint a Riport Kiadónál jelenik meg Tamás Pál szociológus professzor publicisztika-kötete.”
Varga Melinda


