„Nem hiszek az olyan misztikus dolgokban, mint az ihlet”
Szilágyi István, a Korunk Akadémia és a Magyar Írószövetség szervezte Írói estek rendezvénysorozat vendégeként legújabb, Bolygó tüzek című novelláskötetéről, korábbi regényeiről és kolozsvári kötődéséről mesélt a népes közönségnek.
„Nem hiszek az olyan misztikus
dolgokban, mint az ihlet”
Szilágyi István nem túl gyakran mutatkozik közönség előtt egyéni írói esten vagy könyvbemutatón, a Kossuth-díjas íróval inkább a Helikon folyóirat szerkesztőségében, a Bulgakov kávézó fontosabb irodalmi rendezvényein, a bölcsészkaron vagy egy-egy jó színházi előadáson, a Kolozsvári Magyar Operában lehet találkozni. Mindez kissé misztikussá teszi az Agancsbozót, a Hollóidő, a Kő hull apadó kútba vagy a legutóbbi, a Magvető Kiadó gondozásában megjelent Bolygó tüzek című kötet szerzőjének alakját. Olyannyira, hogy néhány lelkes olvasó Budapestről is képes volt Kolozsvárig utazni, hogy találkozzék vele.
Az Írói estek rendezvénysorozat házigazdája, Balázs Imre József a ritka pillanat alkalmával kolozsvári kötődéséről, fontosabb köteteinek keletkezési történetéről, írói mesterfogásokról kérdezte Szilágyi Istvánt, de arra is fény derült, hogy miért nem láthatjuk az író műveit színpadon vagy filmen.
Szilágyi István szülőföldjének nem Kolozsvárt, hanem a Szilágyságot tekinti. Bár szülei a harmincas években Kolozsváron élnek, de aztán hazaköltöznek Zilahra, így az író gyerekkori élményeit a Szilágyság határozza meg. Nem próbált mindenáron érvényesülni az elmúlt negyven-ötven évben: „Ilyen formában nem vagyok próféta a saját hazámban”– fogalmaz az író. Írói pályája indulása kapcsán a jogi fakultást végezett Szilágyi István elárulta: a bölcsészkar körül csak a lányok és mostani felesége kedvéért fordult meg, ilyen irányú képzéssel nem rendelkezik, éppen ezért sosem tartotta magát profinak és az olyan „misztikus dolgok”-ban sem hisz, mint az ihlet. Mégsem mondható, hogy az író szakmai felkészülés híjával maradt volna, hiszen még szinte iskolás korában a nagy klasszikusoktól az amerikai színművekig szinte mindent elolvasott, amit fontosnak vélt.
Balázs Imre József kérdésére, hogy mitől lesz egy születő mű novella vagy regény, illetve mennyi időt szán egy-egy alkotás megírására, az író elmondta: tulajdonképpen teljesen esetleges, hogy mikor mivel foglalkozik, és mennyi időt dolgozik rajta. Ha valamit az elejétől végéig nagyon pontosan tud, nem írja meg, az számára már nem érdekes. Az ilyen jó sztorikkal a valamikori tárcaírók tudtak élni. „Az írásban saját magam számára akarok valamit tisztázni és megfejteni. Erre meglehetősen jó példa a Kő hull apadó kútba. Már nem tudom pontosan felidézni a könyv alapjául szolgáló történetet, úgy él bennem, ahogy a könyvoldalakra került” – magyarázta.
A Bolygó tüzek című, 2009-ben megjelent legutóbbi kötet a szerző „korai tapsifüles gyarlóságait” is tartalmazza, vagyis olyan írásokra bukkanhatunk benne, amelyek a korai pálya időszakából maradtak meg, ezek mellett kapnak helyet az újabb novellák. Balázs Imre József megállapítása szerint a kötet néhány aspektusa visszakacsint az Agancsbozótra is.
Az Agancsbozótról szólva Szilágyi beavatott: abban a történetben az volt számára az izgalmas, hogy miként nyerheti vissza az ember bizonyos vészhelyzetekben egyéniségét, amelytől megfosztották. Aztán egyszercsak azon kezdte észrevenni magát, hogy a szereplők maguktól kezdenek el mesélni egy teljesen különleges helyzetben, barlangba zárva, így sorsuk visszamenőleg egyéni sors lett. De ezt a regényét a sikerek és Magvető újrakiadási felkérése ellenére is túlhaladottnak tekinti. „Amilyen vaskos könyv, egy nő sem szerepel benne, ami nem biztos, hogy szimpatikus az olvasóknak”– jegyezte meg nevetve. A kilencvenben napvilágot látott kötet nem volt túl népszerű a kor hirtelen szabadságában, amikor a könyves standokon tulajdonképpen bármihez hozzá lehetett jutni – emlékezett vissza az író. Balázs Imre megemlítette, hogy Tompa Beáta filozófia tézisregényként határozta meg az Agancsbozótot, ám a moderátor szerint éppen a felvetett problémák, a válasz keresése miatt nem tekinthető annak.
Érdekes időrendiség jellemzi az író köteteinek megjelenését, hiszen a Mesterek balladájában vagy a Bolygó tüzekben megjelennek olyan helynevek, utalások, amelyekkel a 2000-ben napvilágot látott Hollóidőben is találkozunk, ennek ellenére 1990-ben az Agancsbozót jelenik meg, nem pedig a fent említett regény. Ennek okát Szilágyi az írói szabadságvággyal magyarázza: „Ha a mában próbálok megjeleníteni dolgokat, valamiféle kacsalábon forgó vár lesz”.
Gálfalvi György egy 1970-ben megjelent interjújában azt derítette ki, hogy az író akkor éppen történelmi elbeszéléseket írt. Erre visszaemlékezve Szilágyi arról beszélt, hogy már egészen fiatalon szeretette olvasni ezt a műfajt. A Hollóidő akár történelmi regénynek is tekinthető, nyelvezete és cselekménye egyaránt erre utal. A Hollóidőben, valamint a Bolygó tüzekben is szereplő, az esten felolvasott Ítélet című írás kapcsán arról faggatták a szerzőt, hogy miért nem láthatjuk színpadi feldolgozásban is az áldozat-hóhér problematikáját. Az író válasza az volt, hogy sosem volt ilyen szándéka, és mások felkérését is mindig elutasította. Ha színházban egy-egy előadást látott, a gyengébbek kapcsán azt állapította meg, hogy ilyet nem érdemes írni, ha viszont egy Dürrenmatt-darabot nézett meg, akkor meg azt a következtetést vonta le, hogy ilyet úgysem lehet.
Egyed Emese a filmadaptációra kérdezett rá. Kiderült: maga Fábri Zoltán Kossuth-díjas film- és színházi rendező szerette volna filmvászonra vinni a Kő hull apadó kútba című regényt, és már úgy tűnt, hogy sikerül is, de az akkori magyar kormány nem biztosította a film elkészítésének anyagi fedezetét.
A Bolygó tüzek című novelláskötetnek az esten felolvasott szemelvényei azonban újra meggyőzték a jelenlévőket, hogy ha színházban és moziban nem is lehet Szilágyi István művekkel találkozni, elolvasni mindenképpen érdemes őket.
Varga Melinda
