Kristálytiszta minimalizmus – Acsai Roland kötetbemutató estje a Zsivágóban

 

 

 

 

 

Váradi Péter, a Gyémánttengely sorozatszerkesztője szútraszerűen előadott bevezetőben fejtette ki, hogy néhány vers, néhány verseskötet képes a béke szigetévé válni, és Acsai Roland kötete azzá lett. A költővel Gaborják Ádám beszélgetett, kérdései pontosak voltak, a társalgás mindvégig feszes és szerény maradt, nem dőlt el a költő egójának fényezése felé. Mert általában az a baj a kötetbemutató estekkel, hogy a moderátor inkább csak legyezgeti a szerző hiúságát, a versek háttérben maradnak, nem derül ki, végülis miért fontosak. Ezúttal azonban az érzékeny és alázatos megközelítésnek köszönhetően az est közönsége – még ha ismerte is korábban Acsai Roland verseit – többlettel térhetett haza.

A kortárs magyar költészetre ráveti árnyát József Attila szenvedős-belehalós élet-poétikai hozzáállása. Sarkítva: a költő nyöszörögjön, éhezzen, szenvedjen, fájjon, és mindezt sértődötten vágja verseiben anyja, családja, nője, környezete, barátai, hazája, a világ és (ha már mindenki otthagyta) a magasságos isten szemébe. Csaljon és csalódjon. Merüljön alá. De nem látjuk ettől az árnyéktól, hogy a költő “istennek kilőtt nyila”, aki életét a szent szavak kimondásának szentelte, vagy egyszerűen: akinek ostoroznia és gyógyítania kell verseivel. Az olvasó nyugodtan hátradől, hiszen ő is – a kiválasztott – ugyanolyan romló anyagból van, mint a többi ember. Nem kell kényelmetlenül emlékeznie arra, hogy isten gyermeke ő is, hogy nem tengődni született, mint egy állat, hanem az élet nagy lehetőségét ezerszeresen megragadni. Aludhat, senki sem zavarja, hogy éberré váljon. De mi van akkor, ha nem saját szenvedéstörténetével traktál bennünket a poéta versében, hanem a boldogságra, a családra, a nyugalomra irányítja figyelmünket? Verseiben sima a tenger, felhőtlen az ég és könnyű a föld. Mint Acsai Roland költeményeiben sokszor, és erre kérdezett rá elsőként Gaborják Ádám, amire a költő így válaszolt: most az élet harmonikus és boldogabb oldalát hangsúlyozom, mert ezt élem.

A kötet darabjai Norvégiában születtek, több helyszínen, így pontosan beleillik Acsai Roland eddigi tér-poétikai elképzeléseibe, hiszen korábbi könyve, a “Két ég satujában” ugyanezt a költői játékot űzte, csak Finnországgal. És hogy most miért éppen Norvégia? – a válasz humoros volt és egyben elgondolkodtató. Kun Árpád kereste meg, s vetette fel, hogy van neki egy faháza a norvég hegyek között, cseréljenek otthont egy nyárra. Így kerültek Gaupnébe, a norvég városkába, amelynek völgyét Acsai Roland isten tenyerének hívta. Ahogy mondta, Kun Árpáddal nemcsak lakhelyet, hanem témákat is cseréltek, így verseik között párhuzamok vannak. Sőt, mindkettőjük kötete azonos évben, ugyanannál a kiadónál jelent meg. Külön érdekesség, hogy a kisváros nincs messze Wittgenstein egykori házától, amelyhez a kötet megrázó verse, a Wittgenstein háza Skjoldenben című szól. “Wittgenstein faházát hiába/ Keresnénk: csak kőből hordott// Alapzata látható a hegyen./ A hegyen, mely mintha maga is// Egy letűnt óriás vagy isten/ egykor állt házának alapzata lenne.” A tér költészete öko-poétikai magatartással egészül ki, a természet pusztulása miatti aggódással. Acsai Roland szerint ezt leginkább az északi költők érzik át manapság. Rájuk a legjellemzőbbek a tájversek, a letisztult fogalmak és formák. Bár megemlített két magyar költőt, idősebb kortársat is, akik a minimalizmus felé vonzották: Tandori Dezsőt és Györe Balázst. Visszatérve a természettel való kapcsolatra, Acsai Roland mesélt még egy erdőről, amely a kék vércsék egyik utolsó lakhelye hazánkban. A fát folyamatosan lopják, és ahogy fogy az erdő, úgy tűnik el a madár is. Erről írt legutóbb verset, amely az Ambroozia című irodalmi lapban jelent meg.

A beszélgetésben szó volt még a szövegek szóhasználatáról, Wittgenstein kísértetéről és a norvégiai sziklák geometrikus alakzatairól, mint a költő számára szimpatikus konstruktivizmus és minimalizmus hordozóiról.

Terveiről csak annyit mondott Acsai Roland, hogy gyerekverseket szeretne írni. Mindent összevetve a tömör, alig egy órás bemutatón egy fárasztó nap után is figyelni lehetett és tanulni Norvégiáról, életről, alázatról, tisztaságról. A Hajnali kútból kristálytiszta, hűs vizet meríthettünk.

 

Weiner Sennyey Tibor