A legjobb rendezés díját a Csíki Játékszín kapta IX. Nemzetiségi Színházi Kollokviumon Tasnádi István Finito című drámájának színreviteléért. A darab rendezője, Victor Ioan Frunză nem először dolgozott együtt a székelyföldi társulattal, és most is megtalálta a hangot a színművészekkel.

Társadalom-paródia nyelvi bravúrokkal

Realista, naturalista és egyben szürrealista stílusban bontakozik ki a rendező színpadi álma, így közelít Blondin Gáspár világához, aki a negyvenes éveiben jár, tizenkilenc éve él házasságban Valival, de egyszercsak elveszíti munkahelyét, kicsúszik alóla a talaj és eldönti, megoldásként a halált választja. A hír gyorsan terjed Nagyábránd községben, Gáspárnak furcsábbnál-furcsább látogatói lesznek, a kisstílű polgármestertől a lecsúszott sztáron át a nárcisztikus showman-ig és a dilettáns költőig mindenki arra szeretné rábírni, hogy valamely általuk nemesnek tartott cél érdekében haljon meg. A színpadon valódi autót, valódi gáztűzhelyt, valódi kutyát láthatunk, sőt, még valódi ételszagot is érzünk, mindehhez pedig stilizált elemek, kartonfalak, vetített képek társulnak. A tér látszólag túlzsúfolt, de mindennek megvan a maga funkcionalitása. Az, hogy egy román rendező, aki nem beszéli a magyar nyelvet, kortárs magyar drámához nyúl, amely ráadásul verses formában íródott, kiemelkedő tehetségre és színházi jártasságra utal. Nem véletlen, hogy a zsűri tetszését a Finito nyerte el, bár több nagyon jó produkció is szoros versenyt futott vele.
Tasnádi dramaturgiája a helyzetkomikumra épít, a szöveg nyelvi bravúrjai nem hagyják unatkozni a nézőt. Persze, a drámai textus önmagában nem elegendő, a jó szövegtől még nem lesz szórakoztató az előadás, ám a csíki színészek remek beleéléssel játsszák el a szinte rájuk szabott karaktereket.
Kozma Attilát már megjelenése is segíti Blondin Gáspár megformálásában. A kispolgári családfő pocakos, enyhén mackós testalkatú jelenség, nem is tudnánk másképp elképzelni egy negyvenes életunt férfit, aki a munkanélküliség tétlenségére kárhoztatva egész nap a tv-csatornákon lavíroz. Dacos, makacs, magába zárkózó, néha a végsőkig kétségbeesett, mániákusan depressziós. Bezárkózik az árnyékszékbe, csakhogy ne hallja felesége, Vali (Szabó Enikő) civódását. Vali nincs elkeseredve, hogy férje munkanélküli, azon sem lepődik meg túlságosan, hogy meg akarja ölni magát. Neki egy hús-vér férfira volna szüksége, ezt a férjétől már nem kapja meg, házaséletük nem működik, és ahelyett, hogy vigasztalná elkeseredett férjét, inkább azzal vádolja, hogy megcsalja. Mielőtt a néző elgondolkodna az ismerős élethelyzeten, feltűnik a szomszéd, Misi (Pap Tibor), akit az asszony hívott, hogy kiszabadítsa öngyilkosságra készülő férjét a budiból. Misi a házasélet működésképtelenségének okairól, a negyven év körüli férfiak problémáiról tart filozófiai kiselőadást.
A végzetes elhatározás hallatára felkeresik Gáspárt a város és a vidék hírességei. A néző azt gondolná, meg akarják győzni, hogy ne legyen öngyilkos, ám pont az ellenkezője történik. Pacsik Ferenc, a polgármester (Lőrincz András-Ernő), Bicke B. László, a költő (Giacomello Roberto), Tigris Niki, a popsztár (Dálnoky Csilla), Juhos Buda, a rendőrőrnagy (Kosztándi Zsolt), Pál, a médiaszemélyiség (Veress Albert) és tv-s stábja: Reszlik Hajnalka Myrtill riporter (Benedek Ágnes) meg Bak Tamás operatőr (Bilibók Attila) a tragikus ügyet saját érdekeik érvényesítésére szeretné kihasználni. A polgármester arra kéri Gáspárt, hogy a húsfeldolgozó üzemért legyen öngyilkos, a lecsúszott popsztár a bulvársajtó figyelme végett szeretkezik a férfival, Misi a szerszámait akarja, a médiaember pedig élő valóságshow-ban közvetítené az öngyilkosságot. Az ajánlatokból Vali nyeri a legtöbbet: pénzt, egyéb juttatásokat és új férfit.
A sajátos ajánlatok parodisztikusnál parodisztikusabb jeleneteket szülnek, a látogatók kényeztetik Gáspárt, aki végül már nem szeretne meghalni, de nincs visszaút, eleget kell tennie annak, amit vállalt, bezárkózik az illemhelyre, amelynek résén át felesége leszúrja. Aztán jön a Hivatalos úr (Bodea Tibor), mobil kartonpulpituson, sárga csillagmintás, kék nyakkendővel, egyik oldalán magyar (Ráduly Beáta), másik oldalán jelnyelvi tolmács (Fekete Bernadetta), hozza a megváltást a már halott Gáspárnak, a többieket várakozásra inti, így senki sem kapja meg, amit szeretett volna.
Akárcsak a Bányavirág, a Finito is társadalmi korrajz, az előbbi székely kistelepülések nyomorába viszi a nézőt, az utóbbi a lecsúszott, igénytelen ember mindennapjaiba kalauzol. A valóságshow beépítése a darabba még inkább kiemeli a szenzációra éhes átlagember jellemzőit, az egymásra nem figyelést, a kiüresedést, mindezt pedig bravúros nyelvi poénokkal tűzdelve.

Székely Csaba Bányavirág című drámájának ítélték a legjobb előadásért járó elismerést a IX. Nemzetiségi Színházi Kollokviumon. A szakmai és a közönségzsűri egyaránt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Yorick Stúdió előadására szavazott. A darabban szereplő Bányai Kelemen Barna a legjobb férfi alakítás díját kapta átütő színpadi játékáért.

Kortárs dráma vitte el a babért

A bányavirág a föld méhében található kristály, avagy a szimbolikus értelmezés szerint: szellemi, lelki érték, amely nem látható és szerencsétlen helyzete miatt nem tud felszínre törni. A díjnyertes dráma cselekménye egy bányavidéken játszódik, ahol a megélhetést biztosító bánya bezár, munkanélküliségbe, kilátástalan helyzetbe, öngyilkosságba vagy alkoholizmusba taszítva az ott élőket.
„Székelyföldön kétszer nagyobb az öngyilkosságok aránya, mint egész Romániában. Senki nem tudja, miért. Egyesek a zord időjárással, a hegyvidék ridegségével magyarázzák. Mások azzal, hogy a bicskához gyakran nyúló falusi székelyek számára más az emberi élet értéke. Az ő világukban a Nap hamarabb nyugszik le. Ilyen környezetben játszódik a Bányavirág, és ebben él az egykori bányász, Vajda Iván, aki a bánya bezárása óta reményvesztett munkanélküliként éli mindennapjait, és gondozza beteg édesapját. Nem azzá vált ez a világ, amivé szeretett volna. Hozzá hasonlóan kiutat keres szűkebb környezete is: féltestvére, Ilonka, barátja, Mihály, szomszédjai, Illés és Irma. Mindenki a maga módján” – írja Székely Csaba, a Bányavirág szerzője.
A darab témája közel áll a nézőhöz, megérinti, mert a mindennapok problémájával szembesíti, a munkanélküliség, a tehetetlenség érzése nemcsak a bányatelepen, hanem a kisvárosokban, a faluközösségekben is húsbavágó probléma. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Yorick Stúdió nem is választhatott volna jobb darabot egy kisvárosi színház közönségének.
Az előadást nézve Kötő József Színjátszó személyek Erdélyben (1919-1940) című könyvének üzenete ugrik be, miszerint a két világháború közötti erdélyi színjátszás jellemző vonása az volt, hogy egyszerre tudott erdélyi, magyar és egyetemes lenni. A jelenkori erdélyi színházi palettáról éppen ez a téma hiányzott eddig, egy olyan kortárs darab, amely a mi problémáinkat jeleníti meg a világot jelentő deszkákon, de nemzetközi súlya is van. A Bányavirág ily módon nemcsak egy tájegység jellegzetességeire, annak hagyományaira, az ott élő emberek szerencsétlen sorsára mutat rá, hanem általános emberi szintre emeli konkrét mondanivalóját. A kilátástalan ember története bárhol a világon valóság, csak az a kérdés, hogy milyen keretet rajzolunk köré.
A nagyon erős drámai szöveghez finoman idomul Sebestyén Aba rendezése, amelynek köszönhetően jól megformált, precízen átgondolt színpadi képet, karaktereket láthatunk. A szereplők alkati felépítésükben is tükrözik az író szándékát, ehhez pedig szervesen simul a díszlet, a jelmez. Hatásos megoldás az ablak használata, amelyen betekinthetnek az arra járók, mintha nem is lenne ezeknek az embereknek magánszférájuk; átlátszóvá teszi ezt a világot, amelyet csak a hagyományok őrzése fércel egybe. A természetesség lételeme a produkciónak, Viola Gábor, Kovács Botond és Bányai Kelemen Barna, valamint Gulácsi Zsuzsanna és Nagy Dorottya annyira hitelesen játszik, hogy a néző szinte érzi a pálinkaszagot, a gulyás ízét. A fekete humorral tarkított, néhol székely viccekre emlékeztető poénok is nagyon ismerősek és közérthetőek, legalábbis az erdélyi néző számára színpadi csemegét jelentenek. Annak ellenére, hogy a darabnak tragikus üzenete van, végignevetjük az előadást.
Fontos megemlítenünk, hogy idén júniusban Székely Csaba a Bányavirág című darabjáért megkapta a Kortárs Magyar Dráma Nyílt Fórumának elismerését, a Vilmos-díjat, szeptember 21-én, a Magyar Dráma Napján pedig átvehette a Szép Ernő-jutalmat. Mindez azt bizonyítja, hogy a Bányavirág sikere átlépte az országhatárt, az erdélyi dráma Magyarországon is szakmai elismerésben részesül.

Varga Melinda