Irodalmi Jelen

A kultúr-recycle origója – Fiatal folyóiratok találkozója Újvidéken

2011. október. 09. - 22:29

Amikor összművészeti folyóiratok találkoznak a Vajdaságban, átalakul a tér, életre kelnek a kukák és újra értelmet nyer az avantgárd szó. Szögi Csaba jegyzete.

A kultúr-recycle origója

– Fiatal folyóiratok találkozója Újvidéken

Szöszölök, mint aznap is jó ideig, végigolvasom a légiós regényt, cigi, térülök-fordulok, gyűszűnyi gyümölcspárlat, kamilla, még egy cigaretta... Ráérek, végre, a szerkesztőségi munka – hála érte! – mára letudva, a nő majd csak kilenc felé érkezik, nyugodalmas délután, mint az aznapi is.

– Te tudnál ilyen körülmények között írni? – kérdezi aznap Ottó csodálkozva.

– Persze – válaszolom, és körülnézek, hogy milyen körülmények. Én mindenféle körülmények között tudok írni. – Noha utóbb másként alakul, elszöszölgetünk egész délután, magam leginkább emésztek: van mit, a Forum szakácsnéje kitett magáért. Én is.

Dolgozzunk kész anyagból, ajánlja valaki, nosza. Így nem írok én sem, azaz kicsit később mégis: bevásárlólistát, kinek milyen márkájú söröcskét kell hozni a közeli közértből, Lav, Jelen, Nikšićko... És ki mást is lehetne megbízni ezzel a nemes feladattal, mint az öreg gonzót?... (Egyszemélyes Vajdasági Beat Irodalom, mondja János és Ottó a DNS cirkáló fedélzetéről; így van-e vagy sem, mindenesetre hízelgő rám nézve.) Nincs kéznél meszkalin, megteszi a komlóval dúsított árpafőzet is, tegyünk hát valami hasznosat is – engedelmesen felírom a tételeket, majd a bolt felé félálomban EL.

Előbb viszont még kukázunk is! A Forum udvarán egy bazi nagy konténer, benne megannyi kincs – (naná!) újságszerkesztőség, könyvkiadó és nyomda –, derékig merülünk a kultúra mocskában. Amilyen disznó vagyok, roppantul élvezem.

És már dolgozunk is keményen – főképp Erna. Készül a gigászi kollázs. (Természetesen – némi utósminkeléssel, tréfás kiegészítéssel – a sörlista is felkerül rá!) Samu János Vilmos barátom a későbbiekben persze roppant tudományos magyarázatot kanyarít melléje, kérem tisztelettel: egy multidimenzionális objektumot hoztunk mi itt létre seperc alatt! Nem árt ez a körítés másnap a média képviselői előtt, performansszá lényegül a lépcsőházi felolvasásom is, miközben a közönségünket visszavezetjük a kultúr-recycle origójához – a kukához. Közben csudára élvezem, ahogyan Bencsik Orsi huncutul erotikus sorai hangzanak fel mély férfitorkomból.

Valójában „csak” játszunk egész délután és este is. (Vagy csak én lennék ennyire infantilis, én, az „öreg”?) Mivel valamelyikünk elterjesztette a rémhírt, hogy ez az egész egy valóságshow – „Csak engedjétek el magatokat, legyetek lezserek és spontának. Nincs semmi megkötés!” – szólt dr. Csányi Erzsébet a megnyitón, majd rejtélyes módon eltűnt, nem is láttuk másnap délutánig –, időnként a falakat kutatjuk tekintetünkkel, hogy hol lehetnek a kamerák.

Nos, szerelmek ilyen hirtelen nem szövődnek ugyan, ám a szemetesben akadt néhány hibátlan lemez is, ezeket szépen a lejátszóba csúsztatjuk – most jut eszembe, ember, miért nem egyszerre az összeset?! –, és máris alakul a hangulat. A sör jön, majd megy, azaz fogy, majd megint jön – ilyen egy furcsa közlekedőedény a művészgarat! Kis holland szuvenír még, s meglepődve konstatálom, hogy már magam is lelkesen ollózok és ragasztok – pedig nem vagyok kifejezetten manuális típus... Mivel Beethoven, Chopin és Pavarotti – ők a kukából! – hamar lefuttatják a magukét, jöhet a YouTube, és ehhez persze kell egy lemezlovas is: újra hasznossá teszem magam.

Megvolt már szerintem eddig is ez a sajátos ölelkezés a folyóirataink szerkesztősége között, bennem mindenesetre Egyként lélegzik a hasonlóan gondolkodó fiatal alkotók minden moccanása. Mégis, szükség volt erre a Nagy Közös Önfeledt Játékra, serkentőleg hatott mindannyiunkra, ötletek vetődtek fel a majdani szorosabb együttműködéssel kapcsolatban, ami javarészt meg is fog valósulni – vagy ha esetleg mégsem, akkor legalább átböngésztük egymás kiadványait, és nem utolsósorban egy jót – és jó nagyot! – beszélgettünk.

(Másnap el is magyaráztam az értetlen riporternőnek, hogy ez a gigászi, összeragasztgatott és telifestett, öt egybefonódó karikából álló alkotás, mely a Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium Tudósklubjában és dr. Csányi Erzsébet jóvoltából az elmúlt egy nap folyamán létrejött, az öt folyóirat, a DNS, a Jel-folyam, a Pluralica, a Sikoly és a Symposion egységét szimbolizálja, nem pedig valami rendhagyó olimpia-jel. És pláne nem a szemetesből előbukkanó háromfejű Kenny, amint éppen két bazi nagy csöcsöt fal fel.)