Hascsikaró színházi desszert?

Heiner Müller Kvartett című darabját az Aradi Kamaraszínház és a MASZK Egyesület mutatta be a kilencedik Nemzetiségi Színházi Kollokviumon. A késő esti, teltházas előadásról ambivalens érzésekkel távozott a közönség.

Hascsikaró színházi desszert?

A provokatív, filozófiai töltetű szöveg, meghökkentő díszlet, vad, olykor már-már rémisztő egyórás színpadi játék kiforgatta a lélek köpönyegét, lemeztelenítette az érzéseket, nem hagyva helyet másnak, mint ösztönös, állati mivoltunk kibontakozásának. Kegyetlen, de ugyanakkor pompás érzékenységgel színre vitt előadás Heiner Müller Kvartettje, amelynek ihletforrása Choderlos de Lacos levélregénye, a Veszedelmes viszonyok.

A forradalom előtti francia könyv a szalonok, budoárok, buja érzékiségű hálószobák fertőjébe kalauzol el, Müller viszont a harmadik világháború bunkerébe helyezi a cselekményt, így függetlenítve időtől és tértől a történet magvát, sugallva, hogy a történelmi ember megszűnt létezni, csak a férfi és a nő maradt a maga meztelenségében. A szerelmi párbajt vívó két arisztokrata, Valmont vikomt és Merteuil márkiné ádáz szexuális játéka, hazugságoktól, gonoszságtól, minden emberitől megfosztott világa a francia divatot idéző krinolin alatt meghökkenti a nézőt. Az érzelmileg és fizikailag is meddő szerelmespár eljátssza a hűséget, a megcsalást, a csábítást, a kegyetlenséget, a szenvedélyt, megvetve mindent, ami a külvilághoz tartozik. A nőnek a férfi csupán eszköz vágyai csillapításához, további életek formálásához, epizód, amely, ha elmúlik, pótolható másikkal. Kegyetlen igazságok, kőkemény lét-aforizmák? Vagy csak egyszerűen a drámaíró látja ferdén a világot? A néző még intenzívebben kénytelen elgondolkodni a férfi-nő kapcsolat lényegén, amikor a két szereplő nemet cserél. Megmozdul a bennünk lakozó férfi, a belénk rejtett nő, felszínre kerülnek az elfojtott gondolatok és ösztönök.

A Harsányi Attila és Balog József alkotta díszlet emlékeztet a francia forradalom korára, de ugyanakkor a modern, elképzelt világ rideg, kietlen bunkere. A két főszereplő: Harsányi Attila és Éder Enikő játéka pedig hátborzongatóan hiteles, ijesztően valóságos. A dominát játszó női főszereplő óriási pálcája, a félállati mivoltra utaló karmos kesztyű, a műfogsor, a paradicsomra emlékeztető alma, a termékenységet, bujaságot és egyben szépséget idéző rózsa fokozza az összhatást.

Az Irodalmi Jelen kérdésére Balog József, a darab rendezője elmondta: kisebb-nagyobb megszakításokkal mindössze három hetet próbáltak, de rengeteget beszélgettek a korántsem könnyű szövegről. „Müller ugyan megad egy nagyon pontos helyet és időt a cselekmény kibontakozására: a francia forradalom előtt és a 3. világháború után, de hát ilyen idő nincs, ilyet csak az ember vagy a színház tud kitalálni. Nyilván megírta a saját hidegháborús korát, ezzel megmutatta, hogy nincs történelmi ember, csak magánember, csak a vágyaival küzdő ember van, csak az egymást tépő húsok és lelkek léteznek, egy férfi és egy nő, ezer férfi és ezer nő. Ez egy hascsikarós desszert, vagy egy olyan főétel, amit nem mindenkinek bír el a gyomra” – vélekedett a darabról Balog.

„Nem irigylem a nézőket, szerintem csak ülnek és fogalmuk sincs arról, hogy ez micsoda. Aki nem olvasta, vagy nem érzékeny a Müller-típusú szövegekre, annak rendesen próbára teszi az agyi kapacitását. Ezt az írott szöveget egy óra alatt befogadni szinte képtelenség, a magam részéről nagyon élvezem, hogy nem értik” – fogalmazott Harsányi. – „Aradon ilyeneket szoktunk csinálni, a Rudolf Hess tízparancsolata vagy a Lovak az ablakban is hasonló volt. Ilyen borzasztó nehéz szövegeket kaparunk elő, szerintem ez már perverziónkká vált. A Kvartettet Tapasztó Ernő találta, a színház vezetője. Borzasztó élvezetes játszani annak dacára, hogy ilyen nehéz.”

Éder Enikőt is intenzíven foglalkoztatta a szöveg. „Azokban a napokban kicsit másképp is gondolkodtunk, mint a hétköznapokban, gazdagabb látásmódot nyújt a szöveg. Nagyon sokat beszélgettünk róla az olvasópróbák után. Nemcsak a szöveg, a díszlet is egy egészen másfajta előadásmódot igényel. Ezt a művet langyosan megcsinálni nem lehet. Van, akinek tetszik, van, akinek nem, de Müller nem hagy hidegen senkit. Ugyanezt kellene tovább vinni a színpadon. Úgy érzem, hogy ez sikerült nekünk.”

Balog szerint lehet, hogy az előadás mellett olyan típusú beszélgetésekre volna szükség a nézőkkel is, mint amilyenek a próbák alatt folytak. „A mi színházi kultúráinkban pont ez a megágyazás, beszélgetés, talajmunka hiányzik, a nézőkhöz való odahajolás, ennek a nyelvnek az elsajátítása. A darab azokhoz szól, akik a teátrumot nem kikapcsolódásnak tartják, hanem áramnak, motornak, amely a hétköznapokon túl egy szellemibb, intenzívebb, az önismeretet és egymás megismerését szolgáló világba kapcsol.”

Varga Melinda