Bár kritikus tömeg nem volt jelen, a FISZ-klub ítészeinek vitája nyugodt mederben folyt a Nyughatatlanokról: Szécsi Noémi regényéről konklúzióként megállapították, hogy az semmiképp nem strandolvasmány, de azért középiskolások kezébe is jó szívvel adható egy-két bevett kötelező helyett.

Strandon vagy könyvtárszobában

– kritikustusa a Szatyorban

A Fiatal Írók rendezvénysorozata, a Kritikustusa boncasztalára ezúttal Szécsi Noémi Nyughatatlanok című regénye került – s bár a mű alapvetően megosztja az ítészeket (interjú az íróval az Irodalmi Jelenen itt), a Szatyor Bárban nem mutatkoztak heves nézetkülönbségek. Teljes egyetértés sem, szerencsére.

Varga Betti moderátor vitaindító felvetése egy Bán Zoltán András megfogalmazta kritikai észrevétel volt: a Nyughatatlanok egy kiváló avantgárd mű és egy silány ponyva közötti sikeres alkotás lehetett volna, de túl sok jó ötlet van benne ahhoz, hogy megtalálja e kettő között az ideális helyét. Az asztal körül ülők kezdetben óvatosan tapogatták körbe BZA véleményét, és saját, pozitívabb értékelésüket is visszafogottan fogalmazták meg. Várnagy Mártának, például,  kifejezetten tetszett, és ezt alaposan meg is indokolta. „Veszélyes könyvek” Szécsi Noémi művei, mondhatjuk Turi Mártonnal: a szerző a hazai irodalomból hiányzó műfajokat emel be történeteibe (kísértethistória, gótika); de még korszakokat is szívesen ötvöz, jegyezte meg Lengyel Imre Zsolt. Antal Nikolett az idegenség motívumát emelte ki a mű fő erényeként, Várnagy Márta pedig egyáltalán nem az ezoterikus vonalat érezte hangsúlyosnak a műben, holott a borító ezt sugallja.

A regény előhangja Jókai Csataképek... című műve egyik novellájának átdolgozása, amely egy erdélyi család brutális legyilkolását beszéli el, de a klasszikus mesemondónál sokkal „tarantinósabban”, jellemezte Lengyel Imre Zsolt.  Jókaival és a 19. századdal való viszonya kulcskérdés a mű értelmezésében, de Antal Nikolett számos jelét találta más szerzőkre és korokra utaló intertextualitásnak is, például móriczi hagyománynak. Turi Márton szerint a mű épp Jókai ellentétévé válik azzal, hogy a piedesztálra emelt nemzeti hősöket megfosztja a mitikus ködtől, profanizálja  a nagy eszméket. Lengyel Imre Zsolt meglátása, hogy épp az írói szándék lepleződik le túl gyorsan e nyitásban: a 19. századi irodalomban szemérmesen elhallgatott, „kisnittelt” részeket írja meg könyvében Szécsi Noémi. Várnagy Márta sokkal pozitívabban ítélkezett: szerinte a (történelmi) regény új értelmezését hívja életre a mű, amelyet a nagy újítók, Kaffka Margit, Füst Milán, Rakovszky Zsuzsa művei kijelölte sorban is elhelyezhetünk.

Ezek szerint tehát nem „újromantikus” művel van dolgunk, mint azt sok helyütt olvasni? – provokált a moderátor, amire Antal Nikolett adta a leghatározottabb választ: sokkal inkább nevezné a regényt a romantikus eszmékkel való leszámolás művének, mint újromantikusnak. Turi Márton szerint, ha már meg akarjuk feleltetni a művet, akkor nem Jókaihoz, hanem a gótikus rémregényekhez kellene mérni. Ezzel határozottan vitatkozott Várnagy Márta, aki kifejezetten a múlt századok prüdériájával való szembenállást érzékelte dominánsnak a műben, Lengyel Imre Zsolt szerint pedig már oly rég letűnt a romantikus nimbusz, hogy aligha van szükség a rombolására.

S hogy mégis mi az, ami legsikeresebben „elviszi a hátán” ezt a művet, nos, e kérdésre négy kritikustól négyféle választ kaptunk. Antal Nikolett az idegenség-szálat emelte ki: e történetben mindenki idegen a másik számára és idegen nyelven beszél. A Nyughatatlanok valójában egy „szinkronizált” regény: az egyetlen magyarul elhangzó mondat kurzívval szerepel benne. Várnagy Márta az identitásvesztést találta kulcsfogalomnak, Lengyel Imre Zsolt kiemelte a karakterek rejtőzködését a csupa-ügynök világban és az atmoszférát. Turi Márton dicsérte a mű humorát, amely épp a pátosztalanításból fakad, bár a korábbi regények iróniáját fájón hiányolta a könyvből. Várnagy Márta a remekül kidolgozott részletekben érzi a mű erejét, amitől az nem egy szimpla, a feminista történelmi regény ismert receptúrája alapján felépülő, kiismerhető szerkezet lesz. (E véleménye Lengyel Imre Zsolt kritikai észrevételével vitatkozott.)

Helytelen a felvetés, hogy „strandolvasmánynak” tekintsük-e a Nyughatatlanokat, hiszen ezzel épp azt a szakadékot mélyítenénk, amelyet eltűntetni kívánunk a „magas” és az „alacsony” kultúra között, hangsúlyozta Antal Nikolett. Lengyel Imre Zsolt messze összetettebb regényvilágnak tartja a Szécsi Noémiét, mint akár Grecsó Krisztiánét vagy Kemény Istvánét – a Kedves Ismeretlen az ezotéria és a letűnt eszmék divatja kapcsán jött szóba. Szécsi Noémi jól megtalálta az egyensúlyt a romantikus „hitek” és az irónia között. Egy mű értéke szempontjából pedig közömbös, hogy bölcsészdiplomával vagy anélkül,  strandon vagy könyvtárszobában veszi-e kezébe valaki.

(A vita résztvevői az ELTE és a Pázmány Péter Tudományegyetem PhD-ösztöndíjas irodalomkritikusai voltak.)

Szöveg és fotók: Laik Eszter