− Elkelne már egy nő is melletted − dohogta, amikor látta, hogy a fia vasárnap délig az ágyban fekszik, délutánonként pedig órák hosszat csak bámulja a televíziót, foga között pattogtatja a napraforgót, és lábát a dohányzóasztalra téve issza a sört dobozból. − Ha megdöglök, te éhen halsz, hiszen egy rántottát sem tudsz csinálni magadnak − folytatta köhécselve, míg összeszedte a lehullott héjakat.

                          
Jelige: Fandango

Macskaálom

A macska felugrott a rozsdás vaskorlátra. Ügyesen egyensúlyozva kuporodott a keskeny fémcsíkra. Hátát púposra gömbölyítve melengette magát a kora nyári napfénnyel. Füle a fejéhez lapult, szemét behunyta, és apró egerekről álmodott. Amikor a cigaretta izzó parazsa az oldalához nyomódott, az egerek szertefutottak, és kimeresztett karmai néhány másodpercig csak a levegőbe martak bele, majd teste rácsapódott a vajszínű Volkswagenre. A hatodik emeletről zuhant le. Letörtek a körmei, kiesett néhány foga, és eszméletlenül feküdt a forró fémkarosszérián. Zihálva kapkodott levegő után, pupillája hatalmasra tágult. Az autót éppen előző nap mosta le a tulajdonosa. Most folyt a fényes motorháztetőn a véres nyál és ürülék.
Az öregasszony csak egy fél óra múlva jött le érte. A járókeretre kötözött nejlonzacskóba belerakta az akkorra már kimúlt állatot, és bedobta a szeméttárolóba. A váladék ott maradt az autón, és a déli napsütés csakhamar csontkeménnyé szárította.
− Lelökted, te mocsok! − fröcsögte, amíg a fémkeretre támaszkodva elhaladt a nő mellett a szűk folyosón, majd befordult az előszobába.
− Lökte a franc − pöckölte ki a csikket ujjai közül a nő, és hosszan utána bámult. − Miért nem vitte be? Folyton itt gubbasztott ezen a rohadt korláton − kiabált az ajtó felé.
Az öregasszony nem válaszolt, egy zörgős papírral matatott a dohos előszobában. Csak a szája széle mozgott, amíg összeseperte a pléhdobozból kiszóródott homokot, és elcsoszogott a konyába a lapátért. Becsapta az előszobaajtót.
A szalmasárgára festett hajú nő a korlátra támaszkodott, és közben piszkálta a körme alját. „Téged kellett volna lehajítani innen, te rohadék!” − gondolta. − „Meg azt a szemét fiadat. De az legalább most jó helyen van.”
− Ha a Józsi kijön, úgyis agyonver! Ez a macska az övé volt − kiabálta az ajtó mögül az öregasszony.
− Na, persze… − hangzott a válasz. −  Verni, meg verekedni… Azt tud. Azért van ott, ahol… − tette hozzá a nő halkabban, szinte csak magának.
Az öregasszony újra kinyitotta az ajtót, és leszórta a homokot az emeletről az utcára. Göcsörtös ujjaival megfogta a fiatal nőt, maga felé fordította, és egész közel hajolt az arcához. Rossz szagú lehelete kígyóként furakodott elő, amint odasziszegte:
 − Igenis, lelökted a Józsi macskáját, te ribanc!

***

A macska valóban Józsié volt. Egy roncstelepen találta, amíg várta, hogy a szalmasárga hajú nő végezzen a kuncsafttal. Bedobta a kocsi csomagtartójába. Csak másnap délben jutott eszébe az állat. Akkor is éppen a bontó környékén várakozott a nőre. Felnyitotta a csomagtartó tetejét. A fekete-fehér foltos macska riadtan ült a piszkos filcdarabon. Maga alá vizelhetett, mert nyirkos volt mellette a kárpit. Megmarkolta a tarkójánál fogva, és kihajította. A macska talpra esett, azután elfutott a bokrok közé. Rövid idő múlva előmászott, és a férfi lábához dörgölődzött. A nagydarab férfi leguggolt, és megvakarta a macska fejét.
− Jól van, na − dünnyögte. − „Legalább nem vagyok egyedül, amíg az a némber odabent teszi a dolgát.” − gondolta, és elnézett a deszkabódé felé.
A némber − vagyis Kozma Juli − tette a dolgát. Amit kértek a kamionosok, szó nélkül végrehajtotta. Csak egyetlen egyszer ugrott ki a bódéból, és a küszöbre hányt. A férfi átható bűze már akkor a torkába kergette a korai reggelit, amikor az belépett a deszkaajtón. Amikor pedig letolta a nadrágját, meglátta, hogy csupa undorító seb az ágyéka.
− Höhö, kislyány! − kapott utána püffedt ujjaival a hájas férfi, és arca hiányos fogú, torz vigyorba merevedett.
Juli ellökte magától, és futva tette meg a néhány méteres utat az Opel Kadettig. Józsi a kocsinak támaszkodva állt, süttette arcát a kora tavaszi napfényben. A kiköpdösött szotyolahéj szanaszét hevert körötte. Amikor Juli zihálva megállt előtte, ököllel az arcába csapott, és belökte a kocsiba. Elindította a motort, az autó okádta a kék kipufogógázt. A kalyibából előtántorgott a férfi, és rázta az öklét. Valamit kiabált is érthetetlen nyelven.
− Rohadj meg anyádban! − hajolt ki a kocsi ablakán Józsi, és kidobott az útra egy kétezrest.
Egy darabig nem vitte Julit a bódéhoz. Új helyet talált. A kiserdő melletti út szélére állította ki a nőt, ő maga kissé beljebb, a fák mögötti tisztáson ült a kocsiban, és figyelte, kik állnak meg. Pár hét után azonban mégis visszakeveredtek a faházhoz. Józsi nem bízott a hébe-hóba megálló autósokban, mert előfordult, hogy nem fizettek. Ilyenkor ordított Julival, hogy nem volt elég rámenős, és néhány pofon is elcsattant.

***

Józsinak négy évvel ezelőtt tetszett meg a fekete hajú, sötét szemű, mosolygós tekintetű lány, aki a gyárban dolgozott a konyhán. Egy Tisza-menti kis faluból menekült fel Budapestre, mert ott nem volt rendes munka. Amennyit Juli apja a feketemunkából keresett, azt mind a kocsmába hordta el. A lány többre vágyott, mint hogy savanyú almát rágcsálva naphosszat a ház előtt üldögéljen, majd estefelé hazatámogassa az öreget a borgőzős ivóból, és hideg vízben mossa a szennyes inget és nadrágot.
Eleinte csak zöldséget pucolt, meg a nagy kondérokat sikálta a konyha mögötti kis helyiségben, de később már ebédidőben ott állhatott a fényes pult mögött, merhette nagy kanállal a levest, és csippenthette a hússzeletet a főzelék vagy a krumpli mellé.
Józsi akkor már néhány hónapja a karbantartók között dolgozott. Örült, hogy kapott munkát, mert a másfél évnyi munkanélküliség alatt a segélyből és a ritka alkalmi munkákból nem mindig futotta a számlák kifizetésére. Anyjával élt egy lepukkant panelház hatodik emeletén. Ő kifizette a rezsit, a kacska lábú asszony pedig a kevés nyugdíjából főzött és mosott rá.
− Elkelne már egy nő is melletted − dohogta, amikor látta, hogy a fia vasárnap délig az ágyban fekszik, délutánonként pedig órák hosszat csak bámulja a televíziót, foga között pattogtatja a napraforgót, és lábát a dohányzóasztalra téve issza a sört dobozból. − Ha megdöglök, te éhen halsz, hiszen egy rántottát sem tudsz csinálni magadnak − folytatta köhécselve, míg összeszedte a lehullott héjakat.
− A semmire egy nő sem jön − böffentette a férfi. − „Ha jönne is − nézett végig szúrós tekintetű anyján −, tőled mind elmenekülne.” − gondolta, míg az üres sörösdobozt összegyűrte a markában.
Aztán egy napon hazahozta Julit. A lány zavartan állt a konyhaajtóban, és hagyta, hogy az öregasszony végigmustrálja.
− Hát nem éppen ilyet gondoltam, de ha rendesen viselkedik, felőlem maradhat − nézett a lány feje felett Józsira, mintha csak  egy kóbor kutyáról esett volna szó.
És Juli rendesen viselkedett. Reggel ötkor kelt, állva megivott egy bögre tejet, majd felrázta Józsit. A férfi elszívott két cigarettát reggelire, azután együtt indultak hat órakor a gyárba. Együtt is érkeztek haza öt óra után. Juli hozott haza valamit a konyháról, gyakran azt vacsorázták, vagy meghagyták az öregasszonynak másnap ebédre. Nem sokat beszéltek, a rövid vacsorákat követően Juli és Józsi hamar behúzódott a kisebbik szobába. Az ajtó mögül hallgatták az öregasszony motozását a konyhában a lábosok körül, majd az előszobában a csoszogást és a járókeret nyikorgását.
A gyár bezárását megelőző elbocsátások először Józsit érintették. Neki már decemberben nem volt munkája, és újra csak a segélyre számíthatott. Julira tavasszal került sor, amikor újabb negyven embert küldtek el. Sírva jött haza, leroskadt a törött támlájú konyhaszékre, és egyre csak azt hajtogatta:
− Inkább éhen halok, de akkor sem megyek vissza a faluba.
− Eredj be a Józsi szobájába − kárálta az öregasszony −, ha már semmi haszon nincs belőled, legalább ne legyél itt láb alatt! Majd megbeszéljük a fiammal, hogyan lesz tovább − húzta fel Julit a karjánál fogva a székről, és lökött rajta egyet.
Juli segélykérően nézett Józsira, de az csak szívott egyet a kaparós dohánnyal töltött cigarettán, és a foga között odavetette:
­− Most mit bámulsz? Hallottad, nem?
A lány összehúzta magán a kardigánt, és eltűnt a sötét előszobába.
Másnap Józsi leültette a konyhában, és elé tett egy színes papírdobozt. A dobozra nyomtatott képen egy vállig érő szőke hajú nő mosolygott.
− Keverd össze, ahogy kell, és kend a hajadra! Szőke leszel! − mondta a férfi szigorúan.
− Aztán vegyél neki egy olyan magas sarkú cipőt is! − szólt az öregasszony a gáztűzhely mellől  a fiának. − Ebben a lapos vacakban ki fogja észrevenni? − bökött csontos ujjával Juli szandálja felé.

Négy nap múlva Juli ott állt egy roncstelep közelében levő roskatag faház előtt, magas sarkú cipőben, vörösre lakkozott körmökkel, szalmasárgára festett hajjal, piros sortban. Dagadtra sírta a szemét, amíg az autóban ült, és amikor Józsi kiszállt a kocsiból, átfogta a férfi mindkét lábát.
− Én szeretlek téged, és rajtad kívül senkim nincs ezen a világon − zokogta.
− Bazmeg, abból nem tudom kifizetni azokat a rohadt számlákat és a kaját − lökte le Józsi magáról Juli kezeit. − Na, indulj! Nem fogsz beledögleni! Csak addig kell csinálnod, amíg nem találunk munkát.
Juli sosem tudta, hogyan szerzi Józsi a férfiakat. Amíg ő a kis házban volt, gyakran hallotta felbőgni a kocsi motorját, majd úgy húsz perc múlva újra hallatszott, amint megérkezik. Mire végzett, előfordult, hogy már ott állt a másik kuncsaft az autó mellett. Látta, amint fizetett, majd Józsi elindult vele oda, ahonnan elhozta. Többnyire a kamionos parkolóból.

 Elmúlt a nyár, és Juli egyre fázósabban húzta magára reggelenként a rövidnadrágot és a mélyen dekoltált pólót. Lábujjaira konok hólyagokat tört a ferdére taposott magas sarkú szandál vékony pántja. A szalmasárga haj tövében újra és újra előtörekedett soha meg nem tagadható, előző életének fekete csíkja.  Szemében megtört a csillogás, szája sarkába kemény ráncot vésett a keserűség, és a rossz minőségű cigaretta füstje örök társául mellé szegődött. A dohányszag beszívódott minden pórusába, a nikotin sárgára festette az ujja végét, és szájából rossz ízű nyálat csorgatott az út széli fűcsomók közé.

   ***

Amikor Józsit kiengedték, észre sem vette, hogy nem sündörög az állat a lába körül a konyhában.
− A macskát ez lelökte a korlátról − intett fejével a kisszoba felé az öregasszony. − Most odabent kussol.
Józsi félretolta a tányért, szívott egyet az orrán, és lassan elindult a hátsó szoba felé. Az előszobában még ott hevert az üres pléhdoboz. Amikor elhaladt mellette nagyot rúgott bele. Az edény végiggurult a ragacsos linóleumon, majd megállt a szoba ajtaja előtt. A férfi durván feltépte az ajtót, a fémdoboz a sarokba szorult. Juli falfehérre váltan állt az ablak előtt. Józsi összehúzott szemmel elé lépett. Kivette szájából a rövidre szívott cigarettát, és a füstöt a lány arcába fújta.
Juli hátralépett, de a férfi elkapta a csuklóját, és elnyomta rajta a csikket. Juli felsikoltott. Józsi röhögött, és durván az ágyra lökte.
− Na, te kurva, hogy is volt azzal a macskával? − kérdezte, miközben lassan lecsatolta derekáról a vastag bőrszíjat.

***

− Hozd rendbe magad, te szerencsétlen! − ripakodott rá az öregasszony egy este. − Nem csoda, hogy alig kellesz valakinek.
Juli felkente ismét hajára a csípős pépet, lemosta körmeiről a megkopott lakkréteget, és hosszasan folyatta magára a forró vizet. Nyakig merült a vízköves kádban, és fásultan nézett végig a csípőjén és a derekán, amely néhány hónap alatt elvesztette lányos törékenységét. Kozma Juli huszonegy éves teste nem volt más, mint használati tárgy, melyre lassan ő maga is úgy tekintett, mint ínséges időkben a szállásadói számára életben maradást nyújtó pénzforrásra.
A késő őszi, hűvös reggelek ködös, párás levegője gyakran csak dél felé enyhült meg annyira, hogy Józsi naponta egy vagy két törzsvendéget a nyirkos kalyiba felé terelgethessen, ahol Juli várta őket. A vékony piros sortot felváltotta egy sötétkék farmernadrág, amelyből kivillant lúdbőrös csípője, és láttatni engedte a köldökéből  csüngő, durva fémkarikát is. A mélyen kivágott póló bár vastagabb anyagból készült, mint a nyári időszak lenge felsőrészei, de szigorúan a melle alatt végződött, és szabadon hagyta vékony karjait is. Sálat, kabátot csak a napi szolgálat teljesítése után vehetett magára, amikor Józsi az utolsó vendéggel is elszámolt már.
Az öregasszony meleg étellel várta őket, de Juli csak levesre vágyott mindig. Egy nagy porcelánbögréből itta, mint a teát. Kezét rákulcsolta, és lehunyta a szemét, amíg nagyokat kortyolt a zsíros, forró léből.
− Rendesen egyél te, még a végén megbetegszel itt nekünk! − lökött egy vastag szelet kenyeret a tányérra az öregasszony.  Olyan sovány lettél, mint egy gebe − mérte végig, amint apró darabkákat töröget a kenyérből, és csak hallgat az asztal végén.
− Nem megy az üzlet már odakinn − szólalt meg Józsi. − Egyre hidegebb van. Majd keresek valahol egy szobát − fújta ki a füstöt a már üres tányérja felett. − De annak az árát is meg kell majd keresned, hallod? − bökte meg Juli karját. − Meg a téli számlák is jönnek sorban. Már eddig is van egy csomó elmaradásunk.
Juli kezében megbillent a bögre, és a paprikás lé a hasára löttyent. Megrándult a gyomra, és egész apróra húzta össze magát.

***

Kozma Juli kivitte a törött támlájú konyhaszéket a folyosóra, és felmászott a korlátra. Néhány másodpercig ügyesen egyensúlyozva guggolt, kezével erősen markolva a keskeny fémcsíkot. Hátát púposra gömbölyítette. Érezte, amint az ónos eső bekúszik vékony blúza alá, és végigfolyik a bőrén. Behunyta a szemét, lassan előredőlt, és elengedte a nedves, rozsdás vasat. A hűvös levegő csiklandozta az arcát zuhanás közben, és szájában apró, savanyú almák ízét érezte.