A vasárnapi zárónappal a kis kovácsoltvas kapu erre a nyárra már bezárult. Véget ért Szegeden a 21. Thealter Fesztivál. Búcsúzóul néhány előadásélmény az utolsó napokból.

Kis udvar tárt kapuval

– a szegedi Thealter Fesztivál (2. rész)

Metanoia Artipédia (Szeged): Tizenhárom hónap (háziőrizetben)

A Grand Café-ban gyülekezünk, onnan séta, egy nehéz kapun be, fel a lépcsőn, függőfolyosó, aztán egy lakásba érkezünk. Fekete falak, szűk lépcsőn fel, teljes sötét, csak egy nagyon kicsi fény, szinte a teret sem lehet bemérni. Aztán le egy másik lépcsőn, fogják a kezünket, el is kél a segítség. Mint vendégségben a cipőket, levegőnyi rést sem hagyva szorosan egymás mellé állítanak minket. Szépen sorjában, mert itt mindennek rendje van.

Pici fekete dobozban vagyunk, onnan pillogunk az orrunkig érő, bábparavánra emlékeztető színpadra. A játékmester ezután felvonja a zászlót, kezdődhet az előadás, a káprázatos fénycsoda. Ebben az előadásban ugyanis a fény-árnyék játék, a különféle fényforrások beszélnek a szavak helyett. És a színészi test helyett is (mindenki feketében) a fény válik testté, s alakít ki saját formanyelvet.

Az előadás az egykori szegedi főrabbi, Löw Immanuel politikai meghurcolását állítja középpontba. Az előadás szövege levéltári dokumentumok és Löw Immanuel írási alapján született. A történelmi parabola emberi voltunkról, egzisztenciális helyzetünkről vall.

A színpadon akkurátus pontossággal és aprólékossággal kidolgozva minden tárgy, minden fény, minden szó, minden mozdulat. Mint kis újságkivágásokból, félretett kacatokból összerendezett montázs. Az akusztikus hatások különlegességét a szövegmondás groteszknek ható hangképzése, a szimultán beszéd, egyes mondatok ismétlése és a tempó lelassítása adják. A levéltári adatok szövegét, illetve a korhangulatot idéző újsághíreket, hirdetéseket éles női hangok kántálják.

Misztikus hangulat. Skatulyaszínház, sufniszínház, fiókszínház – így is nevezhető. Semmiségek, kacatok, miniatűrök, aprócska játéktárgyak mesélnek életről és halálról. A himnikus befejezés Löw Immanuel szavaival túlnő az emberi gyarlóságokon, zűrzavaros
igazságokon. Elveszti erejét a rettenet, csendes, langyos éjszakába úszunk át, a színpadon egy fehér kendőbaba kozmikus időtlenségben meditál.

*

Bitef Teater (Szerbia) – Grad Teatar (Montenegro): Othello

A sok színdarab után egy vérbeli táncprodukciónak is részesei lehettünk a hétvégén. A szerbiai Bitef Táncegyüttes művészei Shakespeare Othelló-ját mutatták be. A téma súlyos, mégsem drámai nehézkesség, pátosz, vagy tragikus hangulat jellemezte az előadást, csak frissesség, lendület, játék. Annál is inkább, mert helyszínként gazdag úri gyerekek partiját jelenítették meg, medencével, itallal, bohóckodással, egymás ugratásával, és, persze, rengeteg tánccal.

A színpad terítve volt eldobható, fehér papírpoharakkal – ezeken táncoltak az előadók. Az összeroncsolt poharak már sejtették a történet tragikus kimenetelét. Egy nagyméretű asztalt néha falnak, néha medencének, szekrénynek, és még sok minden másnak használtak díszletként.

Lajkó Félix energikus zenéje szinte „spannolta” a táncosokat. Dinamizmusa olykor a sírásig fájdalmas volt, olykor önfeledt örömet fejezett ki. Szinte követni sem lehetett, ami ebbe a buliban történt, annyira pörgős volt, és annyi különböző elemet használtak a koreográfiában. Othello és Desdemona kettősében azonban minden lecsendesült. Különösebb színpadi segédeszközök nélkül mindent a test által, a mozdulatokkal fejeztek ki. A Bitef Színház táncosai első alaklommal mutatkoztak be Magyarországon, de érdemes ezután figyelni őket, mert még sok előadásnyi munkakedv és kreativitás lakozik bennük.

*

Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház (Románia) – Gianina Carbunăriu: mady-baby

Ehhez az előadáshoz jegyet kell váltani egy buszra. Szó szerint. Az utazás egyben három román fiatal története, akik a jobb boldogulás reményében Írországban próbálnak szerencsét. A kihívásokkal nem tudnak megbirkózni, s hogy pénzre tegyenek szert, Voicu a barátnőjét, Mady-t prostitúcióra kényszeríti. Az egyébként tartózkodó egyetemista Bogdánt is bevonva az internetes pornó felé is elindulnak. Kegyetlen játék veszi kezdetét.

Mady úgy mesél, hogy közben minket is „dolgoztat”: kérdezget, megkér erre-arra, bevon minket mindenbe. Sokszor egy-egy néző lép valamelyik szerepbe. Az improvizációval teli játék alkalmazkodik az adott szituációkhoz. Mady ismeretleneket szólít le az utcán, vagy megállunk, és egy kis utcai show-val szórakoztat minket, a kalapba gyűjtött pénzből enni és inni is ad nekünk.

A dráma szeretnivaló főszereplőjét Borbély B. Emília magával ragadóan kelti életre. A bravúros egyszemélyes színészi játék és a buszozással megteremtett közösségi hangulat mindent felülír. Kicsalja az utasból (nézőből) a rokonszenvet, az odafigyelést, az együttérzést. De leginkább a benne élő jóságot, és nemcsak Mady iránt. Az élményszerű együttműködés közösséggé formálja a busz (utazó)közönségét.

A Nyugaton prostitúcióra kényszerített kelet-európai lány esete szinte unalomig használt toposz. De ez itt más. Mady-vel szemben egy percre sem érzünk megvetést. Elég hamar megtudjuk, mi is történt vele, de a sok csacsogás miatt csak a vége fele kezdjük valójában felfogni, hogy ez a lány nagy bajban van és fél. Eddig csak adott, adott, nekünk is csak adott, de most már kér: „Hazavisztek? Ugye hazavisztek?” Haza? Vinnénk mi, de ő maga sem tudja, hol van az.

Mady-vel megtörtént az, ami a prostituáltaknál főbenjáró bűnnek számít: terhes lett. Ezt egyik férfi sem vállalta fel, értéktelenné vált számukra, kegyetlenül megverték, s hagyták elvérezni. Itt nyílik ki az előadás egy teljesen más dimenzióra: hiszen ez a lány a halálon túlról mesél nekünk. Kicsi angyalszárnyakat húz elő táskájából, énekel nekünk, aztán a tetőablakon elrepül, de búcsúzóul még integet.

Horváth Szabina

Fotók (2., 3.):  www.thealter.hu