Egy szelet a színházi tortából
Zene, hit, tanulás a mottója a második alkalommal megrendezésre kerülő Erdélyi Színháztábornak, amelyet a Kolozsvártól hat kilométerre található Györgyfalván rendeznek meg a Váróterem Projekt és a PanArt Egyesület szervezésében. A tábor betekintést nyújt a színház iránt érdeklődő fiataloknak a világot jelentő deszkák szakmai kulisszáiba.
Egy szelet a színházi tortából
„Zene, hit, tanulás témákon keresztül szeretnénk a művészetnek ezt a nagy fehér elefántját, a színházat megközelíteni. Hogyan lesz színház azokból az élettapasztalatokból, gondolatokból, érzésekből, amelyek meghatározzák életünket, és identitásunk részei? Hogyan segít a színház abban, hogy mindezeket, tulajdonképpen önmagunkat, mélyebben megérthessük? Kísérletet teszünk arra, hogy a találkozás közös terében színházi formába öntsük a zenéről, a hitről és a tanulásról szóló beszélgetéseinket” – fogalmaz Visky Andrej, a Váróterem Projekt munkatársa, a tábor mottójának felelőse.
A zenét mint ritmust, mint a színházi előadás alkotóelemét, mint begyakorolandó, tanulandó jelenséget, a hitet pedig mint hivatástudatot kell értelmezni – magyarázta Cracea Adam, a PanArt egyesület elnöke, a tábor főszervezője. A hivatás kapcsán hangsúlyozta: egy színházban nem lehet mulasztani, ha egy negyed órát késik valaki, lefújják az előadást. Vonatkozik ez a technikusra, az ügyelőre vagy a színészre egyaránt, akkor is, ha az utolsó öt percben kell bejönnie az illetőnek. Mivel előadóművészet, egyszeri és megismételhetetlen élmény, amely nem engedi meg a hibákat. A tanulás is fontos része a mesterségnek, hiszen senki sem születik színházi embernek. Profi munkát kell végezni, mert csak az igazán képzettek maradhatnak meg a pályán. Időt, energiát kell belefektetni – fejtette ki továbbá az idei tábor témáját.
A színészoktatással, akárcsak tavaly, idén is a Váróterem Projekt munkatársai, valamint Kőmíves Csongor, a Figura Stúdió Színház színésze foglalkoznak. A délelőtt és délután zajló, elméleti és gyakorlati workshopok mellet sor kerül kötetlen beszélgetésekre is színházi előadások kapcsán. Ezeket a résztvevők fogják kiválasztani, olyan produkciók közül, amelyeket a táborlakók nagy része látott. Szó lesz emellett színházelméleti fogalmakról is, olyan kérdésekről, amelyek sokunk számára nem teljesen idegenek, azonban bizonyára nem tudjuk, hogy pontosan mit fednek. Ilyen, például, a teatralitás.
Elsősorban olyan fiatalokat várnak a táborba, akik érdeklődnek a színházi szakma iránt, de azokat is szívesen látják, akiket csak kíváncsiak erre a világra, nem feltétlenül színészként szeretnének dolgozni. Ha színházról hall az ember, egyből a színészekre gondol. Ez az intézmény azonban sokkal több összetevőt foglal magába, s korántsem lehet csak a színész feladatkörével behatárolni. A teátrumban nem csak este héttől-kilencig van élet, amíg egy előadás tart –tapintott rá a tábor lényegére a szervező.
A tavalyi tábor meglepően sikeresnek bizonyult, rengeteg pozitív visszajelzést kaptak, éppen ezért a gyakorlati oktatás és a programstruktúra a múlt évihez igazodik. „Tizennyolc diák vett részt és mindenki elégedetten ment haza. Akik nem jöhetnek idén, azok jeleztek, hogy miért nem tudnak részt venni. Jó volt, hogy kevés személlyel dolgoztunk, hiszen így meg lehetett ismerni mindenkit. Volt egy órarend, amihez tartottuk magunkat, de nem volt teljesen kötött” – magyarázta Cracea. A tavalyi tábor érdekességeként említhető, hogy nem csak a színház, hanem a fotóművészet iránt érdeklődők is bekapcsolódhattak a programokba. A színházi foglalkozásokat Cracea Ádám mellett Kőmíves Csongor, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház művésze és a Váróterem Projekt két tagja, Visky Andrej és Imecs Levente színészek vezették. A fotósokkal Angyalosi Beáta, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem fotó, film, média szakos hallgatója foglalkozott. A fotósok a színház iránt érdeklődők munkáját, valamint a faluban élők mindennapjait kaphatták lencsevégre, ezen kívül filmeket láthattak a fényképészetről és az előadások, valamint a műhelymunka kapcsán a fotóművészet szakmai titkaival is megismerkedhettek.
„Ez a tábor kóstoló valamiből, ami megfoghatatlan. Ahogy a honlapon is olvasható: egy szelet a tortából. A színház komplex művészet, nagyon nehéz megfogni. Egyrészt, mert előadóművészet, másrészt azért, mert tág, egy hétig lehetne beszélni egy kis részéről” – összegezte Cracea Ádám, kifejezve reményét, hogy a július 18-tól 23-ig tartó rendezvény a tavalyihoz hasonlóan eredményes és jó hangulatú lesz.
Varga Melinda

