„Rómeó-gibbon ott lóg a trapézon” – Tolvaj Zoltán egyik verssora volt felolvasóestjének mottója a helyszínül szolgáló hetedik kerületi Kalicka Bistróban.

Egy kalickában Tolvaj Zoltánnal és Borsik Miklóssal

Borsik Miklós, az est moderátora rögtön egy kérdéssel fordult a költőhöz: miért is gyűlt össze ide ennyi ember, mit várhatnak a mai irodalmi esttől? Tolvaj Zoltán szerényen leszögezte: ez nem irodalmi est, csupán egy beszélgetés. Mindenki lazuljon el, helyezze magát kényelembe. Majd hozzátette: „Sírni ér, de szomorkodni már nincs idő”. A kérdésre, hogy mit is ért ez alatt, röviden csak annyit válaszolt: a nevetés és a sírás egy tőről fakad, és szégyen, nem szégyen, ő szeret sírni egy szövegen, ha úgy hozza a hangulat. A felfokozott érzelmek igazolására az első blokkban fel is olvasott egy formailag klasszikus, tartalmilag már rendhagyó chansont és egy szerelmes verset, mely a tenger mélyén, a sötét, ismeretlen mélységben egybeolvadó halak nászát írta le kifejező költői eszközökkel.

Elismerő taps követte az elhangzó műveket, melyeket érdemes többször átolvasni, meghallgatni, hogy igazán megértsük a mögöttes tartalmukat. Borsik Miklós meg is jegyezte, hogy Tolvaj szövegeit olvasva mindig talál bennük olyan kifejezéseket, melyek számára ismeretlenek. Egyfajta lelki-szellemi kövérséghez, túltelítettséghez hasonlította a művek hatását, mint amikor az ember összegyűjt egy nagy, színes csokrot csupa ismeretlen, egzotikus virágból, s azt nyújtja át az olvasónak. Mindemellett következetesnek titulálta Tolvaj munkásságát, pontosabban méltatta a következetlenségben kitartó következetességét.

A szerző elárulta, hogy valóban az a vágy hajtja, hogy költészetét egyedi mederbe terelje, hogy beazonosítható hangon tudjon szólni, ahogy látja azt néhány kortárs szerzőnél. De a „belső lámpalázon” még akkor is nehéz túllépnie, ha csupán önmagának ír.

Tolvaj Zoltán költészetét valóban jellemzi egyfajta kavalkád-szerű sokszínűség, szétszórtság, rétegezettség. Bár, mint mondta, küzd ellene, nem kenyere a szétforgácsolódás, helyette egységes, maszkhoz hasonló arculatot szeretne kialakítani. A beszélgetés után hallhattunk még néhány újabb verset a kétkötetes szerzőtől, majd egy, a moderátornak egykor küldött email-részletet olvasott fel, amelyben egy különös, megható szerelmi jelenetet örökített meg. A mű háttértörténetéről elárulta Tolvaj, hogy a neveket és a helyszíneket megváltoztatta, a szöveg pedig sosem csak szöveg – tette hozzá – mindig túlmutat önmagán. A beszélgetést az est címadó sorát tartalmazó vers zárta.

Csepcsányi Éva

Fotók: Tokay Réka