Mire jó a Dokk? - Válasz a Pilvaxból

Dokk-estet tartott a Pilvax kávéházban az idén 11 éves internetes versfórum új szerkesztői gárdája és a Dokk kezdői, haladói illetve profijai közül meghívottak, összesen hat költő. Másfél évvel ezelőtt, 2010 februárjában, az Irodalmi Jelenben a Dokk-ról megjelent cikkemnek azt a címet adtam: Mire jó a Dokk? Most megkaptam a választ.

Mire jó a Dokk?

Válasz a Pilvaxból

A kánikula ellenére körülbelül negyven jöttek el az átszervezett Dokk „irodalmi kikötő” első estjére, a történelmi nevét (még igen, falait már nem) őrző Pilvax Kávéházba. Ekkora létszám költészeti eseménynél a mai Budapesten tekintélyesnek számít.

Tavaly februári cikkünkben tettük közzé, hogy Jónás Tamás bejelentette: hajlandó megválni az általa és Lackfi János által 2000-ben alapított laptól. Tavaly nyárig ő is tulajdonolta és vezette a lapot, s azt mindvégig magánerőből (régebben és nagy ritkán pályázati támogatásokból) tartotta fenn. Egy éve történt meg a tulajdonosváltás, amikor Korányi Mátyás vette át a lapot, s 13 főből új szerkesztői gárdát verbuvált az addigi 4-5 szerkesztő helyett.

Az „irodalmi kikötő” továbbra is magánerőből működik. A Dokk első 10 éve alatt összesen 18 500 verset töltöttek fel a dokkerek, azaz évente átlag osan 1850-et. Tavaly augusztus óta azonban több mint 3500-at! Vagyis az éves átlag megduplázódott. Ez Korányi szerint nem csak az új szerkesztőség "dicsősége", noha tavaly augusztus óta mintegy 7000 meó (verskritika) született. Az utóbbi években egyre nőtt az internetet használók tábora: a napi 1000 Dokk-látogató ennek is köszönhető. Az úgynevezett „bírálanDokk” versek továbbra is az eddig megszokott „maradanDokk” (piros háromszöggel jelzett), illetve „múlanDokk” (fordított felkiáltójeles) minősítést kapják a szerkesztők szavazatai alapján. Ha az első három szerkesztő egységesen múlanDokk szavazatot ad, akkor a vers múlanDokk kategóriás lesz. Ha egy maradanDokk ellenszavazatot is kap az első három szavazatban, akkor öt múlanDokk szavazat kell, hogy a mű véglegesen múlanDokk legyen. A „maradanDokkba” kerüléshez 5:0 vagy 5:1 arányú maradanDokk voks szükséges. Minden egyéb arány esetében szerkesztőségi megbeszéléshez vagy főszerkesztői döntéshez kötött a minősítés.

A jelenlegi szerkesztői névsor: Czékmány Sándor, Hegyi Botos Attila, Kántás Balázs, Kovácske T. János, Nagy Zsuka, Nagypál István, Payer Imre, Simon Adri, Standovár Ágota, Széll Zsófia, Tesch Gábor Ferenc, Turányi Tamás – és fekete keretben a tavaly elhunyt Zápor György, akinek verseit Filip Tamás még a szerző életében közölni szerette volna a Kortársban.  Amikor  megvétózták, Filip lemondott a folyóiratnál versszerkesztői posztjáról.

A mai Pilvax-rendezvény az első estje egy új Dokk-sorozatnak, ami a nagy meleg miatt majd csak szeptemberben folytatódik – tudtuk meg az összejövetelt szervező és megnyitó Rónai-Balázs Zoltán költőtől, aki rövid bevezetője után a háttérbe vonult (ahol festőművész feleségétől megérdemelt hitvesi csókban részesült). Közben a főszerkesztő, Korányi Mátyás arról ejtett néhány szót, hogy a Dokk továbbra is elfogadja ugyan az akadémikus irányzatot, de az akadémián kívüli, kísérletező költészetet is, amint a mostani est meghívottainak munkáiból kiderül: sok a kezdő! A Dokk egyik feladata mindig is a kezdők bátorítása volt.

Az első szerző, aki az esten bemutatkozott, Antalovics Péter, tizennyolc éves középiskolás, aki fél éve ír verseket. A vajdasági Zombor mellett, egy faluban lakik, ez az első útja Budapesten. A net világának köszönhetően a távolság ellenére is hamar „dokker” lett. Sokat fejlődött a Dokk-on, ezt ő is és a szerkesztők is érzik. Földművelő édesapja és zongoratanárnő édesanyja már ötéves korában megtanították olvasni, innentől kezdve nagyon sok könyvet forgatott, még játék helyett is. Az esten többek között Tóth Menyhért Arcok című versét olvasta fel: „Az arc / színekbe kövült/ torz érzelem / a festék csak látszat / a kétség eszköze /a szem röntgensugárral néz rád / ha pislogna / összeomlana a világ / az őrültség portréja / maga sem érti / miért nem láthatatlan / az egész túl idegen ahhoz /
hogy ne ismerjünk magunkra”.

Orosz Fanni, a következő Dokk-kezdő, szintén 18 éves, őt Nagypál István szerkesztő faggatta. Orosz állítólag hét évesen írta az első versét. Szóba került verseivel kapcsolatban az időnkénti „hisztis” felhang, meg az is, hogy szeret ironizálni. Kamaszos mondataival a beszélgetés közben egy „vicces nőt” próbált maga köré rajzolni, ezzel leplezvén (le) lányos zavarát. Az általa hozott Nagyapa című vers nem az iróniára példa, inkább a fájdalom dominál benne. Az ő verse így szól: "A síneknél vártam a nagyapát, / nagy szirmú pipacsok közt, amiket / leszakítani nem szabad, mert/ nézd, mennyire fáj nekik ,/ egyszer már mindegyik sírt/ és vártuk a nagyapát./ köténybe törölgette a zsírt ,/ meg az erős paprikát,/ hogy ölelni tudjon ./ És végül mégse lett semmi ,/ csak olajos konzervszavak / meg a szürke ujjbegyek ,/ amikről le sem törölték a gépzsírt/ közben végigtiport minden pipacsot/ és csak a nagymamám sírt./ De nagy volt a jóság ,/ mert minden vaknak gyufát adtunk ,/ és minden csúnyát szépnek hívtunk/ és minden hazug szót lenyeltünk ,/ ha már az értelmet leszopogattuk ,/ a csontját meg a macskák kapták, / amiket a nagymamám úgyis gyűlölt ./.én nem."

A következő kezdőről, a 29 éves Donka Istvánról ezt a fotót választottam a Dokk-archívumból. A Dokk új főszerkesztőjével, Korányi Mátyással állnak itt, nagy barátok lehetnének ők (talán Thomas Mann-féle „Elcserélt fejek”?), a főszerkesztő és a pályakezdő. (Van-e ilyenkor baráti „túlengedmény” a versek megítélésében? Talán igen, de akkor eljön a pillanat, amikor a közönségnek a parkettát kell nézni a felolvasáson. Előadó – befogadó viszonyában már ötvenezer éve nincsen „barátság”.) Donkáról Korányi elmondta, szerkesztőként az ragadta meg a verseiben, hogy nem érződik rajta mások befolyása. Donka, saját bevallása szerint, mély depressziót küzdött le mostani életkedvéért. A világ számos országát bejárta Ázsiában, Afrikában, Amerikában. Most Alaszkába készül a barátnőjével, aki Donka verseit az esten felolvasta. Korányi először a „dzsekis” verset kérte, amely, Ébredj fel! címmel így hangzott: Viharok súrolnak te tovább mész ./ Víz árad te tovább mész ./ Egyre csak tovább mész ./ Eső esik rád nevetsz egy dzsekiben? // Vedd észre a körülötted zajló erőt!/ Vedd észre te okoztad! / Vedd észre meg kell állnod végleg!/ Nevetsz  még mindig egy dzsekiben? // Semmit nem tiszteltél! / Semmiben nem gyönyörködtél! / Az ég villámaival lesújt rád ./ A dzsekivel már nem mész tovább!

Simon Adri szerkesztő vendége egy érettebb szerző, Szőke Imre Mátyás volt, aki már túl van a negyvenen. Kár, hogy nem tett föl képet magáról a Dokk-ra. (Miért nem?) Tersánszky Józsi Jenőhöz hasonló hosszútávfutó alkat, akinek, mint elmondta, az volt idáig a legjobb állása, amikor röplabdázó volt. Most kézbesítő – tette hozzá nonkonform iróniával. Ebben is hasonlít az időskorában zenebohócként is fellépő Tersánszkyhoz, gondoltuk. Akiről Móricz megállapította: „Sohasem volt magyar író, aki ezt a mélyebb réteget, a koldusok, csavargók, hülyék, sárlakók világát oly közelről és oly édes otthonisággal ismerte volna.” És lám, Szőke egy remek „hajléktalan-novellát” is felolvasott. Falcsik Mari tanácsolta neki, hogy írjon prózát is, és ezt ő megfogadta. A novella hajléktalajainak „hús-vér története” sajogva fájt. Ahogyan ez a verse, az Erzsi balladája is: – ez benne a jó! Utolsó versszakát idézzük, a többi a megadott linken kikereshető: „Így történt, meghalt, hiába bántam, / s hívtam fel rögtön, aznap este is ,/ nem reagált, a lakás elsötétült ./ Gyilkos lettem. Bűnrészes. Hamis.”

A következő szerzőt, Bak Ritát Payer Imre szerkesztő kérdezte. Payert a keletiesség ragadta meg a költő írásaiban, a haiku szerű megfogalmazások. Erre meglepő magyarázatot kaptunk: Bak Rita gyerekkora óta, már húsz éve levelezik egy tajvani lánnyal, aki lelkileg igen közel áll hozzá. Sőt, hozzá eleve az ázsiaiak állnak közelebb, nem az európaiak. Pedig német szakosként évekig Németországban dolgozott, Hollandiában is élt, jól ismeri tehát az európai kultúrát. Egyébként színháztudomány szakot is végzett. Most pszichológiát tanul – mondta, majd több versét felolvasta, a Kalligráfia-álom című így szól: "Tussal kihúzott / létvonal és üvegszív / megdobbanása. //  Mandulakemény/ holdfény kirakatokon. /  Ecsetsuhanás."

Az estet záró szerző a többkötetetes Filip Tamás volt, akit Hegyi Botos Attila „nyaggatott”. Mert szerette volna megadni Filip rangját is a kérdéseivel, aki ezt minden kérdésnél elhárította. Filip régi dokker. Szereti, hogy közvetlen visszajelzéseket kap az olvasóktól. Bár az meglepte, amikor először „anyázták” a versét a dokkerek a Nagyító című elemző rovatban. De ezt ki kell bírni – mondta – és nagyon fontosnak tartaná, ha befutott költők aktívan jelen lennének az „irodalmi kikötőben”. (Csak ahhoz a koronát le kéne adni a ruhatárban – teszem zárójelben hozzá.)  Filip abban is tehetséges, hogy a jelek szerint fel tudja oldani a „klasszikus” ellentmondást megélhetés és költői élet között, amit József Attila így fogalmazott meg: „ügyeskedhet, nem fog a macska egyszerre kint s bent egeret”. A költő és versszerkesztő Filip azonban egyben jogi végzettségű hivatali ember is. Noha saját bevallása szerint Dokk-függővé vált! Naponta többször benéz oda. S fájlalja sok tehetség távozását – nagyon szerette például Miklya Zsolt műhelymunkáját, vagy Tolvaj Zoltán „már-már önkívületben írt” naplóit. A javára válna a Dokk-nak, ha vissza tudná hívni ezeket az embereket és másokat is – mondta. (Mire Korányi megjegyezte, történtek erre kísérletek, de nem vezettek eredményre.) Filip Mágikus száműzetés című verséből idézünk (s a megadott linken a teljes szöveg elolvasható): „Egy versben azt olvasta / nemrég, hogy cukornádtetőket / olvaszt az eső, édes árvízbe/ fúlnak a szomorú trópusok. / Szerinte így kéne folytatódnia: / „Miért lehet az ember saját/ szívében is hajléktalan, s ha / néha eltéved ismerős utcákon, / hogyan találhat ismeretlen/ városokban is haza?”

Filip versét hallva mindenki azzal az érzéssel ment haza, hogy jó lesz ősszel a következő Dokk-estre ide visszajönni, mert a Pilvax épp erre való – és persze a Dokk is!

(Valamennyi szerző kikereshető név szerint, a www.dokk.hu keresőablakai segítségével!)

Pálóczi Antal