Pompás hangulat az utcákon az év leghosszabb éjszakáján: újra belevethettük magunkat a múzeumozásba, szárazföldön, vízen és még a föld alatt is. Hangulatjelentés a fővárosi Múzeumok Éjszakájáról.

Éji kultúrséta

– Múzeumok Éjszakája Budapesten

Túránk kezdetét egy kivételes pillanat jelentette: új múzeum nyílt Budapesten, a Magyar Rádió Pollack Mihály téri épületében, a Rádió- és Televíziótörténeti Múzeum. Utolsóként sikerült besurrannom a terembe, az őrök az utánam jövőknek már létszámstopot intettek. A kezdés másodpercre pontos volt, hiszen a televízió egyenes adásban közvetítette az eseményt. A régi tévés munkatársak közül megszólalt Takács Mari bemondó és az ország egykor legismertebb hangja, Bőzsöny Ferenc is, aki még most is úgy „zengett”, hogy öröm volt hallgatni. Kocsis Máté, a VIII. kerület polgármestere büszkeségének adott hangot, hogy a város legfontosabb múzeumainak helyt adó kerület most újabbnak lehet jó gazdája. A Duna Televízió igazgatója az első műholdas csatorna történetét és kitüntetéseit elevenítette fel. A Nemzeti Média- és Hírközlési hatóság igazgatója pedig ünnepélyesen átadta a múzeumot a látogatóknak: kollégáival jelképes filmszalagot vágtak át.

A mobiltelefon valamicskével nagyobb korai változata

A közönség tagjai már a beszédek alatt is lelkesen forgatták nyakukat, hogy megbámulják a régi műszaki eszközöket, plakátokat, berendezéseket, a filmszalag átvágása után pedig mindenki szabadon belevetette magát az immár történelemmé lett műszaki múltba. Az adó és a vevő oldal, vagyis műsorszórás és az „adásfogadás” legkorábbi berendezései is megcsodálhatók itt: a Telefonhírmondó eszközei, távírók, gramofonok, régi telefonok, aztán az első rádiós rögzítésre alkalmas magnetofonok, mikrofonok, az első berendezett televízióstúdió, „őskori” kamerák, és persze minden kellék és kiegészítő, amely egykor hozzátartozott a hallgatók-nézők életéhez. Például személyesen Tévémaci is, aki most itt sétálgatott a látogatók között – sikerült is leszólítani és elkapni egy fényképezkedésre, íme:

Nekem legjobban a rádiós hangkulisszák tetszettek, a ma már, sajnos, kikopott hangjátékok zörejeinek előállításához szükséges eszközök. Bármilyen meglepő, de az ajtócsapódást egy (tényleg klasszikus darabbá lett) ajtóval állítják elő, és aki kíváncsi, hogyan esik az eső a rádióban, tessék, ez az eszköz a titka:

Ha megforgatjuk, kavicsok zörögnek odabent - így "esik az eső"

Kijövet stílszerűen telefonos kapcsolatba léptem más múzeumokban sétálgató barátokkal, megnövelendő ezáltal a tudósítói potenciált. Az Öntödei Múzeumban ekkor még csak a garatra öntöttek fel: krampampulival várták a látogatókat a tárlatvezetés előtt. Magam a Nemzeti Múzeumot vettem célba, amely az éjszaka talán egyik legnyugalmasabb színtere volt, az udvaráról viszont csodálatos illatok hívogattak: szalonnás kenyérlángos, juhtúrós puliszka és helyben sütött kalácsok… de csitt, éhség, mondtam határozottan, és megnéztem két kiállítást. A „Nagyvárosi ikonok, Párizs és New York Kertész nélkül” című fotótárlat  mintegy előkészítése André Kertész leendő kiállításának.

Ami nem Tőzsde akkoriban, az zene, kávéház és művészet

A 30-as évek párizsi és New York-i életét bemutató képek között megnézhetjük, például, ahogy „Josephine Baker köszönti a Tour de France versenyzőit”, vagy hogy milyen a „Tűzijáték a Notre Dame fölött”, aztán a New Jersey-t és Long Island-et összekötő új Lincoln-alagutat a Hudson folyó alatt, vagy éppen a rendet felügyelő lovasrendőröket a New York-i Tőzsdepalota 1929-es fekete csütörtökjén.  Innen jókora földrajzi ugrással, de a múzeumban csak egy emeletet leszaladva megnéztem a Szolidaritás – lengyel-magyar történelmi kapcsolatok című kiállítást, ahol szinte senki nem volt rajtam kívül, pedig igen gazdag, látványos anyagot gyűjtöttek egybe a szervezők a két nép valóban mindvégig szolidaritásról, testvériségről tanúskodó történelméből. A tárlathoz vezető ajtó helyett először véletlenül a mellette lévőn nyitottam be, de nem volt baj, mert épp a magyar koronázási palást termébe jutottam, ahol minden tülekedés nélkül, teljes nyugalomban és magányban csodálható meg a történelmi relikvia.

A magyar huszárok lengyel "kollégái"

Kifelé jövet elsuhanva a kenyérlángos mellett és begyűjtve telefonon a híreket, megtudom, hogy a Szépművészeti Múzeumnál hatalmas sor áll, gond lesz a bejutással. Kihelyezett riporterbarátok a Természettudományi Múzeumba veszik az irányt, ahol indonéz esttel egészül ki a tárlat és gamelán zene is lesz, nekik ez a legfontosabb. Sebaj, iránymódosítás, gyerünk  a VAM Design-ba, ahol ezekben a pillanatokban nyílt Frida Kahlo-kiállítás, valamint megcsodálható az első kínai császár agyaghadseregének hasonmása. Bár gyanús nekem a VAM Design, a hatalmas felhajtásokkal szervezett, méregdrága áron kínált, nem egyszer „műanyag” kiállítások színtere, és a gyanúm most is megalapozott volt: a Király utcában tekereg a sor, minden irányban. Ide nem jutok ma be, állapítom meg hervadtan, de azért a sort megörökítem mint múzeumi érdekességet. Teljes békességben várakozik mindenki, hogy megnézze a „műanyag agyaghadsereget” (az eredetei egyébként itt volt Budapesten jónéhány éve), és részt vegyen a meghirdetett mexikói esten.

A VAM Design fő látványossága: a sarkon beforduló, kígyózó sor

A Természettudományi Múzeumban senki nem tudja, hol lesz/volt/van gamelán koncert. Az egyik jegyszedő néni most kérdezte meg, mi az a gamelán zene – jelentik kihelyezett riporterbarátaim. Én pedig a VAM-mal szemközt, a nemrégen csodásan megújult Gozsdu udvarban járok egyet, ahol teljesen véletlenül „belebotlok” egy fél órával azelőtt megnyílt kiállításba: Szunyoghy Viktória festőművész „Kivágtam” című tárlata a Gozsdu egy félig kész helyiségében, csupasz betonfalak, téglák, raklapok között. A cím arra a papírból kivágható „babaláncra” utal, amely minden képen szerepel. Még a reflektorok is égnek, amikor bekukkantok, holott már mindenki elment – egészen különleges hangulatot teremtettek (a „romkocsmák” mintájára) ebben a „romkiállítóteremben”.

Papírbabák, betonfalak

Ez az este a belebotlásoké – barátilag és helyszínileg is, de végülis erről szól a Múzeumok Éjszakája –: a Godot Kávéház melletti kiülős helyiség kirakatából kifutó nyúlik ki az utcára, és ha szerény érdeklődés mellett is, de divatbemutató zajlik. Éppen kerékpárokat tologató-magasba emelő modellek lejtik rajta köreiket, öltözékileg s főleg színben tökéletes összhangban a biciklijükkel. Arra gondoltam, talán kerékpár-divatbemutató, de később kiderül, ez csak az egyik felvonása volt az amúgy szemlátomást hétköznapi, „street” öltözékeket bemutató fiúk-lányok seregszemléjének. Még egy kis színes füst is van, szigorúan dirigáló rendezőleányzó, mi pedig öten-hatan közönségnek – és mind fényképezőgéppel…

Szemrevaló széria

A Természettudományis „vonalam” kidőlt, a Szépművészetinél azóta csak tovább nőtt a sor. Kárpótlásként viszont a Városligeti tavon érdekes tárgyakat lehet látni, s bár szárazföldről is, de az igazi mulatság, hogy körbe lehet csónakázni őket: vízikiállítás. Én a Deák téren leereszkedem a föld alá, egészen pontosan a kisföldalatti (Fav, Millfav, ha így ismerősebb) közlekedéstörténeti múzeumába. A rejtélyes alagútban a Milleniumi Földalatt Vasút története tekinthető meg pontról pontra, az 1896-os átadástól a jelenig.

Bezártság az időbe...

Erre valóban büszkék lehetünk, Európa első földalattija a miénk, amelyet a világelső londonival egyidőben kezdtek megvalósítani. Az utóbbi évek legélvezetesebb tárlata, amit láttam: a történeti bemutató mellett a kiállított vasúti kocsikban korhűen felöltöztetett babák (utasok és kalauzok egyaránt), hirdetőoszlopok és régi plakátok, tárgyak keltik életre teljesen autentikus hangulatban a múlt századokat. A Múzeumok éjszakája alkalmából pedig egy mulatságos különlegesség is kiegészíti a közlekedési bemutatót: a talált tárgyak kiállításán megcsodálhattuk az elmúlt évtizedekben a kisföldalattin felejtett holmik tömkelegét. Hogy miket képes elveszíteni a T. utazóközönség? Jelentem, mindent. Festménytől kezdve a hangszeren át óvszert, gyógyszert, könyvek és esernyők özönét, botokat, babakocsit, modern korunkban számítógépet és hosszan sorolhatnánk… És bármilyen meglepő, még ezeket is:

A gazdáikra is kíváncsi lennék

A tudósítói láb sem bírja a végtelenségig, ezen a hosszú éjszakán ennyi fért bele. Még egy telefonos „körkapcsolás” a helyszínekre: az általános tanulság, hogy ahol már hat óra körül tömeg volt, ott a sokszorosára nőtt, így a nyugalmas múzeumi sétákat kedvelőknek idén is célszerűbb volt a kisebb, kevésbé ismert helyeket felkeresni. Az igazi jó meglepetések úgyis ezekben a múzeumokban várják az embert.

Szöveg és fotók: Laik Eszter

További képek az eseményről:

Könnyen beazonosítható korú leletek

A korabeli utazóközönséget határozottabb meggyőzést igényelt

Az elhagyott tárgyaknál sem a méret a lényeg