Ugrás a tartalomra

Eretnek könyvbemutató a Könyvhéten + VIDEÓ

Weiner Sennyey Tibor sem sejtette, hogy miként mutatják be A nagy eretnek című új kötetét a Zsivágó Kávéházban. A Radikális Szabadidő Színházra bízta, lesz, ami lesz. Sőt, e bemutatón szerzőként meg sem kellett szólalnia. Beszéltek helyette a hősei. Egyszerre és mégis összetéveszthetetlenül egyéni hangon.  

 

 

 

Eretnek könyvbemutató

 

Zsivágói zsivaj. Lassan törzshely az Irodalmi Jelen szerzőinek. Még senki nem tud semmit a „műsorról”. A duruzsolás elültével a Radikális Szabadidő Színház – Formanek Csaba rendező és Dévai Lili, Kása Tímea és Szabó Emese részvételével – belevág a rendhagyó könyvbemutatóba. A „párhuzamos monológok” úgy ömlenek a színészekből, mint elcsípett beszélgetések montázsa, felerősítve a maximális hangerőre. Mi, a közönség zavarban vagyunk. A hangok is zavarban vannak. Az általános „hangzavarból” olykor kiemelkedik egy-egy szó, egy mondat. A nagy eretnek szavai. A szerző neve. A tények. Ez itt most egy könyvbemutató. Bemutatjuk. Weiner Sennyey Tibort. Költő. Vannak ma még költők? Mi a Radikális Szabadidő Színház vagyunk, itt működünk nem messze a Tűzraktérben. De a Tűzraktérről most nem beszélünk.

Hallgatóságként lassan kiszűrjük, amit ki kell szűrni. A zavar finoman szűnik, a fül alkalmazkodik. De vajon hogyan? Mi segít kiszemezgetni a mondatzuhatagból a kulcsszavakat? Kire figyelünk? A mondatok olykor kánonként szólalnak meg, olykor egymástól függetlenül szálldosnak, csapnak fel a magasba, olykor párbeszédet alkotnak. Például a meg nem értésről. A kommunikációs zavarról. Hogy milyen okokból nem halljuk meg egymást. Erről is szól A nagy eretnek. Egyik hőse a hallgatógép feltalálója. Aki arra jutott, ha nincs figyelem, amivel a másikhoz fordulunk, akkor semmi nincs.

Formanek Csaba lassan a háttérbe húzódik, s a térben már csak a női hangok csapódnak faltól falig. A véletlen lapozgatás, a vadul csapkodó hullámok lassan elcsitulnak. A mondatok mintha felelgetni kezdenének egymásnak, nevek bukkannak fel a hanghullámokból. Marco Polo, Czóbel Minka. Báthory Erzsébet, Békássy Ferenc… Zászlós és huszár. Hajós. Költő. Uralkodó. Ők mind Weiner Sennyey költői „névjegyei”. Hogy miként talált rájuk, megfejthetetlen. A sors játszotta kezére őket, a véletlen, az ihlet, a családtörténet. S most itt laknak a lapok között, beköltöztek ebbe a kecsesen elegáns kötetbe, amit ha felütünk, a mondatok zenéje szimfóniaszerűen csörgedezik kifelé. Weiner Sennyey jó stiliszta. Bőrébe bújik hőseinek, addig kutatja őket, míg hallja a gondolataikat is. Volt, hogy Czóbel Minkaként tekerte kerékpárját a pesti utcákon. Egy reggel Marco Polóként ébredt. Békássyként apró japán csészékből itta teáját.

A visszafogott hangorkánból lassan kiemelkedik Békássy Ferenc albioni története, aki végül „visszatért mégegyszer Zsennyébe”. Majd Báthory Erzsébet monológja következik. Talán vámpírokkal cimborált, ahogy a legenda tartja. De ő azt mondja: „számomra nem maradt semmi, de semmi abból, amit embernek nevezünk.” S aztán visszakanyarodunk „az ifjú báróhoz” és szerelméhez. Költészet vagy próza e kötet anyaga? Lehetetlen eldönteni, talán nem is kell. Prózamondatokba oltott líra, ez is Weiner Sennyey sajátja. Ha novellát ír, versel. Ha verset mond, énekel. Mindig egy szférával feljebbről pendíti meg a húrokat, talán ettől olyan éteri a hangzásuk.

Végül felcsendül mégegyszer a szó- és mondatkánon, az egymásba szövődő, kapaszkodó szövegháló szálai, hogy mozdulatokban folytatódjanak és tűnjenek el lassan. A felemelkedő testek – karok, törzsek – ágszerűen nyúlnak a magasba, s a hajladozó fák ágai lassan integető karokká nőnek, távolba révedő tekinteteket kísérnek olyan útra, ahol a valóságban már nem követhetők. Weiner Sennyey Tibor hősei ősöreg fák alatt, sírboltok mélyén pihennek, de a könyvet felütve hangjuk betölti a teret, befonják, körbeduruzsolják olvasójukat – s a költő nem is akart többet, csak ennyit: figyeljünk rájuk. Hallgassuk meg őket.

Laik Eszter

Fotók: Szőcs Tekla

További képek és filmek az eseményről:

 


A nagy eretnek könyvbemutató

I. rész

 


A nagy eretnek könyvbemutató

II. rész

 

Kapcsolódó: A hallgatógép - Részlet A NAGY ERETNEKből

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.