Tornádó vet szét szilvafa virága
Zokog az angyal féltőn a világra

Jelige: Szilvafa

Bosszúm   

Csillag mögé bújtatom fellegeim      
Fatörzsbe hágom háborgó orkánom
Forró porba rajzolom villámaim
Völgyek börtönébe zárom viharom

A fakó hold őrzője tej ködömnek
Fák susogása nyomja el dörgésem
Hegyek állják útját átok jegömnek
S, a föld mélye hűn nyeli gejzírem

Nap szárítja pusztító vízözönöm
S meleg szelek gátolják fagyom
Virág szirmok leplezik a hópelyhöm

S, én folyton a bajaid keresöm
Mert ezen csapások mind én vagyok
Összes téged átkoz kedves kedvesöm
 

Szilvafa virága

Hull a mennyből a szilvafa virága
Mintha angyal könny áradna a világra

Könnyei gyönge szirmokká változnak
Sóhajai forró szélben kárhoznak
Hófehér orcáján fátyolos mosoly
Mint a napfény mely a faágra omol

Tornádó vet szét szilvafa virága
Zokog az angyal féltőn a világra

Tűzvörös ajkai lángokba borul
Ahogyan a nap a fa mögé vonul
Szemed végtelene tündöklő szikra
Lagúna kék bíbor nyalábba írva

S, csak hull-hull a szilvafa virága
Könnyet zúdítva a fáradt világra

Gondterhelt jajt, mit reánk mérsz kegyesen
Nyögve hullnak a levelek veresen
Mint tarka ősz, színes levél áldása
Úgy omlik gyémánt haja szép állára

Egyre csak síró szilvafa virága
Remegve nézel elveszett világra

Fakó tekintet s, most rideg a hölgy
Az ágakról szakadó jéglándzsa öl
A szilvafa kies nincs benne élet
Távol a ködben eltűnnek az élek

Nem hajt ki többet, szilvafa virága
Nem vigyáz Ő, többé ránk, a világra