Röpke zagyva forgatag ami volt,
s ami te voltál. Nem volt Hold
mit ígértem; vízparti mínuszos est,
forrócsokis, takarós, ölelni nem rest
butáskodás.

Jelige: Foganás

I. Szonett: Foganás

 
Vágy miá testbe mart őrült szerelem
Textil hull, hő ugrik őrült vágtába,
Tűzforró sok karom váj mélyen hátába
Test siklik testen, csók illan kezeken.
 
Érintés csodája szemérmet nyitogat
fellobban, elalszik; incselkedve játszik
Mély lüktet, majd hátrál, bizonytalan látszik
Torokból gurguláz', őrült kéj sikogat.
 
Lökődés, vad vágta; az első az, ki nyer!
Úszni a cél felé, mely életet ád
Mélybordó kalickában álmomból keltem
 
dobbanó rigmusra. Tán anyám szíve ver?
Éreztem, ó tudtam, hogy igaz biz a vád.
Csak lebegtem benned. Igen, ember lettem.

Tenyered gödre

Röpke zagyva forgatag ami volt,
s ami te voltál. Nem volt Hold
mit ígértem; vízparti mínuszos est,
forrócsokis, takarós, ölelni nem rest
butáskodás.
Kedves barátkozás, ami lett volna,
ha a lelkem félve nem tolna
át a biztonságos távlat felé,
hol nem érhet baj. Mellé
estél te szívemnek.
A falon kalapod, ágyam mellett
egy kis emlék az mi kellet,
hogy visszasurranj, de nem tudok
mit szólni, s ha nem jutok
némasághoz, hát ne is próbálj
megróni.
Nem vártál te semmit sem
s én semmit sem ígértem,
mégis olyan voltam, mint egy
szál virág. Tenyered gödre kegy
s aléló pirulás.
Szál virág. Finom porcelán
ráncok gördültek arcod homlokán,
mikor még ültünk ketten.
Szívpáncél. Fedetten
nevetve a valóságon.
Pöttyös horizont, arcom fénylett,
buta könnymaszat. Búcsúcsókodban
más jövő reménylett.