A kezdetektől él a hagyomány, hogy a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál egyik záróakkordjaként rendezik a kerek születésnapos írók köszöntését, Tarján Tamás műsorvezetésével.

Így lett kerek – Születésnapi szalon

...És búcsú a Könyvfesztiváltól

Ha mindenkit meghívnának az irodalmi életből, aki nevezetes születésnapját üli – kezdte Tarján Tamás az egybegyűltek köszöntését –, legalább ötven-hatvan székre lenne szükség, amelyet körbe raknak. Így is szépen átívelt az ünnepeltek félkaréjba formált széksora a Millenáris Teátrum hatalmas színpadának egyik szélétől a másikig. Ez az első alkalom a születésnapi szalon történetében – mondta a műsorvezető irodalomtörténész –, hogy egy házaspárt is köszönthetnek: Fenákel Juditot és Bárdos Pált.

A hatvan éves Turcsány Péter kezdte felolvasásával az estet, és végignézve az ünnepelt „sorstársakon”, megemlékezett arról, hogy szinte mindenki régi barátja, mindenkihez köti valamilyen emlék, közös „irodalmi akció”.  A 70 éves Végel László elmondta: idén csendesen ünnepelt Svájcban, a feleségével, egyébként hagyományosan végig szokott sétálni Újvidéken a Duna utcán: számára az a valódi ünneplés. Jankovics Marcell inkább elterelte magamagáról a szót, és megemlékezett Az ember tragédiája százötven és az animációs szakma ötven éves évfordulójáról. Majd mégiscsak tett egy kis személyes kitérőt is, hiszen feleségével idén ülték a negyven éves házassági évfordulójukat.

Ungvári Rudolf – akinek egészen fiatalos lendületről tanúskodó színes öltözékét külön megdicsérte Tarján Tamás – hangsúlyozta, hogy „nincs humorérzéke”, ezért elmúlt hetvenöt évére mint „elementáris események vérkomoly sorozatára” tekint vissza. Ennek alátámasztására fel is olvasott egy novellát. A nyolcvan éves Szakonyi Károly – aki szintén fiatalos lendülettel egy nála épp nyolcvanszor fiatalabb kisgyermeknek lett nemrég édesapja, ahogy Tarján Tamás fogalmazott – egy gyerekkori emlékét idézte fel. Édesapja tizennyolc évesen kínálta meg először cigarettával, amit ő persze már korábban bőven próbálgatott – ez az élményanyag egy poén formájában be is került az Adáshiba című darabjába. Egyébként épp húsz éve szokott le a dohányzásról.

Komáromi Gabriella a hetvenedik évét töltötte be, s mint mondta: annak idején alig várta, hogy tizenhét éves legyen. Akkor úgy tűnt, ez soha nem fog eljönni. Utána pedig minden év olyan gyorsan suhant el, hogy el sem tudja hinni. Egy biztos, mondta az irodalomtörténész-tanárnő: szorongásból jelest adna magának. A hatvanadikba lépő Kőbányai János nem szereti az ünnepeket: a fontos dolgok számára a hétköznapokon történnek. Jelenleg a „Két évszázad magyar zsidó költészet” című hatalmas gyűjteményen dolgozik, ezt szeretné mihamarabb befejezni. Buda Ferenc melankolikus, barátságosan meleg hangján nyugtázta, hogy minél tovább él az ember, annál több barátja megy el. Ma már jobban örül a gyerekei, unokái születésnapjának, mint a saját hetvenöt évének. A felolvasott két rövid versében is megcsillant az a rejtetten derűs életbölcsesség, fanyar irónia, amely olyan jellemző megszólalásaira is.

Barna Imre, aki a Könyvfesztivál szervezésében is aktívan részt vesz, ily módon évről-évre összekapcsol magának két jeles eseményt. Idén azonban a saját születésnapja még a könyvünnepnél is különlegesebb lett: Margit lánya zenekarában léphetett fel díszvendégként, ahol gitározott és énekelt. „Újra a hatvanas években érezhettem magam” – mondta a hatvan éves Barna Imre, és két saját limericket is felolvasott. Ami azért nagy szó – tette hozzá –, mert utoljára 1984-ben olvasott verset pódiumon, épp a jelen lévő Turcsány Péter jóvoltából.

Fenákel Juditot és Bárdos Pált egyszerre szólította meg Tarján Tamás, s ők mindketten egy ki bon mot-val ütötték el az emelkedettséget. „Én még nem töltöttem be a hetvenötöt, így nem tudom, milyen” – mondta Fenákel Judit. „Valamikor egyidősek voltunk – folytatta Bárdos Pál. – Most én tíz évvel idősebb vagyok.” Később Bárdos Pál egy torokszorítóan erős atmoszférájú írását olvasta fel. Kabdebó Lóránt, aki idén hetvenöt éves, arra emlékezett: éppen egy napon született Ratkó Józseffel, aki már rég nem ünnepelhet itt velünk. „Minden véletleneken múlik” – nyugtázta a sorsszerűséget Kabdebó, és ki más alakját idézhette volna még fel nem kevés humorral, mint Szabó Lőrincét, aki, ha nőkről volt szó, nagyon szeretett és tudott élni.

Markó Béla határozottan leszögezte, hogy a politikusi tevékenységgel egybevetve „írni jobb”. Aztán hozzátette, hogy nem csak azért van egy kis előnye a többiekkel szemben, mert még nem töltötte be a hatvanat, hanem azért, mert Marosvásárhelyen most egy órával előbbre jár az idő: itt Budapesten tehát még ezt az egy órát is megnyerte magának. Talán Szakolczay Lajos viszonyult a legvidámabban és -elégedettebben születésnapjához: „Életemben még ilyen boldog éveim nem voltak” – mondta az irodalomtörténész. „Legkedvesebb ajándékom, hogy öreg lettem” – tette még hozzá, és meg is indokolta: fiatalkorában folyton ütköznie kellett, folyton elküldték valahonnan. Egy öregembert már nem küldenek el – mosolygott Szakolczay, és felolvasta Páskándi Géza verses paródiáját Gellért Sándorról, az este legvidámabb perceit szolgáltatva.

A nyolcvan éves Czigány György is a derűs oldaláról tekintett az öregségre, és azon mélázott el hangosan, vajon mi van a halál ajtajára írva? „Ha egy orvosi rendelőként képzelem el – mondta az ünnepelt – akkor két dolog biztosan. »Kopogással, kérjük, ne zavarja a végrendelést«, és: »Szíves türelmüket kérem, mindenkire sor kerül«”. A rendezvény közben befutó Kukorelly Endrének természetesen focival és politikával kapcsolatos kérdést szánt Tarján Tamás. Az író elmondta, változatlanul csak mérsékelt politikusi identitástudata van, még mindig a háta mögé néz, ha ez a téma kerül szóba. Ami pedig a focit illeti: „Az én koromban már inkább át szoktak térni a teniszre” – mondta Kukorelly, de azt is hozzátette, hogy ezzel ellentétben ő még mindig szívesen rohangál szinte unokája korú gyerekekkel a pályán. Számára a visszavonulás akkor kezdődik, ha nem megy többet focizni.

S ahogy elnéztük a színpadon az ünnepelt „válogatottat” – akik ugyan többen is voltak, mint egy focicsapat –, bármi is állhatott a nevezetes évszámokat közzétévő műsorfüzetben, lendületük, jókedvük, tapasztalatuk és bölcsességük alapján még bőven számíthatunk izgalmas, jó szellemi meccsekre, munkájuk beérő gyümölcseire.

A tudósító pedig e ponton születésnapi jókívánságaival búcsúzik nem csak az ünnepeltektől, de egyben a XVIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiváltól is.

Laik Eszter

Fotók: Szőcs Tekla