Irodalmi Jelen

Európa húsz tájáról – Elsőkötetesek Fesztiválja

2011. április. 17. - 20:21

Húsz ország fiatal írója, köztük Magyarországról Szvoren Edina mutatkozott be az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválján, a Könyvfesztivál harmadik napján. És egy igazi meglepetés: Esther Kinsky.

Európa húsz tájáról –

Elsőkönyvesek Fesztiválja

Az elsőkötetes szerzőket két „turnusban” ismerhette meg a hallgatóság, s bár a Fesztivál egyéb programjai elszippantották a közönséget, és különösen a második „felvonás” idejére alaposan megcsappantották az érdeklődést, élmény volt megmerítkezni a sokféleségben.

A Gács Anna jól felépített moderációjával zajló első részben mindenkiről megtudhattuk, hogy hazája lobogóján túl hogyan írható le egyéni „zászlója”, mely a színekről ismerhető fel alkotói világa. Barbara Aschenwald Ausztriából egy farmon él férjével, s a gazdálkodás szó szerint és átvitt értelemben is „talaj a lába alatt”. Tadej Golob Szlovéniából sportújságíró és hegymászó – ezeket a tapasztalatait is felhasználta regényében. Alexandra Salmelának Finnországból a finn csak második nyelve, Szlovéniából települt oda. Simon Froehling Svájcból sok pontján élt már a világnak, édesanyja ausztrál, és ő is a többnyelvűség lehetőségét aknázza ki íróként. A lengyel Sylwia Siedlecka, bár hét élő és három holt nyelvet beszél, csak lengyelül ír, és ezt másképp el sem tudja képzelni. Olaszországból érkezett Gaia Rayneri, aki tíz éve gyermekkönyv-szerzőként ismert hazájában, de most „felnőtt” könyvében is tinédzser hangot üt meg. Katarina Tholtová Szlovákiából pszichológiai tanulmányaira is támaszkodott regénye megírásakor: szereplői alvászavarokkal küszködnek, s a regény tanulsága, hogy „álmok nélkül nem lehet élni”. A Nagy Britanniából érkezett Amy Sackville-t múlt és jelen összefonódása érdekelte, pontosabban ahogy a múlt szereplői „üldözik” a jelenben élőket. Szvoren Edina Magyarországról az önéletrajziság és képzelet kettősségéről beszélt: saját élete pusztán alapanyagként szolgált egy fikció kibontásához.

A beszélgetés résztvevői több szempontból járták körül az első kötet megjelenése keltette külső-belső hatások kérdéseit. Történetmesélés-e az írás vagy provokáció? Mennyire határozzák meg a nagy elődök a jelen alkotásait – kell-e idézni, akár rejtetten is, tőlük? Milyen akadályokba ütközik az egyes országokban a kötetét megjelentetni kívánó fiatal szerző? Hogyan reagált a kritika és az olvasóközönség a művekre? Igaz-e, hogy a második kötet a nagy erőpróba? S végezetül: olvasták-e már magukat olyan nyelven, amelyet nem értettek?

Amy Sackville (Nagy Britannia), elmondása alapján, bensőséges kapcsolatban van Kafkával, Melville-lel, és elképzelhetetlennek tartja, hogy az író ne merítsen a múltból. Sylwia Siedlecka (Lengyelország) több jelenlévő kollégájához hasonlóan kreatív írást tanít hazájában, de inkább „kreatív olvasásnak” nevezné, mondta, mivel az olvasás az alap, ahonnan el lehet kezdeni írni.

A kiadás lehetőségeiben nagy eltérést mutatnak az egyes európai országok. Barbara Aschenwaldot és Szvoren Edinát a kiadó kereste meg, előtte folyóirat-publikációkkal tették ismertté nevüket. Nagy Britanniában ügynök nélkül nem boldogulhat senki, a menedzser 15 százalékot kap minden jogdíjból. Alexandra Salmela Finnországban egy idegenajkúak számára kiírt novellapályázatot nyert meg, ezt követően vállalta egy kiadó műve megjelentetését. A szlovén Tadej Golob az interneten keresgélt kiadót, és a harmadik helyről fogadták el kéziratát. „Bár a sportolói lét nem egy jó antré az irodalom világába” – mesélte nevetve, hiszen még azt sem feltételezték róla, hogy tud olvasni.

A szerzők és a kötetek „utógondozása” is meglehetősen különbözik országonként. A legpozitívabb beszámolót Gaia Rayneritől kaphattuk Olaszországból: ő másfél évvel kötete megjelenése után is heti két előadást, felolvasást tart, és a kiadói díjazásnak köszönhetően főállásúként megél az írásból. A többiek kivétel nélkül valamilyen „polgári” foglalkozást – tanítás, újságírás – űznek.

A második kötet mindegyikük számára nagy kihívás, sokuknak egyenesen félelmetes. Van, akit szerződés kötelez rá, mint Sylwia Siedleckát, van, akit nem foglalkoztatott ugyan a gondolat (mint ahogy maga az „íróság” sem), de az első kötet sikere mintegy belekényszeríti – tudhattuk meg Barbara Aschenwaldtól. Egyesek, például Tadej Golob, másodjára műfajváltással próbálkoznak, mások épp ellenkezőleg: kiadói nyomásra biztosra mennek, és az első kötet „vonalát” folytatják, mint Gaia Rayneri.

A hazai pályán mozgó Szvoren Edina kivétel viszont valamennyien megegyeztek abban, hogy a bemutatófüzetben olvasható magyar nyelvű kivonat ugyancsak nagy rácsodálkozás volt saját művükre. Míg az angol nyelvű fordítások többeknek „komolyabbá” tették a saját szöveget. Az első kötet kézbevétele is hasonló elidegenítő élmény volt szinte mindegyiküknek: attól kezdve tőlük független tárgyként létezett számukra a saját művük.

A második részben Ivan Dimitrov (Bulgária), Christos Argyrou (Ciprus), Noemí González Sabugal (Spanyolország), Jean-Michel Guenassia (Franciaország), Lasse Ernst (Dánia), Vasco Luís Curado (Portugália), Esther Kinsky (Németország), Adina Rosetti (Románia), Olja Savičević Ivančević (Horvátország) és Franca Treur (Hollandia) válaszoltak Forgách András kérdéseire. Közel sem az első rész felépítettségével, informatív adalékaival. A moderátor inkább egyéni párbeszédekbe bonyolódott az írókkal, olykor – s épp kezdetben – aránytalanul hosszú ideig elidőzve egy-egy alkotónál, ami erősen megtizedelte a közönséget. Az egyes országok sajátosságairól, a kiadási procedúra hátteréről nem tudhattunk meg lényegében semmit, inkább az írók életrajza, az alkotói folyamat lélektani vonatkozásai kerültek előtérbe, ám ezek mélységei az adott keretek között – és a közvetítő angol nyelv esetlegességei miatt – semmiképp nem bontakozhattak ki.

A meghívott szerzők közül, sajnos, éppen Esther Kinsky megszólaltatására több mint egy órát kellett várni, holott ha valaki érdeklődést kelthetett, akkor ő mindenképpen. Egyrészt ő az egyetlen, akinek a Könyvfesztiválra magyarul is jelent meg műve (az Üdülő című regény a Scolar Kiadó gondozásában), másrészt évekig élt Magyarországon, beszéli nyelvünket, regénye is itt játszódik. Ráadásul nemzetközileg is a legelismertebb többnyelvű fordítók közé tartozik. Az utoljára megszólaló Esther Kinsky valójában a Fesztivál egyik igazi nagy meglepetése, s ha az Elsőkötetesek Fesztiválján ez némileg elsikkadt is, regénye szerencsére most már magyarul is bármikor kézbe vehető.