Jancsó Noémi fiatalon hunyt el egy szörnyű tragédia áldozataként. Megjelent szövegei nagy feltűnést keltettek az irodalmi életben, megkapta a Méhes György-debütdíjat. A hétfőn megrendezett Bretter-kör a költő születésnapját első kötete, az Emotikon fölolvasásával ünnepelte. A nagy számban összegyűlt közönség azt bizonyítja, hogy emléke elevenen él.

A mosolygó emotikon
 

    „Vallom és hirdetem, hogy nincs értékesebb, hatalmasabb és szebb, mint az élet” – ez a mottó illenék leginkább a Jancsó Noémi születésnapja alkalmából szervezett emlékesthez. Ha közöttünk lenne, bizonyára ő is így gondolná. Ha a megtörtént tragédiát meg-nem-történtté lehetne változtatni, az élet szépségéről írna legújabb verseiben, novelláiban.

   Az Emotikon kissé groteszk történetei sokkolják az embert, nem egy szuszra való olvasmány, töménysége megüt, valósággal megfagyasztja a gondolatot, arra késztet, hogy elgondolkodjunk emberi kicsiségünkön, mulandóságunkon. Olyan karakterekkel, sorsokkal foglalkozik a szerző, amelyek nem mindennapiak.  Egy izomsorvadása miatt tolószékhez kötött ember, aki szívesen rajzol, akit magára hagytak, akinek az ápolónőjén kívül senkivel nincs személyes kontaktusa, így a „Hermész messengert” használja beszélgetésre. A személyes találkozásoktól retteg. A történet a szörnyű emberi sors mellett a világ elszemélytelenedésére is reflektál, hiszen az emberek nagy többsége képernyő előtt ülve éli az életét, amelyen virtuális barátságok, kapcsolatok, személyes kapcsolat nélküli beszélgetések, „webkamera arcok” és helyzetek jönnek-mennek.

   De a kötetben színes, mesének is beillő történeteket is olvashatunk, tele vidámsággal, mint A kiflibálna története vagy A grófnő szolgálólánya, A grófnő reggelije, A grófnő szilveszteri pezsgője.

   Jancsó Noémi írásainak hangja egyedi, karakterei, történetei jól kidolgozottak, és ez meglepő egy ilyen fiatal szerzőnél, hiszen mindez érettséget, élettapasztalatot feltételez.

   Az esten a költő barátai, ismerősei, olvasói mellett a családja is részt vett. Közösen olvastuk a fiatal szerző könyvét, az életművet, amelynek befejezettsége immár kétségtelen. Mindezt azon az irodalmi körön, amelynek valamikor ő is elnöke volt, lelkes szervezője, ötletgazdája eredményes, sikeres irodalmi esteknek. Ilyenkor mindenkinek beugranak az emlékképek, beszélgetések, félmondatok, egy-egy nevetés, egy-egy szomorkás tekintet, minden, ami hozzá kapcsolódik. Noémivel először Bretter-körön találkoztam, már nem emlékszem pontosan, kinek az estje volt. A kör után pedig Bréda Ferenccel, Pethő Loránddal megmutattuk neki az Angyalok kávéházat is, akkori reggelig mulatozós törzshelyünket. Beszélgetésünk során kiderült, felettébb intelligens, érett lány, óriási tudásanyaggal és élettapasztalattal.

   Hogy a szerző hogyan talált rá témáira, miből is ihletődhetett… utólag nehéz megválaszolni. Erős, egyéni hangú verseiből, elgondolkodtató, helyenként groteszk képi világot felvonultató prózai szövegeiből, vidám meseszerű történeteiből sokoldalú alkotói egyéniség bontakozik ki.  A kötet fejezeteiből akár egy-egy külön mű is kirajzolódhatna: kisregény az emotikonokról, önálló novelláskötet a szerelemről, az emberi érzések kavalkádjáról pedig verseskönyv. Kétségtelen, hogy fölfelé ívelő írói pálya várt rá. De az is, hogy már ezzel a kötettel beírta magát a kortárs irodalom történetébe, neve és emléke megmarad, műve folytatódik, gondolat lesz belőle, olvasat, talán egy másik szerző ihletforrása.
A Bretter György Irodalmi Kör méltón ünnepelte meg a szerző születésnapját, tisztelgés volt, szomorú, fájó tisztelgés, de kicsit reményteli és felemelő is, hiszen sokan kíváncsiak rá, sokan veszik kézbe a könyvét.

   Noémi kötetét olvasva álljunk meg időnként egy-egy fejezetnél, pihentessük a gondolatokat, dolgozzuk fel a történeteket, s csak ezután menjünk tovább a következő lapra, miközben képzeletünkbe vésünk egy-egy mosolygó emotikont. 

Varga Melinda